Kulturális Cybertér

KultOnline

A vége

Bartis Attila

2016. április 25. - Lengyel Orsolya

covers_365310.jpg         „És minden mostban benne van a hajdan.”

    A regény, amit kis szünetekkel kell olvasni, hogy percekig belebámulhassunk a semmibe. Amit időnként le kell tenni, mert égetnek a lapjai. Mintha egy szürreális fotóalbumot nézegetnénk, ami mégis mindennél életszerűbb. A szó szoros értelmében vett nagyregény olvasható családregényként, fejlődésregényként szerelmi történetként, de leginkább ezek szintéziseként.

   Szabad András szó szerint mélyről jön, amikor Mélyvárról Budapestre kerül egy olyan történelmi szituációban, amely meghatározza sorsát. Azonban nemcsak a kor az, ami azzá formálja őt, akivé lesz, ugyanakkora erővel hat rá a családja, a múltja, a jelene, a véletlenjei, a hús-vér szereplők az életében és az árnyak.

  És főképp a harmadik szemévé alakult fényképezőgépe, amin át megteremti magának azt a valóságot, amellyel aztán alig mer szembenézni.

   Szabad András úgy meséli el az élettörténetét, mintha sok száz kis fekete-fehér képet rakna elénk. Pontosan megkomponált, tökéletes képeket, amelyek végtelenül, fájdalmasan őszinték.

   Megjelenik rajtuk egy fiú, aki még túl sem lépett a túlléphetetlenen, anyja halálán, máris apjáéval kell szembenéznie, miközben életébe észrevétlen természetességgel kúszik be a fotózás, mint kapaszkodó, mint létfenntartás, mint önazonosság. Feltűnik a képeken egy szerelem története, egy olyan szerelemé, amely valószerűtlenül kezdődik és mégis olyan természetességgel válik András életének, sőt, személyiségének részévé, hogy az okokra, a miértekre nem kíváncsi, mert van, ami akkor semmisül meg, ha definiáljuk.

    Az, hogy ez a szerelem nem lesz a főhős életének tartópillére, múlik a nő ki nem mondott, múltjában gyökerező félelmein és múlik a férfin is, lángolásuk nem szenvedély, hanem pusztítás. Éva csak úgy tudja felemelni Andrást, hogy közben megsemmisíti. András csak úgy tud létezni, ha minden nap megsemmisül.

   A fotókon ott van az ’56 utáni Magyarország és annak nyomasztó, édes-bús atmoszférája. A magyar ugar, ami kétségtelenül személyiségformáló.

   Szabad András minden fényképével a jelen egy darabját őrzi, mint aki megkísérli olykor pillanatokra megállítani a folyton változó időt.

    „Kevés dolog van, ami egy pillanat alatt egy életre eldől, de van.” Ezek a pillanatok Szabad András életének alakítói. Önkéntelenül is arra késztetik az olvasót, hogy számba vegye a sajátjait.

 

Bartis Attila: A vége

Kiadó: Magvető, 2015

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr348662946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.