­­­­­­­­

   “Én a Halál rokona vagyok,
Szeretem a tűnő szerelmet,
Szeretem megcsókolni azt,
Aki elmegy.”­-­­­­­­­

    1919. január 27-én halt meg a magyar modern költészet különleges, megosztó alakja: Ady Endre. Felbolygatta az irodalmi életet, voltak, akik hazafiatlannak, erkölcstelenek vélték, voltak, akik ragyogó tehetségnek, igazi újítónak. Egy biztos, mindenkinek volt és van véleménye Ady Endréről.

   Ady élete első éveinek színtere a mai Románia területén fekvő Érmindszent, Nagykároly, Zilah és Nagyvárad voltak. Újságíróként kezdte pályáját, prózája már ekkor kifejlődött, híres volt színes, indulatos, nagy lendülettel írt publicisztikájáról. Megpróbálkozott a jogi egyetemmel is, de kicsapongó életét nem tudta összeegyeztetni az kar szigorú elvárásaival.

     1903 jelentős dátum az életében, hiszen ekkor ismerte meg Diósy Ödönné Brüll Adélt, azaz Lédát, a „könnyek szfinksz asszonyát”. Viharos szerelmük nemcsak őket magukat viselte meg, de megbotránkoztatta környezetüket is, hiszen a férjes Adél jóval idősebb is volt a már akkor híresen züllött költőnél. Szenvedély, „örök harc és nász” jellemezte kapcsolatukat, mely szinte a függőségig fajult: “vágy szaggatott föl, csók vérezett meg, /seb vagyok, tüzes, új kínra éhes, / Adj kínt nekem, a megéhezettnek: / Seb vagyok, csókolj, égess ki, égess.”

   Héja-nászuknak aztán maga a költő vetett véget híresen-hírhedten kegyetlen Elbocsátó, szép üzenetével.

   1908-ban az induló Nyugat azonnal közölte Ady verseit, a költőt magával ragadta a kor szellemi áramlatnak sodrása. Sorra jelentek meg kötetei, melyeknek többsége nagy visszhangot keltett merész témáival, egyedi képalkotásával, szimbólumaival. Nemcsak az irodalmi kritika kísérte figyelemmel az öntörvényű zseni megjelent műveit, lányok, asszonyok tömege rajongott érte, mint férfiért is.

   1911-ben kezdett levelezni egy “rajongójával”, az akkor még diáklány Boncza Bertával, azaz Csinszkával, akit 4 évvel később feleségül vett a lány apjának határozott tiltása ellenére. A költőnél jóval fiatalabb lány nemcsak szerette, de mérhetetlen türelemmel viselte el az akkor már igencsak beteg Ady minden szeszélyét, betegségén, alkoholizmusán, gyógyszerfüggőségén azonban nem tudott segíteni. A költő persze tudta, mit köszönhet feleségének: “ha te nem jöttél vóna /, ma már tán panaszló szám se szólna”.

   Házasságkötésék után 5 évvel súlyos betegen, 41 évesen halt meg Budapesten. Bár életében mindvégig foglalkoztatta az elmúlás, a végletekig szeretett élni:

   „Vallom és hirdetem, hogy nincs értékesebb, hatalmasabb és szebb mint az élet.”