Kulturális Cybertér

KultOnline

Amiről lehet

Bartis Attila - Kemény István

2016. július 17. - Lengyel Orsolya

 covers_95625.jpg  "-Van pálinkád?

     -Nem.

    -Így nem lesz könnyű ..."

   Németh Gábor ötletétől vezérelve született meg ez a beszélgetéskötet a kortárs irodalom két megkerülhetetlen alakja között, akik közt több évtizedes barátság áll fenn. A beszélgetés 2006-ban kezdődött, 2007-ben folytatódott, majd hosszabb szünet után 2010-ben fejeződött be. Bartis Attila és Kemény István olyan témákat érint, melyek cseppet sem könnyedek, ám annál húsbavágóbbak. A végére elfog a vágy, hogy Bartis-, vagy Kemény-művet olvassunk. Azonnal.

   A kötet fesztelen hangneme egyenesen következik abból, hogy nem riporter kérdez interjúalanyt, hanem barát barátot.  Akik hosszú ideje ismerik egymást, talán már nem nagyon tudnak újat mondani a másiknak, gondolhatnánk, de ez nem így van. Mindkettejük személyiségének újabb és újabb rétege tárul fel, miközben olyan létkérdésekről esik szó, mint család, írói és költői hitvallás, a múlt és annak hatása személyes jelenükre, politika és szexualitás, szabadság és istenhit.

    A mű három részből áll, az elsőben Bartis tesz fel kérdéseket Keménynek, a másik kettőben szerepet (és betűtípust) cserélve Kemény faggatja Bartist.

   A szövegből kiviláglik Kemény önelemző, folyton kétkedő személyisége, akiben a művész-polgár ellentét mellett ott van a hosszú évek alatt megszerzett költői magabiztosság is. A fájdalom, hogy a polgári és az irodalmi mérce talán még csak meg sem közelítheti egymást, és a beletörődő elégedettség, hogy nincs más választása, mint írni. Írni, ami Kemény esetében nemcsak munka, önkifejezés, hivatás vagy életcél, hanem valószínűleg önmaga egyetlen lehetséges definíciója.

    Aztán jön Bartis elsőre keménypáncélos megközelíthetetlensége. Lassan lendül bele, majd vall olyan hévvel és érzelmi töltettel, ami lebilincsel, nem hagyva kétséget affelől, hogy nemcsak mint író, hanem mint fotográfus is hihetetlenül izgalmas személyiség. Tűéles megállapításai, zord igazságai folyton bólogatásra késztetnek, világlátása megkapó, minden szavának mázsás súlya van. Bartis nem beszél a levegőbe, amit mond, az éppoly erőteljes, mint az író felejthetetlen regényei.

    A két szerző egymásra hangoltsága, érzékenysége olyan alaphangot ad a műnek, mintha egy nagyon személyes, nagyon intelligensen világmegváltó beszélgetésbe cseppennénk. Letehetetlen.

   „- Azt hiszem, nem véletlen, hogy pont az a költő írta meg a Szun Vu Kung lázadását, aki a Semmiért Egészent. Ezek vagyunk. Ez a nyugati ember. Ez vagy te is, én is, ennyit tudunk a szabadságról. A végleteket. Az ego telhetetlen vágyát, és az űrt, ami a vágyak kielégületlenségéből következik. Ha már szóba került a hit, nekem olyan Isten kéne, aki nem öröklétet ígér, hanem el tudja fogadtatni velem a mulandóságomat. Mindörökre. Pihenjünk.

- Rendben, pihenjünk.

- Ugye, van még pálinkád?”

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr858895396

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.