Kulturális Cybertér

KultOnline

Danaida

Szabó Magda

2016. január 30. - Lengyel Orsolya

szabo-magda-a-danaida.gif    Ha van regény, amelyet elolvasás után csendes döbbenettel teszünk vissza a polcra, akkor ez az. Majdnem a teljes Szabó Magda-életművet ismerve került a kezembe ez a könyv, mint egy hiányzó láncszem, csodálkozva lapoztam bele, hogy maradhatott ki ennyi éven át, pedig benne áll egy névnapi üdvözlet és alatta az évszám: 2004. Egyetemista éveimre visszaemlékezve eszembe jutott a lány, akitől a könyvet kaptam, a pillanat, amikor átadta, de valamiért akkor felkerült a polcra és 12 év elteltével nyitottam csak fel sötétkék fedelét.

    A címről azonnal eszembe villant a görög mítosz, Danaosz király ötven leánya, akik a nászéjszakán egyikük kivételével meggyilkolták férjüket, akikhez feleségül kényszerítették őket. A Danaidák alvilági büntetésként örökös vízhordásra ítéltettek: lyukas hordóba hordták a vizet az idők végezetéig, a hiábavalóság folytonos tudatával.

   Előzetes mitológiai ismereteim alapján találgattam, vajon a főhős, Csándy Katalin a gyilkos Danaida-e vagy az az egy, aki nem mert ölni saját szabadsága érdekében, vagy talán az istenek haragjától félve nyugodott bele sorsába.

   Katalin élettörténetét olvasva egy elátkozott sorsú könyvtárosnő mindennapjaiba nyertem betekintést, akinek életét végigkísérik a tragikus gyermekkor árnyai, egy szerencsétlen végkimenetelű szerelmi viszony szégyene, egy házasság kudarca, a meg nem szült, majd ajándékba kapott, de eltűnt gyermek miatt érzett fájdalom.

   A regény három nagy egysége Csándy Katalin életének három főszereplőjéről kapta a címét: Dániel, Elek és Melinda. Dániel, a féltestvér, akit Katalin úgy szeretett, hogy árulásra is képes volt érte már gyerekkorában, Elek, a férj, aki iránti szerelme 10 év alatt oly lassan párolgott el, hogy Katalin utólag sem nagyon tudta rekonstruálni, mikor és pontosan miért alakult ki és aztán nőtt köztük akkorára a szakadék, hogy szinte idegenekként váltak el egymástól, és Melinda, a diáklány, akit Elek szerencsétlen sorsú tanítványaként befogadtak, gyermekükként neveltek, és akit Katalin úgy szeretett, hogy azt sem bánta, a lány az ő helyét veszi át, a könyvtárosnő életének, sorsának meghatározó alakjai.

   Az átlagos, tisztességes, sok fájdalmat megélt, de gyenge, az életén igazán változtatni nem tudó Katalin történetét olvasva azt vártam, mikor következik el végre a feloldozás, mikor bukkan ki élete sötét fellegei közül legalább pillanatokra a nap, de ez nem következett be és talán törvényszerű volt, hogy nem fog. „Mit csináljak? Mit csinálhatok? Miért nem válaszolsz soha te? Mért csak az árnyak? Mért mindig csak az árnyak?”

   Csándy Katalin ölt, ha nem is a férjét gyilkolta meg, mint mitológiai névrokonai, de saját magát. Önmagát temette el minden nap, amikor nem vette kezébe élete fonalát, amikor hagyta, hogy döntsenek sorsa felett, amikor nem állt ki az igazáért, amikor felvállalta egy nyomasztó lét mindennapjait. Lyukas hordóba hordta a vizet és nem értette, miért e hiábavalóság. Árnyként élt, hát nem is felelhetett kérdéseire Isten, ahogy várta, csak az árnyak.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr268335652

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.