A kegyetlen kínai hercegnő története elsősorban Puccini operája révén ismert, a Radnóti Színház közönsége azonban a 18. századi Carlo Gozzi színművének adaptációját láthatja a színpadon újraértelmezve, 21. századi közegbe helyezve.
A mese a perzsa Ezeregy napok könyvéből származik és 1833-ban színpadra került már magyar nyelven Kolozsváron. Juronics Tamás, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője gondolta újra és állította színpadra a nagy múlttal rendelkező történetet Térey János fordítását segítségül hívva.
A történet szerint a kínai császár lánya, Turandot – férfigyűlölő lévén – úgy próbálja elkerülni a házasságot, hogy kérőit nyakatekert, megfejthetetlen rejtvényekkel teszi próbára, a tét pedig nem kevesebb, mint a vakmerő férfiak feje. Törvény mondja ki azt is, hogy ha valakinek sikerül megfelelnie a hercegnő által feltett három kérdésre, akkor elnyeri az uralkodó lányának kezét. Kína azonban vértengerré válik, levágott fejek hirdetik a palota előtt, hogy a szerencsétlen próbálkozók egyikének esze sem bizonyult elég élesnek.
Kalaf herceg, aki elődeihez hasonlóan szintén menthetetlenül és indokolatlanul beleszeret először Turandot képmásába, majd magába a „szörnyetegbe”, kiállja a próbát, de Turandot nem tartja be sem adott szavát, sem a törvényt, hanem féktelen dührohamok sorozatába kezd, erőszakot, fondorlatot, könnyeket vet be, csak hogy elkerülje a nem kívánt házasságot. Még inkább azért, hogy megőrizze büszkeségét, ami lehetetlen vállalkozásnak tűnik már csak azért is, mert akarata ellenére vonzani kezdi a jóképű herceg.
Petrik Andrea alakításában egy arrogáns, túlontúl feminista, extrovertált, magát a végzet asszonya szerepében megmutatni vágyó Turandot jelenik meg a színpadon, aki büszke éles eszére és élvezetét leli kérőinek meggyilkoltatásában. Motivációja az, hogy megőrizze függetlenségét, ez a vágya felülírja ébredező érzelmet is, így dühödt őrjöngésnek oka nemcsak az, hogy Kalaf herceg megoldotta a fejtörőket, hanem az is, hogy kezdi elveszteni az irányítást érzelmei felett.
Kalaf szerepében Szatory Dávid látható, aki az önfeláldozó Adelmán (Martinovics Dorina) kívül talán az egyetlen szerethető figura a műben. Ha eltekintünk attól, hogy szerelme irreálisan hamar fellángoló és indokolatlan, bátor, kitartó, okos herceget ismerünk meg benne, aki mindezek mellett még jóképű és gazdag is. Az azonban mindvégig érthetetlen, hogy a hercegnő embertelen oldalát is megismerő ifjú érzelmei miért tartanak ki szinte a végsőkig, bár Turandot utolsó vérengzését látva mintha lelkesedése csappanni látszana.
A kínai császár (Bálint András) egy komikus diktátor, unja lánya hajthatatlanságát, de hiába szeretné szelíd feleségként látni egy hozzá rangban is méltó férfi oldalán, hatni nem tud rá. Az, hogy vágya mégis teljesül, nem az atyai szigornak, hanem Turandotnak köszönhető, aki ráunva a hisztérikus rohamokra felhagy makacsságával és kezét nyújtja Kalafnak.
Az eredeti történet mesei elemeitől megfosztott, lecsupaszított és modernizált mű egy földalatti katonai bunkerben játszódik, egy olyan diktatórikus rendszerben, ahol nem az uralkodó az igazi zsarnok, sokkal inkább a lánya. Nemcsak a környezet groteszk, hanem maguk a szereplők is: az akaratát erősen érvényre juttatni akaró, de mégis kisszerű császár, a különböző tájszólások keverékét beszélő Brigella kapitány (Rétfalvi Tamás), vagy épp a feminin vonásait cseppet sem titkoló Truffaldino főeunuch (Pál András).
A darab bővelkedik a commedia dell’arte és a helyzetkomikum elemeiben, mely a mai, megváltozott ingerküszöbű és ízlésvilágú nézőkhöz talán nem állna olyan közel, de a lendületes színészi játék a legtöbb esetben szórakoztatóvá teszi ezeket a jeleneteket. Bartók Béla A csodálatos mandarin című balettzenéje pedig meghatározó, karakteres zenei aláfestést ad a kellő pillanatokban.
A 21. századi véres, szürreális elemeket sem nélkülöző Turandot végső soron mese felnőtteknek, ahol a gőgös, frusztrált hercegnő és az esendően szerelmes herceg abszurd története azt az érzést keltheti a nézőben, hogy jobb, ha ebben a történetben senkivel sem azonosul.
