Kulturális Cybertér

KultOnline

McDonagh - A párnaember

Radnóti Színház - PRÓBA

2016. április 18. - Lengyel Orsolya

pillowman_plakat_lores.jpg   Előzetes

   Nem mindennapi élményben lehetett része annak, aki részt vett április 16-án a Radnóti Színház nyílt próbáján. Izgalmas dolog betekintést nyerni a színészi és rendezői munkába, kiváltképp, ha egy olyan lebilincselőnek  ígérkező darabról van szó, mint A párnaember.

  A fiktív totális diktatúrában játszódó darab gyakorlatilag nem más, mint egy rendőrségi kihallgatás drámai, már-már pszichothriller-szerű elemekkel. Katurian (Pál András), a kihallgatott, abszurd novelláival hívja fel magára a rendőrség figyelmét, hiszen a történetek középpontjában lévő véres tettek elborult elmére vallanak. A két rendőr, Tupolski (Köles Ferenc) és Ariel (Schneider Zoltán) eltérő módszerekkel próbálják megtörni a szerzőt, egyikük a végletekig erőszakos, másikuk eszköze inkább a szarkazmus, de mindkettejük célja közös: összefüggést találni a városban sorra zajló bűnesetek és a beteges alkotások között.

    A próba során az első felvonásból láthattunk részletet, mely –bár érezhetően csiszolandó még a színészi játék- azonnal megteremtette azt a feszült hangulatot, amely alapja lehet egy izgalmas lélektani darabnak.

parnaember.jpg

   A színen megjelenő Anya (Pallai Mara) funkciójára a játékot megállítva a rendező, Szikszai Rémusz kérdezett rá, a közönség soraiból több eltérő válasz is érkezett, mely azt mutatja, hogy egy-egy jelenet milyen különböző gondolatokat, elképzeléseket ébreszthet, mennyire eltérhetnek egymástól a nézői interpretációk.

    Érdekes volt látni, hallani a rendezői instrukciókat, betekintést nyerni egy éppen megszülető darab folyamatába, feltenni a kérdéseket: Vajon ki is Katurian? Mi köze az irodalomnak a bűncselekményekhez? Mi motiválja a rendőröket és hol vannak az emberség határai?

    Az eddig látottak, a téma, a színészek és a rendező személye mindenképpen biztosíték arra, hogy egy igazi sikerdarabra számíthatunk és valószínűleg a kérdésekre is mindenki megtalálja majd a maga válaszait.

 

Fordította: Merényi Anna

 

TUPOLSKI KÖLES FERENC
KATURIAN PÁL ANDRÁS
ARIEL SCHNEIDER ZOLTÁN
MICHAL RUSZNÁK ANDRÁS
ANYA PALLAI MARA
APA ÁCS NORBERT
KISLÁNY BACH ZSÓFIA eh.


Jelmeztervező: Kiss Julcsi
Díszlettervező: Varga Járó Ilona
Bábtervező: Hoffer Károly
Világítás: Baumgartner Sándor
A rendező munkatársa: Gyulay Eszter
Rendező: SZIKSZAI RÉMUSZ

Bemutató: 2016. május 7. szombat 19.00

 Fotó: Piros Csilla

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr38640338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.