Kulturális Cybertér

KultOnline

Háy János - A Gézagyerek

Pinceszínház

2017. november 18. - Piros Csilla

 a-gezagyerek-plakat.jpg   Nevetve vigadunk

   Háy János drámáját, A Gézagyereket a Pinceszínházban, ez év februárjában mutattak be, majd a Bakáts Feszt keretein belül úgy volt, hogy a szabadban is látható lesz, de sajnos a rossz idő miatt ez elmaradt. Viszont mindenképpen látni szerettem volna, mert regényeinek már régóta olvasója vagyok, így amikor csak lehetséges, akkor a színpadra került műveit is megnézem. A Gézagyerek Háy első drámája, amit a székesfehérvári színházi felkérésre írt, de végül nem ott tartották meg az ősbemutatót.

   A Pinceszínház színpadán, Soós Péter rendezésében látható ez a vidéki környezetben játszódó, egyszerű falusi emberek életét bemutató dráma. A címszereplő egy autista fiú, a Gézagyerek, aki a helyiek szerint csak szimplán “hibás”, akinek a napi teendője abból áll, hogy számolja a konyha kockaköveit, addig a napig, míg a környék egyetlen kenyérkereső helyének főnöke, Laci, fel nem keresi az anyját, és munkát ajánl a fiúnak. Nem lenne semmi más dolga, mint ülni egy régi buszülésben, és figyelni a munkaszalagot, és ha bármi problémát észlel, akkor meg kell nyomnia a piros gombot. Látszólag ez egy kedves dolog, a falusiak, akik egyben munkatársai, őszintén örülnek, hogy a Gézagyerek is munkába áll, talán csak a szomszéd házaspár tekint rá irigyen, ugyanis a tulajdonváltáskor a férfit elküldték, és azóta sem talált mást.

    A fiú szűk kis világában már ez a változás is nehezen illeszthető be, és erre még jön az, hogy az anya úgy gondolja, hogy ha már kenyérkereső lett, akkor azzal együtt a kocsmába járás is dukál, mint minden más férfinak a faluban, ahol a többiek rögtön úgy gondolják, hogy egy nő sem ártana neki. Géza jár is rendesen munkába, figyeli azt a szalagot lélegzetvisszafojtva, míg egy nap rá nem jön, hogy neki azt a bizonyos gombot soha nem kell megnyomnia, hiszen soha nem történik semmi, és ez számára azt jelenti, hogy nem csinál semmit, vagyis teljesen felesleges a munkája. A dráma iróniája az, hogy minderre a többiek is néha-néha, egy-egy józan pillanatukban rájönnek, hogy igazából sosem történik semmi, minden nap ugyanúgy telik, reggel munkába mennek, utána pedig irány a kocsma, ahol addig isznak, amíg mindezt el is felejtik. Géza viszont ezen nem képes túllépni, hiszen neki minden fekete vagy fehér, érdekes, hogy pont ő az, aki ezt szóvá teszi, aki a kérdéseket felteszi egyfolytában, mintha megfordult volna a világ.

    Háy János most sem fukarkodik a beszédes nevekkel, a két munkatárs, Banda Lajos és Herda Pityu, akiknek minden eszköze arra, hogy ne vegyenek tudomást az élet monotonitásáról az, hogy kocsmába járnak és állandóan viccelődnek, ha kell, akkor saját magukon is, képesek az öniróniára, és pont ettől lesznek ennyire emberiek ezek a karakterek.

   Az egész falu ismerős mindazok számára, akik valaha éltek egy ehhez hasonló vidéki környezetben - vagy aki már sok Háy könyvet olvasott  - , a kedves bolti eladó, aki minden hozzá betérőt ismer, és már szinte kérés nélkül adja ki az adagokat, a mindig ráérő és egymással örökké veszekedő szomszéd házaspár vagy éppen maga a falu

    A dialógusok autentikusak, tényleg elhisszük, hogy ezek a falu emberei, annyira egyszerűen és tisztán beszélnek, semmi felesleges sallang. Ez egy kis zárt faluközösség, mindenki ismer mindenkit, és tényleg érződik, és még egy kis szeretet is van, no meg összetartás. Géza számíthat rájuk bármikor, még ha ezt nem is tudja realizálni.

    Takács Géza annyira finoman és árnyaltan alakítja Gézát, az autistát, hogy mindvégig együtt tudunk érezni vele, és szurkolunk neki, hogy nehogy ez az egyszerű és tiszta szeretet, ami körülveszi, valamilyen tragédia által elvesszen. Anyjaként Börcsök Enikő (Rózsika néni), falusi asszonyként hihetetlen nagy érzékenységgel, empátiával és figyelemmel van fia iránt, megható látni, hogy ha kell, akár egész testével is megvédi a fiát bármitől. Hihetetlen erős és jól működik a párosuk, ahogy Kaszás Gergő (Herda Pityu) és Tóth Zoltán (Banda Lajos) kettőse is. Van köztük kémia, ismerik egymás gondolatait, megszokott élcelődésekkel szórakoztatják egymást, és még ha néha oda is vágnak a másiknak, arra ügyelnek, hogy egy határt ne lépjenek át. Sorsuk nem túl biztató, de ők mindenben megpróbálják a jót látni, és a sírás vagy panasz helyett a viccelődésben vigasztalódnak, mert a nevetés talán egy kicsit felold.

    A jószándék ott van mindenkiben, még ha néha ez a gúnyolódás álcázza, az egyetlen kilógó alak, a szomszéd páros női tagja (Tallián Mariann), aki azért emlékeztet minket arra, hogy mindennek van ellenpontja is. A férjével (Lázár Balázs) elhangzott dialógusokban olyan tenyérbemászó tud lenni, hogy végig azt hittem, ő lesz az az asszony, akit a férje egy hirtelen pillanatban eltesz láb alól.

   Juhász Réka kocsmatündérként hihetetlenül meggyőzően játssza a részeget, noha szinte meg sem szólal, az egyik legjobb illuminált állapot alakítás, amit az elmúlt években láttam.

    Szeretném megemlíteni az együttérző pénztárost (Varga Dóra), a szomszédasszony mindenbe beletörődő férjét (Lázár Balázs), a kocsma kötekedőjét (Némedi Árpád), a mindig késő buszsofőrt (Jánosi Ferenc) és az örökké idegeskedő igazgatót (Molnár Csaba), ez az este azért lett ilyen remek, mert ezek a tehetséges emberek egytől-egyig hitelesek tudtak lenni. 

    Horgas Péter realisztikus és sokszor csak jelzésértékű díszlete, a maga  egyszerűségében, méginkább  érzékeltette az egyhangú és statikus atmoszférát.

    Jó látni, hogy bár Géza karrierje nem igazán hosszútávú a kőfejtőben, nem történik semmi nagy változás az életében, a végén minden ugyanúgy folytatódik, még sincs minden veszve, mert tudják, hogy egymásnak ők mindig ott vannak. És lehet, hogy ez egy kis vidéki falu, ahol mintha teljesen megállt volna az idő, de érzelmi szinten lehet, hogy sokkal fejlettebbek, mint a haladó nagyvárosok rohanó emberei.

 

     Szereplők: Takács Géza, Börcsök Enikő, Kaszás Gergő, Tóth Zoltán, Némedi Árpád, Molnár Csaba, Lázár Balázs, Tallián Mariann, Varga Dóra, Juhász Réka, Jánosi Ferenc

 

Ádám almái

Radnóti Színház

aa_web-738x1024.jpg    Gyűlölet vs. szeretet

 

    Filmből készíteni színpadi adaptációt mindig nehéz, ezt már sok helyen és sok fórumon kitárgyalták, legyen elég annyi, hogy talán még egy nagyregénynél is nehezebb, mert sokkal erősebb a képi hatás és sokkal nagyobb az elvárás, amit a színházba látogató támaszt vele szemben. A Radnóti Színház mégis bevállalta, egy olyan rendezővel, akinek egy ilyet már sikerült megugrani, egy olyan művel, mint az Ádám almái, aminek az ősbemutatója szintén idén debütált a Pécsi Nemzeti Színházban.

   A dán filmnek a szövegadaptációja Kovács Krisztina tollából született, ami egy kissé nagyobb színpadot kívánt volna meg, így a rendező átdolgozva illesztette a Radnóti Színház kicsiny deszkáira. Szikszai Rémusztól lassan megszokhattuk, hogy szeret igazán érdekes darabokkal dolgozni, és nem a szokott klasszikus drámákkal, mégis elsőre nem akarta elvállalni, ám Kovács Krisztina szövege és maga a lehetőség mégis meggyőzte.

    A film sokak számára ismerős, így természetesen a legtöbb néző prekoncepcióval ül be rá,  és ez az, amit egy jó rendező át kell hidaljon, mindent szépen lebontania, majd a saját elképzelése szerint újraépítenie, mindezt hitelesen. Elöljáróban elárulom, ezen az estén ez sikerült.

    A filmet vígjáték kategóriába sorolják, de ez talán nem teljesen felel meg a valóságnak. Tragédia ez a javából, de számos humoros megoldással fűszerezve, hogy enyhítse a valóság súlyosságát. A darab elején rögtön megismerhetjük a neonáci Adamot, aki egy plébániára érkezik, ami amolyan rehabilitációs központként is működik, és ahol három hónap közmunkát kell végeznie. Maga a munka nincs megszabva, mindenki maga választ ki egy célt. Ez annyira meglepi a börtönviselt Adamot, hogy viccesen felajánlja, hogy majd a kertben álló almafa gyümölcséből süt egy pitét. Természetesen látszik, hogy ezt egyáltalán nem gondolja komolyan, így újabb döbbenetben van része, amikor Ivan, a pap, ezt tökéletesen komoly feladatnak találja és boldogan rábólint. Itt még azonban nem sejti, hogy ez a legkevésbé fura dolog, ami még ezután vár rá. Sorra bemutatják neki a ház lakóit, akik szintén a társadalomba való visszailleszkedés miatt érkeztek ide, és Adam néha nem hisz a szemének vagy éppen fülének. Értetlenül nézi a díszes társaságot, Gunnart, az egykori teniszcsillagot, aki bukása után alkoholba fojtotta bánatát, miközben védtelen nőket erőszakolt meg. A pap szerint mar egész jól halad, már nem iszik, miközben azt látjuk, hogy Gunnar most is lelkesen simogatja az Unicumos üveg nyakát, meg-meghúzva néha azt. De ugyanúgy furán nézi Khalidot, az arab bevándorlót, aki gondolkodás nélkül képes elő kapni a fegyverét, ha ideges, és még lőni is képes, ha úgy hozza a helyzet, de akár akkor is, ha nem, de mindeközben előszeretettel hallgatja a Take That fiúzenekar legérzelmesebb számait. Sőt, megvetéssel tekint Paulra, az öregre, aki éveket töltött koncentrációs táborban, egészen addig a pillanatig, míg ki nem derül, hogy nem áldozatként, hanem őrként. Ekkor viszont áhítat váltja a megvetést.

    Egyetlen női szereplője a darabnak, Sarah, a kissé nimfomániás és szintén alkoholproblémákkal küszködő lány, aki igencsak hezitál azon, hogy megtartsa kisbabáját, aki az ivás miatt valószínűleg sérülten születne, és akinek még az apját még csak nem is sejti. Ezek után Adam már nem is tűnik olyan problémásnak, bár az a pillanat, amikor a keresztet habozás nélkül lecseréli Hitler képére a szobájában, pont annyira megmosolyogató, mint amennyire ijesztő.

     Adam ellentéte pedig Ivan, a pap, aki állandó üdvözült mosollyal, és valami kiapadhatatlan jósággal fordul mindenki felé, és mindenben csakis a jót hajlandó meglátni. Hite rendíthetetlen, és még azt a vicces, majd egyre abszurdabb tényt, hogy az almákat valami örökké megtámadja, vagy a varjak, vagy a férgek, s legvégül a villám, amolyan isteni próbatételnek látja.

   Adam a helyi orvos ellenállhatatlan pletykálkodási kedvének köszönhetően megtudja, hogy Ivan múltja igen kegyetlen, és ez elől menekülve, egy sajátságos világot teremt maga körül, és csak azt hajlandó elhinni, ami nem okoz fájdalmat. Kizár minden negatív élményt vagy történést az életéből, és még a kerekesszékben élő fiáról is teljes nyugalommal és büszkeséggel meséli, hogy milyen jókat futkos a kertben, ráadásul egy matekzseni.

    Adam nem akarja elfogadni, hogy Ivan ebben a burokban él, és mindenáron ki akarja nyitni a szemét, még akkor is, ha az éppen a halálát okozná. És itt jön képbe bibliai történet, Jób története, ami lehet, hogy nem véletlenül nyílik mi minden alkalommal ott, ha éppen leesik a Biblia.

A példázat tökéletesen ráilleszthető az előadás történetére is, hiszen Ivan sorsa (ahogy az almáké is) szintén elég kegyetlen, állandó sorscsapásoknak van kitéve, de ő mégis hinni akar. A hit és a szeretet az, ami életben tartja őt, és ez az, amit Adam le akar rombolni, amikor a papot is szembesíti azzal, hogy az ő Istene nem is szereti, hiszen gondolkodás nélkül átadta őt az ördögnek, hogy kénye kedvére büntesse őt. De pont erről nem hajlandó Ivan tudomást venni.  

    Pál Andrást mindig megtalálják a testhez álló szerepek, ő az a színész, akinek kimondottan jól áll a gonoszság, így most ebben a szerepben is brillírozik, nem tudja elrontani, ahogy László Zsolt is zseniális a mindig jóhiszemű és kegyes pap gúnyájában, letörhetetlen optimizmusa és az a képessége, hogy nem látja rosszat semmiben, hibátlanul átjön. Schneider Zoltán megtört teniszcsillaga is okoz pár vicces pillanatot, sőt, attól függetlenül, hogy „csak” mellékszereplő, mégis emlékezeteset alkot, és érdekes felfedezni, hogy a filmben Gunnar szinkronhangja most a valóságban is ott van előttünk. Rusznák András Khalidja hitelesen hozza a sztereotípiákkal megtűzdelt pakisztáni bevándorlót, rövid, de velős szövege humora ellenére sem mindig csak nevettet, olykor el is borzaszt. Radnay Csilla szerepe talán kisebb, de mégis együttérzést vált ki a nézőből, és árnyalt játékával gazdagítja azt. Gazsó György, a cinikus és kissé életunt orvos szerepében, a legszórakoztatóbb figurája az előadásnak, annak ellenére, hogy talán az ő szájából hangzik el a legtöbb borzalom, de ezáltal az igazság is.

    Szikszai Rémusz egy remek színészi gárdát fogott össze, kiváló színészek mellett igazán kreatív díszletet (Pater Sparrow) sikerült a színpadra varázsolni, a filmhez hasonló jelmezeket használva (Kiss Julcsi). Hiányérzetem nem volt, végre úgy éreztem, hogy egy jó előadást kaptam, ami mostanában nem gyakran történik meg, inkább egy-két felesleges megoldás volt, de azt talán még elbírta.

    A darab egyik fő üzenete az, hogy ha az embert elfogadják és szeretik, akkor talán képes a változásra, ami pozitív, az viszont aggasztó, hogy ehhez nagyon sok Ivanra lenne szükség, és sajnos nagyon kevés van belőle. Az újabb közmunkások érkezésével rá kell döbbennünk, hogy a világ örök körforgásban van, mindig lesz gyűlölet, de ha szeretet is, akkor talán túlélhetjük mindezt, vagy legalábbis élhetünk.

 

 

(U.I.: Sokáig gondolkoztam, hogy ezt megemlítsem-e vagy nem, végül úgy döntöttem, hogy igen, mert ez kissé rontotta a színházi élményt: a rendező úr is ott volt a nézők között, és finoman szólva sem fogta vissza magát, azt nem tudtam eldönteni, hogy éppen tetszésének vagy nemtetszésének adott hangot, de azt igen, hogy ez a hangos diszkurzus a vele ottlévővel igencsak zavaró hatással volt mindenkire. Szerintem tiszteletben kellett volna tartania a publikumot, és ha valami nem tetszik neki, akkor azt később, az előadás végén a takarás mögött ossza meg. Ettől függetlenül még egyszer szeretném neki megköszönni ezt a jól összerakott előadást.)

 Előadás időpontok: ITT

Dolgok, amikért érdemes élni

Centrál Színház

20257966_1461862860576756_304164516594322484_n.jpg    Előadások, amelyek hatással vannak rám

    Érdekes előadásnak lehettem a tanúja október hatodikán, amolyan kísérleti jellegű, de leginkább azt hiszem az interaktív színház kifejezés illik rá a legjobban. Pokorny Liának egy monodrámát rendezett Horgas Ádám a Lepkegyűjtő Produkció keretén belül. Összeszokott kis csapat, nem először dolgoznak együtt, a rendezőt (A lepkegyűjtő, Pillanatfelvétel) már-már mondhatjuk állandó társnak a produkciókban, ahogy a művésznőt is (Pillanatfelvétel).

   Az Átrium Színház után ismét a Centrál Színházba költöztek, és Duncan MacMillan kortárs drámaíró és rendező „Dolgok, amikért érdemes élni” c. előadását hozták el a Kisszínpadra. Angliában már igencsak szép sikereket ért el, így az itteni gárdának bizalmat szavazva, ismerve az eddigi tető alá hozott produkciókat, valószínűleg ők is elismeréseket söpörnek majd be vele.

   Az előadás előtt Pokorny Lia hosszú sárga cetlivel sétál körbe, és néha egyet-egyet odaad a nézők közül valakinek, megkérve őket arra, hogy vigyázzanak rá. Amint megkezdődik az előadás, azt is megtudjuk, hogy mi célt szolgálnak ezek a papírosok, de ez maradjon egyelőre titok, hiszen minden poént nem akarok lelőni.

   Én személy szerint rettegek attól, hogy részese legyek egy előadásnak, vagy hogy idegenek előtt beszéljek, no nem egy-két ember előtt, hanem mondjuk sokaság előtt, és itt éppen a nézőkre gondolok. Ha azt hittem, hogy kimaradok a szórásból, hát tévedtem, de erről is kicsit később.

   A főhősnő gyerekkori emlékeit kezdi el mesélni, ami rögtön egy tragédiával kezdődik, és később ez többször megismétlődik. Azt, hogy ezt némiképp fel tudja dolgozni, egy egészen sajátos védekezési mechanizmust alkalmaz, de akár nevezhetnénk terápiának is, elkezd egy listát, amire azokat a dolgokat írja le, amikért érdemes élni. Nem kell rögtön nagy dolgokra gondolni, hiszen ugyanannyira fontos egy fagyi gyerekkorban, mint felnőttként egy romantikus séta a parkban, vagy éppen meghallgatni kedvenc együttesünk új lemezét.

    A történet, amit megismerünk sokszor igazán szívbemarkoló, de a listán lévő, sokszor teljesen banális dolgok ugyanannyiszor csalnak mosolyt is az arcokra.  

   Pokorny Lia brilliánsan vezette a szálakat, improvizatív készsége, amit a Beugróban profin elsajátított, most igazán megmutatkozott. Az interaktivitásnak ugyan megvan az a veszélye, hogy nem a megfelelő ember kap lehetőséget, de a színésznőnek ehhez is fantasztikus szeme volt, mert pillanatok alatt kiválasztotta azokat az embereket, akik részesévé váltak az előadásnak.

   Ahogy már az elején írtam, mindig is nagyon ódzkodtam az ilyen jellegű szerepléstől, és amikor rájöttem, hogy akár én is részese lehetek, már készültem magamban a szépen megfogalmazott, de finoman elutasító válasszal. A pontos mondat még meg sem született, amikor egyszer csak én is szereplővé avanzsálódtam, és mindez olyan természetesen történt, hogy egy pillanatig sem jutott eszembe az, hogy nemet mondjak. Lia olyan mélyről eredő bizalommal és kedvességgel szólított meg, hogy minden félelmem egy pillanat alatt leomlott bennem, és az előadás után még órákig valami csodálatos izgalom járt át. Ez a katarzis szerintem az egész nézőteret átjárta, mindenki úgy érezte, hogy valami csodálatos közösségi élményben van része, amit a végén tomboló állótapssal jutalmaztak.

   A színésznő zseniálisan vitte végig az előadást, energiája az egész teret betöltötte, annyira inspiráló volt, hogy azon estén én is eldöntöttem, hogy listát írok, és szerintem ez mindenkinek egy jó tanács lehet, mert néha észre sem vesszük, hogy mennyi apró kis dolog van, amiért hálásak lehetünk.

    Az első az én listámról már teljesült is: „Előadások, amelyek hatással vannak rám!”

 

 

Színlap:
Eljátssza – Pokorny Lia

Szerző – Duncan MacMillan
Társszerző – Jonny Donahoe
Fordították – Csukás Márton és Csukás Barnabás
Rendező – Horgas Ádám
Producer – Bereczki Zoltán, Ferenczi Orsolya

Love Love Love

Belvárosi Színház

   48-20170626-website-slide.jpg  Flower power utóhatásai

   Réthly Attila legújabb rendezése a Belvárosi Színház otthonos kis színpadán látott napvilágot, melynek sajtópremierje október 5-én volt. Olyan ismert és elismert neveket nyertek meg az előadásnak, mint Schruff Milán, Nagy Dániel Viktor, Péter Kata, Gubik Petra/Szabó Irén és Dékány Barnabás.

   A darab a 60-as évek végén kezdődik, konkrétan az első nagy élő tévéközvetítéssel, a flower power generáció bemutatásával, amikor is a szexuális forradalom útjára indult, és egyfajta felszabadulás lett úrrá a fiatalságon. A rock&roll, a szabad szerelem és a kábítószer szinte elfogadott volt, ahogy az is, ha éppen iskola és könyvtár helyett otthon egy szál marihuánával akarták megvédeni a világbékét. Ebben az időszakban ismerkedik meg Kevin és Sandra, akikben nemcsak az a közös, hogy egy egyetemre iratkoztak be, hanem az is, hogy nem igen látogatják azt. És bár Sandra úgy kerül a fiú közelébe, hogy éppen a bátyjával jár, de az újhullámos szerelem nevében nem okoz neki nagy fájdalmat annak lecserélése.

   A második jelenetben már középkorúak, ahol immár két gyermekük is van, de a külső jegyeken kívül nemigen látni változást rajtuk, mintha megállt volna az idő. Ugyanolyan szabadok és bohémek, és az sem okoz lelkifurdalást Sandrának, hogy éppen elfelejti lányának az előadását, ráadásul mindezt annak a 15 vagy 16-odik szülinapján, de még ebben sem igen biztosak. Egy év ide vagy oda nem nagy ügy, legalábbis számukra. Kemény látni, hogy annyira önzőek, hogy a szeretetből önmagukon kívül másra már nem jut, még a saját gyerekeinkre sem. Az életük ugyanúgy megy tovább, szép házban élnek, jól keresnek, és ezt élvezik is. Észre sem veszik, hogy viselkedésükkel és vitáikkal mit okoznak az éppen kamaszodó fiuknak és serdülő lányuknak.

   A harmadik jelenetben már valósággá válik, amit a másodikban még csak egy könnyelmű kijelentésnek tűnik. A szülők elválva külön élnek, és elérkezünk a jelenbe, abban a jelenbe, ahol mindenki magára ismerhet. Az anya, az apa vagy éppen a fiú és a lány, akik ott ülnek a székeken. Ez a felismerés meg is történik, én is ott láttam magam a színpadon egy pillanatra, de nem csapott meg eléggé. Azt éreztem, hogy valamiért hiányérzetem van, hogy valamiért egyik szereplő sem került közel hozzám, egyiket sem ismertem meg eléggé, egyikről sincs egy kialakult véleményem, hogy mit és miért csinált, vagy éppen miért jutott oda ahova.

   Ezek utána még egy-két napig töprengtem, hogy miért, és arra a következtetésre jutottam, hogy a karakterek nem voltak eléggé kidolgozva, túl hosszú időt ölelt fel az előadás, és túl keveset kaptunk belőlük. Ettől függetlenül mégis azt mondom, hogy érdemes volt megnézni, mert egy erős társadalomkritika azért megfogalmazódik, és igaz, hogy igencsak humoros köntösbe van burkolva, de a sok nevetés mögött, erősen érződik, hogy itt nem komédiát, hanem egy drámát látunk. Annak a drámáját, hogy mi történik egy családdal, ha két generáció nagyon különbözőképpen nő fel, nagyon más a gondolkodása, és mindemellett nincs meg az odafigyelés és a szeretet. Minden csak felszínesség jegyében zajlik, hiába üvölt a tévéből teljes a hangerővel a Love, love, love.

   Péter Kata Sandrája lehengerlő, energikus és minden figyelmet megkövetelő, az est egyik igazi főszereplője. Schruff Milán is jól hozza a léha és felszínes apát, de az ő karaktere talán egy kicsit szerethetőbb, talán mert visszafogottabbnak tűnik felesége harsány természete mellett. Fiúknak, Jamie-nek, akit Dékány Barnabás formál meg, igazán hálás szerep jutott, hiszen mindig érdekes megformálni egy normálistól eltérő személyiséget. Remekül lavíroz a kissé autista fiú szerepében, akit szülei válása annyira megvisel, hogy míg fiatalon még csak enyhe jeleit mutatja annak, hogy talán valami nincs rendben vele, addig felnőtt korára egy teljesen saját világában élő, konfliktusokat nem tűrő alkoholista lesz, aki némi munka mellett, apja mellett tengeti a felnőtt életét.

   Nagy Dániel Viktor szerepe rövid, csak az első felvonás talán első fél órájában van színpadon, és visszafogottsága olyan erős, hogy teljesen eltörpül a két hippi találkozása után. A csendesebb, de felelőségteljesebb testvért viszont ugyanolyan nagyszerűen adaptálja színpadra, mint ahogy a szerepei többségét, ha valaki mégis remekelni szeretné látni, akkor nagyon ajánlom a Tajtékos napok c. előadás megnézését az Ódry Színpadon. (http://kultonline.blog.hu/2016/10/17/tajtekos_napok_798)

   A legmegérthetőbb és legjózanabb gondolkodású figura, a Gubik Petra által kiválóan színpadra vitt Rose, akin csattan szüleinek felelősségmentes gondolkodása. Ő az, aki felteszi azokat a kérdéseket, amiket talán mi magunk is feltennénk a flower power generációnak. Megérte-e, hogy nem vállaltak felelősséget szinte semmiért, és ezért egy olyan gyereket neveltek, aki a megváltozott körülmények miatt egy teljesen élhetetlen életet él? Nem éreznek-e bűntudatot amiatt, hogy gyermekeik hibát hibára halmoznak?

   A kérdések megválaszolatlanul maradnak, vagy legalábbis nem találnak megértő fülekre, így mi is kicsit keserű szájízzel jövünk ki, mert rájövünk, hogy erre máshol sem igen találunk választ.

 

 

Jonathan Maitland - Tagadj, Tagadj, Tagadj

Orlai Produkciós Iroda - Hatszín teátrum

   A modernkori fauszti dráma

4081_1.jpg

    Jonathan Maitland neve Magyarországon talán sokak számára ismeretlenül cseng, pedig a Tagadj, Tagadj, Tagadj c. drámája immár a harmadik, amit a londoni Park Theatre-nek írt. Címe pedig nem másra utal, mint a sportolók dopping kézikönyvében lévő első és legfontosabb szabályra: „Tagadj mindent, amíg csak képes vagy!”.  Az élsportolók és a dopping témakörét járja körbe a darab, amelyet az Orlai Produkciós iroda hozott el Budapestre, viszont most nem a Belvárosi Színházba tekintheti meg a nagyérdemű, hanem a nemrég született Hatszín Teátrum színpadán.

   A színház maga nem túl nagy, ám mégis tágas és kellemes teret ad. A színpad szintén kicsi, de ehhez az előadáshoz nem is szükséges nagyobb. Ezen az estén nem a látszat volt a fontos, hanem pont az, ami mögötte van.

   A történet fókuszában a nagyon elszánt és célratörő Eve áll, aki egész életét arra tette fel, hogy egy nap rövidtávfutásban olimpiai bajnok legyen. Pályája csúcsához közeledve megismerkedik a racionális és kemény gondolkodású edzővel, Ronával, aki azt állítja, hogy garantálni tudja a hőn áhított aranyat. A lány vakon megbízik edzőjében, ami az elitsporthoz természetesen elengedhetetlen, és mindent alávet az edzéseknek. Idővel még az addig jól működő kapcsolatát sportújságíró barátjával, is képes beáldozni, hogy a dobogó csúcsára állhasson, ám hiába az emberfeletti erőfeszítés, egy bizonyos szinten nem tud túllépni. Edzője egy új módszerrel áll elő, ami nem illegális, hiszen még nem is ismerik, de mégsem lehet nyilvánosságra hozni. A lánynak dilemmát okoz, hogy morálisan mennyire etikus, ha ő ezzel a „kiegészítő kezeléssel” előnyhöz jut. A kérdés az, hogy hajlandó-e átlépni egy bizonyos határt, ha ezzel valóra válthatja azt, amiért évekig küzdött. És erre a kérdésre Rona meg is adja, hogy már azzal megtette ezt, hogy egyáltalán elgondolkodott rajta. Azt, hogy végül ezt a döntést ki vagy miért hozza meg valójában, a hihetetlen nyomás miatt, vagy a saját maga miatt, már nem is olyan lényeges, mert az alku megkötetett, és itt válik a történet egy modernkori fausti drámává, ahogy a szerző maga is többször nevezte az interjúiban.

   Megdöbbentő látni ezt a világot belülről, és még ha elég sokszor felröppen is a sajtóban egy-egy doppingbotrány, hajlamosak vagyunk azt hamar elfelejteni, és nem gondolni arra, hogy nem csak egy egyedi eset. Ahogy az a tanulmány is ijesztő, amit Rona oszt meg Eve-vel, amit egy pszichológus végzett az elit sportolók körében, ahol többek között azt a kérdést is feltette, hogy ha lenne egy olyan gyógyszer, amely száz százalékosan nem lenne kimutatható, de biztos garancia lenne az első helyre, viszont öt éven belül belehalnának, mit tennének. A megkérdezettek több mint 50%-a igent mondott rá. Azért ez sok mindent elárul.

orlai_produkcio_tagadj_tagadj_tagadj_kep2.jpg

    A darab másik szereplője (Sztárenki Dóra), a szintén élsportoló futólány, aki egy ideig a csapattársa és egyben ellensége is, ám egy ponton túl elválik az útjuk. A nyomás, ami alatt egy profi sportoló van, nagyon jól lejön a darabból, és az, hogy a másik lány amiatt lépett-e ki, mert nem akart mindebben részt venni, vagy pont azért, mert ő nem kapta meg ezt a lehetőséget, az a darabból nem derül ki egyértelműen, ahogy az sem, hogy tényleg mindenki él-e valamilyen „külső” segítséggel.  

   A színpadi behatároltság természetesen nem engedi meg, hogy akár csak egy százméteres síkfutást is leképezzenek, de kreatív módszerrel, mint egy lassított felvételen, a szereplők minden mimikai izmot kiaknázva, tökéletesen hozzák a győzelemhez vezető érzés összes apró rezdülését.

   A díszlet minimál, szinte nincs is, ami a hangsúlyt abszolút a szövegre helyezi, de egyben jelzi azt is, hogy a darab a jövőben játszódik. A jelmez hiteles, ami illik a futurisztikus világképbe, de akár 2017-be is, talán nem véletlenül.

   A dráma igaz, hogy nagyon komoly témát dolgoz fel, és ezt nem csak felszínesen szeretné érinteni, de azért olykor-olykor egy kis humort is belecsempészett a szövegbe, enyhítve ezzel az amúgy feszes tempójú dramaturgiát. Az előadás közben nem igazán hagy gondolkodni, állandó figyelést igényel, és a feszültség is mindvégig csak nő a szemlélőben.

   Lovas Rozi futónője hitelesen hozta az elején még igazán jóhiszemű és naiv sportolót, aki hisz abban, hogy a fair play eszközökkel is medaliont nyerhet, viszont szép lassan a szemünk előtt alakult át azzá az emberré, akivé egy ilyen döntés következményeként szükségszerűen válik. És végül látjuk, hogy nála a tagadás annyira sikeres, hogy saját maga is elhiszi, így elég nehéz pálcát törnünk felette. Ullmann Mónika is brillírozik a szerepében. Egy nagyon konzekvens, átgondolt, és manipulatív edzőnőt alakít, akit a győzelem felé haladó úton is teljesen higgadt tud maradni, és mindig mindenre racionális és precíz észérvekkel alátámasztó választ ad.  Ezt a határozottságot és rideg fejjel való gondolkodást a színésznő nagyszerűen hozza.  

   A sportújságírót alakító Nagy Dániel Viktor is fontos szereplője a darabnak, ő az úgymond biztos talaj a lány életében, mégis egy ponton túl már nem tud támogatást nyújtani Eve döntéseiben. Realisztikusan formálja meg a szerető párt és aggódó publicistát.

   Az előadás viccfaktoraként működik Ficzere Béla többször is átalakuló figurája, aki több ponton is remekül ellensúlyozza a sokszor súlyosan drámai hangulatot.

   És bár az előadás a sportról, és az annak farkastörvényeiről szól, mégis ezek a dilemmák teljes mértékben kivetíthetőek a mindennapi problémákra is. Nap mint nap hozunk meg helyes vagy helytelen döntéseket, nap mint nap alkut kötünk, ha kell az ördöggel is, és ha nem is olyan látványosan, de nap mint nap megvívjuk a mi kis játszmáinkat, ahol mi is képesek vagyunk átlépni egy bizonyos határt. Az, hogy ezt vállaljuk, vagy éppen tagadjuk, már csak rajtunk múlik. De azt hiszem, mindenkinek megvan a saját maga tagadása, amit lehet, hogy néha észre sem vesz, olyannyira elhiszi.

    Nem egy könnyű előadás, és nem is akar ítélkezni a döntéshozók felett, de mindenképpen elindít a nézőkben is egy sor kérdést, amin még utána napokig gondolkodni tud, és még annak is nagyon érdekes lehet, akit nem különösképpen érdekel a sport, mert ez az előadás túlmutat az élsport erkölcsi dilemmáin, azon keresztül szól általában az emberek élethazugságairól, a tagadásról, mint életstratégiáról.

 

Szereplők: Lovas Rozi, Ullmann Mónika, Sztarenki Dóra, Nagy Dániel Viktor, Ficzere Béla

 

Díszlet-jelmeztervező: Ondraschek Péter

Plakát: Csáfordi László

Rendező munkatársa: Szakács Zsuzsa

Rendező: Szabó Máté

Producer: Orlai Tibor

 

Előadás időpontok: Orlai Produkciós Iroda

 

Fotó: Orlai Produkciós Iroda

Újra Színházak Éjszakája

 

Színháztörténeti séták, nyílt próbák, slampoetry, premierek

Újra Színházak Éjszakája

    Szeptember 16-án hatodik alkalommal hívja közös, egy éjszakás kalandra a cooltúrára vágyókat Budapest Főváros Önkormányzata támogatásából megvalósuló Színházak Éjszakája. Idén 35 színház több tucat programmal várja a karszalaggal rendelkező érdeklődőket. A Színházak Éjszakája keretében először szerveznek az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézettel együttműködve színháztörténeti sétákat, melyek során a résztvevők nyomozásba kezdhetnek a nemzeti színházaink hűlt helyei, az eltűnő és megszülető budai színházak, az első hivatalos társulat és a pesti broadway után, vagy épp barangolhatnak Újlipóciában. Mind a harmincöt színházban az önkéntesek pultjánál egy színházi puzzle várja majd a játékos kedvűeket. A rendezvényre a résztvevő színházak jegypénztáraiban, és online is vásárolhatók karszalagok szeptember 1-jétől.

szinhazak_ejszakaja_foto2.jpg

    A hagyományokhoz híven a programsorozat már délután elkezdődik és egészen másnap hajnalig tart: lesz karaoke Az Őrült Nők Ketrece sztárjaival és duett a Színház- és Filmművészeti Egyetem zenés színész növendékeivel; kulisszajárás Budapest egyik új színházában, a Hatszín Teátrumban és az Operaház titkos tereiben; nyílt tánc-, olvasó- és előadáspróbák; nyilvános  munkarendi értekezlet és beépítés; slampoetry és stand up est; kézműves foglalkozások és mesejátékok gyerekeknek; premier filmvetítés és színházi bemutatók; impró- és részvételi színházas workshopok; tiszteletbeli bábszínész képzés és beszédtechnika óra; jelmezpróba és túrós csusza party; vidéki vendégjáték és mester-tanítvány találkozás; táncos mulatság hajnalig – együtt, közösen.

   Erről szól idén a Színházak Éjszakája: az összetartozásról, a közös játékról. Ezen az estén leomlik a színpadot és nézőteret elválasztó láthatatlan fal, nem lesznek nézők és szereplők, csupán résztvevők, akik közösen ünneplik a Színházat. Rakjuk össze – ez a 2017-es Színházak Éjszakája mottója, mert az idei szervezők szerint igazán jó dolog csak akkor születhet, ha közösen hozzuk létre.

   „A játék izgalmát szeretnénk a szervezőkkel együtt megtartani és továbbadni. Nem véletlenül jelent meg a kommunikációban is a játékos kirakó motívuma. A színházak, színészek, szervezők és a nézők is összerakják mindazt, ami a színházi kultúra területén egy éjszaka alatt összetehető. Idén a játékkal is, de a program kialakítása során is még inkább a gyerekek, fiatalok kerülnek a középpontba. Kibővült a szervezői kör és belépett a Radnóti csapatába a Jurányi is. Így együtt próbálják meg a fiatal közönséget hangsúlyosabban megszólítani és színházba hívni.” Szalay-Bobrovniczky Alexandra, humán főpolgármester-helyettes.

    Az idei programsorozatnak többek között az is a célkitűzései között szerepelt, hogy új, fiatalos lendületet vegyen, valamint, még szélesebbre tárja a kapuit, hogy azok is kedvet kapjanak a nyílt naphoz, akik szabadidejükben csak ritkán vagy egyáltalán nem járnak színházba. Ezért tartották fontosnak a szervezők, hogy már nyáron, a különböző művészeti fesztiválokon is arra buzdítsák a fiatalokat és a családosokat, hogy váltsanak karszalagot az Éjszakára. Egy hatalmas tértetris fogadta a Thealter, a Művészetek Völgye és az Ördögkatlan fesztiválozóit: a motiváció is adott volt, hiszen akik aznap a leggyorsabban kirakták a Színházak Éjszakája kockáját, páros belépőt nyertek a szeptemberi eseményre.

   A The Biebers csapatának köszönhetően saját dallal – Rakjuk össze is előrukkolt a Színházak Éjszakája, mely amellett, hogy új közönségréteget kíván megszólítani, szeretné, ha a színház kilépne a komfortzónájából és megmutatná a fiataloknak – Puskás Petiék szavaival élve – hogy a színház is lehet #galaktikusan szexi. 

   Az est során rengeteg újdonság várja még a résztvevőket: az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a programsorozat keretében színháztörténeti sétákat szervez, melyek során a résztvevők nyomozásba kezdhetnek a nemzeti színházaink hűlt helyei, az eltűnő és megszülető budai színházak, az első hivatalos társulat és a pesti broadway után, vagy épp barangolhatnak Újlipóciában. Mind a harmincöt színházban az önkéntesek pultjánál egy színházi puzzle várja majd a játékos kedvűeket, melynek sikeres kirakása után választani lehet egyet a résztvevő színházak logóival ellátott puzzle-alakú hűtőmágnesek közül.

    „Ez az este bizonyítja számukra, hogy mennyire sokszínű, pezsgő és fantasztikus színházi élet van Budapesten, amely igazi színházi főváros. Ez világszinten is egyedülálló érték. Ezen a napon belevethetjük magunkat a város színházi forgatagába, és megismerhetjük a teátrumok stílusát, színészeit, társulatát.” Komáromi György, Színházak Éjszakája projektvezető 

 

A résztvevő színházak listája:

Átrium, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Fórum Színház, Hatszín Teátrum,  Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, Momentán Társulat, MU Színház, Örkény István Színház, Pesti Magyar Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Arts& Café, RS9, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Trip Színház, Turay Ida Színház, Újszínház, Vidám Színpad, Vígszínház

 

Karszalagvásárlás:

Szeptember 1-jétől a résztvevő színházak szervezési osztályán vagy jegypénztárában, illetve a www.szinhazakejszakaja.hu és www.jegy.hu oldalon lehet vásárolni.

 

 

www.szinhazakejszakaja.hu

www.facebook.com/szinhazakejszakaja
www.instagram.com/szinhazakejszakaja

 

Színházak éjszakája - Hivatalos dala

Rakjuk össze! - A dal, ami elindít a Színházak Éjszakájára

szinhazak_ejszakaja_ro_osszes.jpg

    „Gyere, rakjuk össze az éjszakát. És tartsuk egyben hajnalig. Nekem az se baj, ha nálam vagy nálad. Pár percre szétesik.” – A 2017. szeptember 16-án látogatható Színházak Éjszakája hivatalos dala kezdődik így, amelyet a The Biebers és Puskás Peti alkottak meg. A dalhoz készített klipben Lovas Rozi, Borbély Alexandra, Trokán Nóra, Görgényi Fruzsina, Kopek Janka és Eke Angéla szerepelnek.

szinhazak_ejszakaja_ro_3.jpg 

    A Színházak Éjszakája célja, hogy széles közönség számára bemutassa Budapest színes színházi kavalkádját, amire ráerősít a The Biebers a Rakjuk össze! című szám bulihangulatával, különleges hangzásvilágával és megjelenésével is, a nyárutó fesztiválok hangulatát idézve.

    A 2012-ben alakult zenekarról eleinte senki sem tudta, hogy kikből áll. Az eleinte még csak angol nyelven működő zenei projekt olyan slágereket alkotott titokzatosan, mint a Sorry vagy a Stay. Akkor sem volt publikus a névsor, amikor a Sorry lett az év hazai modern pop-rock hangfelvétele a Fonogram-díjkiosztón. Később kiderült, hogy Puskás Peti is az alapítók között van, és még néhány tag neve kiszivárgott a sajtóban és a koncertek alatt. A The Biebers szerencsére már magyar nyelven is alkot, a legtöbben már magyar nyelvű slágereik (Minden a Miénk, Vár a Holnap) után ismerhetik a fesztiválkedvenc zenekart. A Színházak Éjszakája idején már a könnyűzene rajongók pontosan tudják, kikkel is azonosítsák a bandát.

szinhazak_ejszakaja_ro_4.jpg

   A Rakjuk össze! dal videóklipjében hat fiatal színésznő, Lovas Rozi, Borbély Alexandra, Trokán Nóra, Görgényi Fruzsina, Kopek Janka és Eke Angéla formálják meg a The Biebers zenekar tagjait, nem is akárhogyan.

A klip itt látható.

   A 2017-es Színházak Éjszakáján egy karszalaggal, mely már online is megvásárolható a hivatalos oldalon, 35 budapesti színház programjain vehetnek részt az érdeklődők.

   Átrium, Baltazár Színház, Bethlen Téri Színház, Budapesti Operettszínház, Budapest Bábszínház, Centrál Színház, Dumaszínház, Fórum Színház, Hatszín Teátrum, Játékszín, József Attila Színház, Jurányi Inkubátorház, Karaván Színház, Karinthy Színház, Katona József Színház, Kolibri Gyermek – és Ifjúsági Színház, Madách Színház, Magyar Állami Operaház, Momentán Társulat, MU Színház, Ódry Színpad (Színház- és Filmművészeti Egyetem), Örkény István Színház, Pesti Magyar Színház, Pinceszínház, Radnóti Miklós Színház, Rózsavölgyi Szalon Art&Café, RS9 Színház, Szkéné Színház, Thália Színház, Trafó, Trip Színház, Turay Ida Színház, Újszínház, Vidámszínpad, Vígszínház 

 

 

Ballet for Life

Béjart Ballet Laussane- Margitszigeti Szabadtéri Színpad

   A balett és Freddie Mercury

   Idén a sok színdarab, koncert mellett szintén nagy szerepet kapott a kortárs tánc is, így egy csodálatos csapat is meghívást kapott a Margitszigeti Szabadtéri Színpadra, a világhíres svájci székhelyű, Maurice Béjart által alapított Béjart Ballett Lausanne. Egy olyan koreográfiát hoztak el, amely talán a repertoárjuk legfontosabbja, a Ballet for Life c. előadást (Balett az életért).

2_2.jpg

   Ez a darab már lassan több mint két évtizede él, és a tíz éve elhunyt Maurice Béjart keltette életre, hogy olyan emberek előtt tisztelegjen, mint a korán eltávozott Mozart, Freddie Mercury, vagy éppen a múzsája, Jorge Donn előtt, és most már maga Béjart is ide tartozik.

   Az előadás zenei világa nagyon érdekes, mert látszólag két egymástól nagyon távol álló zenei műfajt hoz össze, Freddie Mercury zenéjét ötvözi Mozart muzsikájával, és ezen belül a klasszikus balett is keveredik a modernnel, így egy lehengerlően dinamikus és csodálatos estét alkotva.

14_1.jpg

   A jelmezek sem mindennapiak, hiszen olyan elismert divatikon álmodta színpadra őket, mint Gianni Versace, akinek nem ez volt az első közös munkája Béjart- al. Kicsit olyan az egész, mintha egy kifutón egy új kollekció futna végig, mindegyik kapcsolódik a másikhoz, de mégis mindegyik más. A fekete és fehér szín dominál, így szemet gyönyörködtető, amikor az a pár színes extravagáns ruha megjelenik a színpadon. Hihetetlen energiákat mozgatnak meg, csodálatos, ahogy a test szépségét tárják elénk és az, ahogy a test határait képesek feszegetni, mindezt úgy, hogy esztétikailag egy varázslatos képet alkotnak. És igaz, hogy Béjart abban az országban született, ahol maga a klasszikus balett is, ő maga mégis egy teljesen más irányba indult el, és innovatív ötleteivel egy teljesen új nyelvet fogalmazott meg a balett világában. Az első társulatát még Franciaország égisze alatt hozta létre, és XX század balettje nevet adta nekik, később átette székhelyét a svájci Lausanne-ba, ahol a nevet is megváltozatta, és azóta is a Béjart Ballet Lausanne nevet viseli, és mesterük halála után is folytatják az általa elindított irányt hatalmas sikerrel és rengeteg fellépéssel.

1_1.jpg

   Béjart ezzel az előadással azt szerette volna, ha csak arra a kis időre is, de ezek a már saját korukban is legendás művészek egy pillanatra visszatérnének az élők közé. A Balett az életért ezt tökéletesen abszolválta, mert ezen az estén nemcsak Freddie Mercury szelleme, de Mozart és Jorge Dunn is ott volt. Sosem hittem volna, hogy a Queen és a balett elfér egy színpadon, még nem láttam a Béjart Ballet laussane előadást. Engem végérvényesen meggyőztek, katartikus élmény volt látni azt, ahogy a holtak megelevenednek.

 

Francia cím: Le Presbytère n’a rien perdu de son charme, ni le jardin de son éclat / A presbiter mit sem veszített sármjából, sem a kert a ragyogásából

Koreográfia: Maurice Béjart
Zene: Queen, Wolfgang Amadeus Mozart
Jelmezterv: Gianni Versace
Jelmezkivitelezés: Henri Davila
Fényterv: Clément Cayrol
Fénytechnika: Dominique Roman
Videóvágás: Germaine Cohen

 

Fotó: Éder Vera/ Budapesti Nyári Fesztivál

Amadeus

Városmajori Szabadtéri Színpad

    amadeus-original-93238.jpgAmadeus - Korának meg nem értett zsenije
    A tavaly elhunyt Peter Shaffer egyik leghíresebb drámája az Amadeus, amely Miloš Forman filmje és nyolc Oscar-díj által vált halhatatlanná 1984-ben. Shaffer számos színművet papírra vetett (hasonlóan ismert pl. az Equus is), amelyek szép sikerrel futottak a világ legnagyobb színházainak színpadán.
varosmajor.jpg

FilMusic Songs

Margitszigeti Szabadtéri Színpad

    Időutazás dalokkal

 

   A Margitszigeti Szabadtéri Színpad a sok meghívott előadás mellett idén is szeretett volna saját darabbal kedveskedni a nyári programokra vágyóknak. A FilMusic Songs c. produkció július 9-én Bán Teodóra és Lombos Pál „rendezésében”, Grünvald László átiratában a Szabad Tér Produkció égisze alatt valósult meg. Számos, mindenki által ismert filmzene szólalt meg szimfonikus feldolgozásban, olyan nagy énekesek hangján, mint Polyák Lilla, Keresztes Ildikó, Radics Gigi, Serbán Attila, Szabó Ádám, Homonnay Zsolt és az Ismeretlen Lány.

fimusic.jpg

   Az este a Rocky c. filmzene klasszikus betéteivel kezdődött, élőzenekaros kísérettel, és a kivetítőn a legnépszerűbb jelenetek elevenedtek tűntek fel, nosztalgikus utazásra hívva a nézőket. Elsőként Keresztes Ildikó lépett színpadra, és a tőle megszokott erős és karakteres hangjával rögtön beindította a hangulatot.

   Polyák Lillának szintén találó dalokat adtak. Lenyűgöző kisugárzása és egyedi hangszíne pillanatok alatt felidézte a Titanic-ból ismert érzelmes melódiát a már jól ismert képsorokkal együtt.

   Homonnay Zsolt nemcsak musicalekben, de operettekben is bizonyított már, sőt az Adaggio nevű zenekarával több lemezt is piacra dobtak, így sokoldalúságának köszönhetően minden dallal elnyerte a közönség tetszését.

   Radics Gigi a tőle már ismert klasszikusokat is előadta, mint a Dreamgirls népszerű dalát, vagy a Whitney Houston I Will Alwasy Love You c. számát, és természetesen a szimfonikus kísérettel mindez gyönyörűen szólt a szabadtéren.

   A színlapot olvasva csak reménykedni tudtam, hogy a Freddie Mercury dalokat mindenképpen Serbán Attila hangján szólaltatják meg, és egy kivételével valóban tőle hallhattuk a Queen slágereket. A nézők pedig tomboló tapsviharral hálálták meg, hiszen Magyarországon az ő hangszíne áll a legközelebb a fiatalon elhunyt énekeséhez, még soha senkit nem hallottam ennyire autentikusan előadni ezeket a népszerű dalokat.

   Szabó Ádám mindig meglep, hogy a harmonikája árnyékából előlépve ilyen hangokat varázsol a színpadra. Az elmúlt évek alatt többször is hallottam énekelni, és ezen az esten is bizonyította, hogy nemcsak a hangszerrel tud bánni.

   Ezenkívül volt még egy különleges hangja az estnek, egy szólista lány, aki két dallal is elkápráztatta a publikumot, de sem a színlapon, sem az est végén nem hangzott el a neve, pedig szerintem teljes joggal megérdemelte volna, úgyhogy én innen a gép mögül szeretnék gratulálni. Teljes mértékben emelte az show színvonalát, így ismeretlenül is.

   Az est hangulatát az is fokozta a nagyszerű énekesek mellett, hogy vizuálisan is megjelenítették a dalokat, és Fugato Orchestra szimfonikus zenekar mellett közreműködtek még olyan fantasztikus együttesek is, mint a Talamba ütőegyüttes és a Swing a la Django.

   A hetvenes és nyolcvanas évek nagy slágerei újrahangszerelve, szinte újdonságként, mégis ismerősen hatva mindenkiből valamilyen érzést előcsaltak, és záróakkordként a Bond-blokk mindent elsöprő sikert aratott.

 

A teljes repertoár:

1 rész

Gonna Fly Now (Rocky, 1976)
Eye of the Tiger (Rocky III, 1982)
You’re the Best (A karate kölyök, 1984) 

Everything I Do, I Do It For You (Robin Hood, a tolvajok fejedelme, 1991)
I Will Always Love You (Több mint testőr, 1992)
Take My Breath Away (Top Gun, 1986)
My Heart Will Go On (Titanic, 1997)

Johnny B. Goode (Vissza a jövőbe, 1985)
Hit the Road Jack (Ray, 2004)
Listen (Dreamgirls, 2006)
Hot Stuff (Alul semmi, 1997)
Turn On Your Love Light (Blues Brothers 2000, 1998)
I’m So Excited (Szeretők, utazók, 2013) 

2 rész

I Need a Hero (Shrek 2, 2004)
Fame (Hírnév, 1980)
Maniac (Flashdance, 1983)
What a Feeling (Flashdance, 1983)
I Had the Time of My Life (Dirty Dancing – Piszkos tánc, 1987)

 Flash (Flash Gordon, 1980)
Princes of the Universe (Hegylakó, 1986)
Who Wants to Live Forever (Hegylakó, 1986)
The Show Must Go On (Moulin Rouge!, 2001)
We Are the Champions (Lovagregény, 2001)

 

James Bond válogatás:

James Bond téma (Dr. No, 1962)
Goldfinger (Goldfinger, 1964)
Thunderball (Tűzgolyó, 1965)
Live and Let Die (Élni és halni hagyni, 1973)
A View to A Kill (Halálvágta, 1985)
GoldenEye (Aranyszem, 1995)
Skyfall (Skyfall, 2012)