Kulturális Cybertér

KultOnline

Lear király

Radnóti Színház

2016. február 04. - Lengyel Orsolya

learkiraly_a5_1.jpg"Jobbat keresve gyakran jót veszítünk. "

(William Shakespeare: Lear király)

   Mi a mércéje az igazi szeretetnek, a szavak vagy a tettek? Hogyan befolyásolhatják az indulatok a józan ítélőképességet? Mi lehet az árulás, számítás, gyilkosság motivációja? Egyáltalán: hogy lehet Shakespeare halála után 400 évvel még mindig ilyen elsöprő sikere drámáinak?

    Az “avoni hattyú” jól ismerte az emberi lélek sötét oldalát és ezt nem félt kendőzetlenül bemutatni sem, a korabeli közönség megszokta, igényelte a kegyetlenséget, a vért és a halált a színpadon. A 21. század embere sem különbözik reneszánsz elődeitől -  mintha vágynánk a borzongásra.

    A szerző egy kelta mondát vett alapul a történet magvához: az idősödő Lear egy nap elhatározza, hogy felosztja birodalmát három lánya között annak arányában, hogy azok mennyire szeretik őt. Az idősebbek, Goneril és Regan szépen csengő, de hamis szavakkal elérik, hogy apjuk bőségesen juttasson nekik a javaiból, a hízelgésre képtelen, de őszinte Cordelia jussa azonban apja féktelen haragja és száműzetés lesz.

   A továbbiakban a két idősebb nővér számára már nemkívánatos apának mindkét lányával végleg elmérgesedik a kapcsolata, hiszen ráébred, hogy gyermekei csak addig voltak ékesszólóak, míg földhöz és vagyonhoz nem jutottak, szívük viszont kemény, jellemük romlott.

   A felismerés szinte egyik pillanatról a másikra az őrületbe kergeti a már egyébként is gyenge idegrendszerrel bíró Leart, aki mellett még így is kitart udvari bohóca és álruhás, korábban kitagadott szolgálója, Kent.

   A király és leányai történetével párhuzamosan fut  Gloucester és fiai, Edmund és Edgar sztorija, ahol az apa nem ismeri fel, hogy két fia közül melyik az áruló és melyik az igaz ember, később mindannyian súlyos árat fizetnek a tévedésért.

   A mű végén győzhetne az írói igazságszolgáltatás, hiszen minden romlott karaktert utolér a végzete és végül Lear is rendezi viszonyát az időközben előkerülő Cordeliával, de Shakespeare tolla nem ilyen kíméletes, végez a főhőssel és az ártatlan lánnyal is.

A Radnóti Színház repertoárjában szereplő darabot Alföldi Róbert rendezte, aki ismét elérte, hogy a nézőt a székbe préselje az a sok inger, amit a színpadról kap Shakespeare történetén túl is. A modern környezetbe ágyazott sztori jelzi az aktualitást, az időnként meghökkentő szituációk pedig kiszolgálják a 21. századi igényeket, de akár kérdéseket is felvethetnek, továbbgondolkodásra késztethetnek.

Az egyszerű, minimalista színpadkép központi eleme, a hatalmas asztal több funkciót is betölt a darab során a klasszikus étkezőasztali szerepen felül, az eredeti műben szereplő kalodát tolószék és szigetelőszalag, Edgar álruháját egy tál spenót helyettesíti, a szereplők öltözéke modern, néhol (részlegesen vagy teljesen) hiányos.

   A megjelenő karakterek nem sokban különböznek Shakespeare eredeti figuráitól. A főszereplő, a saját elméjének börtönébe zárt Lear László Zsolt alakításában félelmetes zsarnok, akinek fájdalma és megzavarodása hihetetlen indulatai miatt kezdetben csak részben, később, lelki viharainak csillapodtával intenzívebben vált ki érzelmi azonosulást a nézőkből.

   A három lány szerepében három fiatal színésznőt láthatunk. A Szávai Viktória alakította Goneril talán a legkeményebb Lear gyermekei közül, nemcsak apját, férjét is semmibe veszi, de az sem okoz neki lelkiismeret-furdalást, hogy meggyilkolja időközben a tervei megvalósításában keresztbe tevő húgát.

   Regant Andrusko Marcella játssza, Gonerilhez hasonlóan a gonoszság megtestesítője, különös kegyetlenségét mutatja a Kent megkínzásában vagy Gloucester szemének kivájásában lelt élvezete.

   A legkisebb királylány, Cordelia szerepében Sodró Eliza kezdetben éretlen tinilányt, majd felnőtt, a szeretetről, gondoskodásról minden más szereplőnél többet tudó lányt alakít.

   A darab színfoltja Kováts Adél bohóca. Udvari bolond, de mégsem csal őszinte mosolyt senki arcára. Sokkal inkább filozófus, aki versben mond ki kíméletlen igazságokat, mégsem tudja felnyitni sem Lear, sem a többiek szemét.

  Lear helyzetét részben átérző, hasonló szituációt megélő Gloucester szerepében Schneider Zoltán látható, aki megvezetett apaként mindvégig fenntartja a nézők szimpátiáját. Megvakítása, vakságában megvilágosodása, tragikus öngyilkossága a darab legmegrendítőbb pillanatai.

   Edmund szerepében Pál András olyannyira komikus hatást kelt, hogy szinte elnyomja egyébként mérhetetlen gonoszságát; testvére, Edgar megformálójaként Szatory Dávid sokkal szimpatikusabb figura, Cordeliához hasonlóan hű és érzékeny.

  Kiemelendő még Kent szerepében Csomós Mari, aki elsősorban a király iránti hűségével áll be a pozitív karakterek sorába.

   Ha túltesszük magunkat a véres jelentek okozta apró sokkhatásokon, lassan kirajzolódik a lényeg: a Lear király időtlen emberi érzelmek és alapvető jellemek drámája. Az apáé, aki patikamérlegen méri lányai szeretetét és a hamis csillogás mellett nem látja a valódi értéket. A gonosz leányoké, akikben erősebb a hatalomvágy és a számítás, mint a családi kötelék tisztelete.

   A hűség, az igazmondás, de a kegyetlenség és az árulás is megjelenik egy-egy figura testébe zárva. Az már a tragédia műfajának alapvető sajátossága, hogy végzete jónak-rossznak egyforma: a halál.

   Mindegy, hogy a reneszánsz korban vagy az ezredforduló után vagyunk, az ember nem változik.

  Nem változunk. Ez a felismerés ijesztőbb lehet minden véres jelenetnél. Talán Shakespeare is tudta ezt és valószínűleg egy cseppet sem csodálkozna drámájának modern kori sikerén.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr628361590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.