Kulturális Cybertér

KultOnline

50 éves a Pesti Magyar Színiakadémia

Magyar Színház

2016. június 18. - Lengyel Orsolya

magyar_szinhaz.png   Ünnep a Nemzeti Stúdió megalapításának 50. évfordulója alkalmából

 

   Jubileumi megemlékezést tartott a Magyar Színház és a Pesti Magyar Színiakadémia 2016. június 11-én.  A Magyar Színház épületében megrendezett partin színészek, műsorvezetők, Kossuth-díjas művészek és a sajtó képviselői voltak jelen. 

   A program kezdeteként az érdeklődők a nagyszínpadon a jelenlegi akadémisták Rómeó című mozgásszínházi produkcióját tekinthették meg. A fiatalos lendülettel bemutatott rövid performansz betekintést nyújtott a fiatal színészjelöltek eddigi munkájába. Az újraértelmezett klasszikusban az akadémisták amellett, hogy megcsillantották tehetségüket, a színpad iránti rajongásukat is belecsempészték a mozdulataikba.

   A mozgalmas kezdet után emlékműsor következett, melynek során többek között levetítették a Nemzeti Stúdió 20. évfordulója alkalmából készített kisfilmet is. Ezt követte az a rövidfilm, melyet kifejezetten erre az alkalomra készítettek olyan Kossuth-díjas művészekkel, mint Bánsági Ildikó, Csákányi Eszter, Hámori Ildikó, Lázár Kati és Lukács Sándor, de megszólalt Andoray Péter és Szacsvay László is. Mindannyian életük meghatározó élményének tekintették a stúdiós éveket, őszinte szeretettel beszéltek arról az intézményről, mely elindította őket pályájukon és azokról a tanárokról, akik segítették őket.

   Az ünnepi műsor zárásaként felavatták az egykori tanárok emléktábláját és az alapító, Bodnár Sándor szobrát.

   Az emelkedett hangulatot tovább fokozta a svédasztalos fogadás, melynek különlegességei a művészek által saját kezűleg készített édességek voltak. Aki épp nem a fogadáson vett részt, további műsorszámokat tekinthetett meg a nagyszínpadon, ahol az akadémisták aktív szerepet vállaltak.

   Az est a Harmadik Figyelmeztetés elnevezésű színészzenekar koncertjével és egy nagyszabású, közös fotóval zárult.

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr858821042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.