Groteszk álom a Radnótiban

    Társasházi science-fiction tényleg találó műfaji megnevezése annak a Bulgakov-műnek, melyet Vecsei H. Miklós átiratában és ifjabb Vidnyánszky Attila rendezésében láthat a közönség a Radnóti színpadán. Már a színlapot látva elfogja a nézőt a gyanú, hogy szürreális élményben lesz része annak, aki beszáll Bulgakov időgépébe.

   A modern szatíra és a groteszk mestere, Bulgakov nemcsak a méltán népszerű A Mester és Margarita című regényében bizonyította, hogy képes egyszerre elgondolkodtatóvá és nevetségessé tenni a valóságfelettiséget, színművében, az Iván, a rettentőben is olyat alkotott, ami mellett lehetetlen elmenni szó nélkül. Már ha találunk egyáltalán szavakat arra, ami a színpadon történik.

    A Bulgakov jelenében élő Tyimofejev (Rusznák András) alapos felbolydulást okoz egy társasház életében azzal, hogy feltalál egy időgépet, mely egy nap teljesen váratlanul működésbe lép. 400 évet ugranak vissza a múltba, Rettegett Iván korába, és nem kisebb szerencsétlenség történik, mint hogy a házmester, Ivan Vasziljevics (László Zsolt) és a véreskezű cár szerepet cserélnek.

   Egy másodperc alatt minden a feje tetejére áll abban a világban, ahol egyébként sem volt túl nagy szerepe a józan észnek, összekeverednek a történelmi korok, és a néző csak kapkodja a fejét, hogy biztosan jól látja-e azt, amit lát. Olyannyira pergőek az események, és minden mozzanat annyira távol áll a valóságtól, hogy végül már valóban elbizonytalanodunk azzal kapcsolatban, hogy van-e egyáltalán objektív definíciója ennek a szónak.

   A szerencsétlen Tyimofejev, a tudomány megszállottja, a meg nem értett értelmiségi mintegy kívülről szemléli magát az események során, hiszen talán álmodik, hihetnénk, ha nem mosódna el álom és ébrenlét határa is ugyanúgy, mint a realitásé és az irrealitásé. Rusznák András kiválóan alakítja a fanatikus tudósembert, akinek egy szekrény méretű szobában tengeti életét a már említett társasházban, miközben felesége, Anaida Mihajlovna filmszínésznő (Petrik Andrea) épp meghódítani igyekszik a filmek világát. Petrik Andrea figurája teljes ellentéte Tyimofejevnek: életigenlő és heves, egy másodpercet sem pazarol gondolkodásra. Karaktere erősen emlékeztet a szintén Petrik Andrea által megformált Turandotra, már ami a végletekig fokozott magabiztosságot illeti, azzal a különbséggel, hogy míg Turandot férfigyűlölő volt, Anaida a végzet asszonyaként nem igazán szeret ellenállni a kísértésnek.

   A kavarodás legfőbb áldozata Ivan Vasziljevics, akit László Zsolt alakít. Sokoldalúságát mutatja, hogy egyazon darabon belül képes egyik végletből a másikba lendülni és megformálni az időutazó házmestert, akinek kisszerű személyisége csak még kisebbé zsugorodik Rettegett Iván bőrében, illetve a brutális uralkodót, aki nehezen igazodik el a 20. századi közegben, ráadásul kiváló színésznek hiszik még akkor is, amikor a legválogatottabb kínzásokat hajtja végre Jakin Snittov filmrendezőn (Molnár Áron).

   A színmű igazi sötét színfoltja Miroszláv Kicsorszkij, a tolvaj. Pál András formálja meg a figurát, nagyszerű lehetősége nyílik arra, hogy ismét megmutassa, milyen otthonosan mozog az ellenszenves, de mégis komikus figura szerepében.

   A darab egyik fő erőssége a nyelvezete, az átdolgozás Vecsei H. Miklós munkája. Erőteljes nyelvi humor jellemzi az előadást, szójátékok sokasága gondoskodik arról, hogy az előadás egy percre se veszítsen lendületéből.

   A rendezés bravúros, rendkívül összeszedett és precízen átgondolt, mégis könnyed. Nem elmélyülten filozofálós műről van szó, inkább olyanról, ahol a döbbenet szinte beleszegez a székbe, hiszen folyamatosan érezteti a nézővel, hogy nincsenek határok és erre rádöbbenni szédületes érzés.