Kulturális Cybertér

KultOnline

Rosalie elmegy meghalni

MaNNa Produkció & Stúdió K

2016. május 14. - Lengyel Orsolya

rosalie_1.jpg    Bevallom, kissé kétkedve foglaltam helyet a Stúdió K színház parányi nézőterén, miután elolvastam a darab szinopszisát. Rosalie, az idős hölgy rövidesen bekövetkező halálának tudatában Zürichbe indul, hogy elbúcsúzzon az élettől – felkészültem egy közhelyes carpediemezésre, ehelyett úgy jöttem ki a színházból, hogy egész más perspektívából láttam azt, ami mellett oly sokszor elmentem már. Valószínűleg ez lehet a színház csodája.

    Daniel Kehlmann novelláját Szilágyi Bálint fordításában vitte színre Nagypál Gábor és Spilák Lajos. Szilágyi Bálint bábszakos hallgató egyébként nemcsak a fordítója, hanem a rendezője is a felnőtt bábelőadásként definiált – de leginkább meghatározhatatlan műfajú – előadásnak. Az előadás bár életről-halálról szól, egy percre sem válik banálissá, mert közben olyan kérdéseket generál a néző fejében, mint hogy hol van a határvonal valóság és illúziók között, ki teremt, irányít és befolyásol, hol a szabad akarat? A komor filozofálást ellensúlyozandó, alkalomadtán beépül egy-egy humorosabb szófordulat, jelenet.

   Rosalie, a bábfigura – Hoffer Károly alkotása, vagy ha úgy tetszik, teremtménye – rendkívül kifejező arcával szinte élő öregasszonyt idéz, hetvenévnyi ránc teszi még markánsabbá és élethűbbé. Életéről csak annyit tudunk, hogy hajdan tanárnő volt, családja van, bár özvegy és a hasnyálmirigyrák hamarosan pontot tesz élete végére. A darab előrehaladtával kiderül, hogy Rosalie nem egyszerű marionett, pontosan tisztában van vele, hogy mozgatója előre megírta a sorsát, de amennyiben ez így van, a megírt sort szabadon átírható, a közelgő halál elkerülhető. Miközben Rosalie utolsó útját figyeljük, folyamatosan nyomon követjük vitatkozását az őt irányító férfival, aki eleinte makacsul ragaszkodik az előre kidolgozott végkifejlethez, de a közbejövő események hatására kezdi belátni, hogy nem tudja már olyan határozott kézzel mozgatni a szálakat, mint a kezdetekkor.

   A Spilák Lajos által alakított férfi először csak mint a 21. századi félművelt, viselkedni nem tudó színházlátogató megtestesítőjeként húzódik meg a színpad szélén, funkciója az epikus színházakat idézi azzal, hogy folyamatosan megszakad miatta az előadás, tudatosítva a nézőkben nézői mivoltukat, később azonban kulcsfigurává vedlik át, belekúszik a történetbe és alaposan felborítja az események lineáris menetét. Nézőből szereplővé válása nemcsak arra példa, hogy az élet azon kívül, hogy szemlélhető, élhető, hanem arra is, hogy az eleve elrendelés elve milyen nevetséges apróságokon tud elbukni – és hogy milyen jól van ez így.

   Az előadás különlegessége, hogy erősen önreflexív, ami által lehetetlen, hogy a néző ne gondolja végig: minden viszonylagos. Talán egyetlen stabil pont, egyetlen objektív igazság sem létezik és afelől is kétséget hagy, hogy mi írjuk-e a saját történetünket. Afelől azonban nem, hogy a másik ember figyelme nélkül megsemmisülünk.

   Az, hogy végül mi történik Rosalie-val, talán kevésbé fontos. Sokkal fontosabb, hogy ez a felkavaró előadás egy óra alatt eléri, hogy gondolkodjunk hitről, időről, sorsról, emberi kapcsolatokról, és ne csak kérdések maradjanak, hanem születőben talán egy-egy válasz is.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr758716524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.