Kulturális Cybertér

KultOnline

Borka Mumusföldön az Euromarionete Nemzetközi Bábfesztiválon

SZÍNHÁZI HÍREK - MaNNa Produkció

2016. május 13. - Sajtóhír

borka_8.jpg Független bábelőadás az Euromarionete Nemzetközi Bábfesztiválon

   Fige Attila rendezése, a Borka Mumusföldön meghívást kapott az idén 17. alkalommal megrendezett Euromarionete Nemzetközi Bábfesztiválra, ahol május 16-án látható az előadás. Pálfi Kata gyerekdarabja ezután Kassán vendégszerepel több alkalommal.

   Vizsgaelőadásként indult, és azóta is töretlen sikerrel játssza a független csapat Fige Attila rendezésében a Borka Mumusföldön című zenés gyerekelőadást. Pálfi Kata első, gyerekeknek szóló meséje Nyitrai László zenéjével és az író dalszövegeivel azonnal belopja magát a mai gyerekek szívébe, mert a történet pont egy olyan kisemberről szól, mint ők maguk. 2012 áprilisi bemutatója óta a produkció szerepelt több fesztiválon (Gyermek- és ifjúsági Színházi Szemle, Zalaegerszegi Kortárs Művészeti Fesztivál), különböző nagyvárosokban, többek között Kecskeméten, Vácon, Balatonfüreden, Szentendrén, Tatabányán, és idén tavasszal a határon túl is bemutatkozik Hajnal Boróka különös meséje. A történet szerint Borka, a focicsatár és csapatkapitány-helyettes nem éppen jó kislány. Pimasz, rendetlen, utálja a főzeléket, és olykor verekszik a nagyszünetben. Nem csoda hát, hogy mindezek után Mumusföldön találja magát, a rossz gyerekek új lakhelyén. Ám a kislányt nem olyan fából faragták, hogy holmi Kacat-hegy, Főzelék-tenger, vagy akár egy tomboló Hiszti-hurrikán megakadályozza abban, hogy hazatérjen. Borkát Bohoczki Sára alakítja, a bábokat pedig Fehér Dániel és Ivanics Tamás mozgatják.

    A Borka Mumusföldön idén meghívást kapott az egyik legrangosabb aradi kulturális esemény, az Euromarionete Nemzetközi Bábfesztivál programjába. Az immár 17. alkalommal megrendezett fesztivál idén ünnepli az aradi bábszínház fennállásának 65. évfordulóját.  A korábbi évekhez hasonlóan, ebben az évben is csak egy magyarországi produkciót válogattak be a fesztiválműsorba, és több év után először független előadásra esett a választásuk. A neves romániai báb-együttesek mellett idén is vannak további külföldi meghívottak a fesztiválon: fellép a barcelonai Jordi Bertran társaság, látható lesz egy szabadtéri francia-argentin koprodukció. A május 7-én kezdődött fesztivál tíz napig tart: a záróelőadásra május 18-án kerül sor a bábszínház termében.

   A Manna előadását az aradi szereplés után a kassai Thália Színházban láthatja majd a közönség május 23-án és 24-én három alkalommal, a színház gyerekbérlet-sorozatának részeként.

 

Forrás: MaNNa Produkció

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr468712774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.