Kulturális Cybertér

KultOnline

Egy nő

Esterházy Péter

2016. szeptember 27. - Lengyel Orsolya

„Esterházy regényével a magyar irodalom egy nagy könyvvel lett gazdagabb, és végre nagykorú.”

(Nádas Péter)

esterhazy_peter_egy_no_1395_normal.jpg     Felnőni EP-hez

  A húszas éveimben komoly félelmeim voltak azzal kapcsolatban, hogy valaha elérem-e az irodalmi érettségnek azt a fokát, hogy értsek és élvezzek egy Esterházy-művet. A Tizenhét hattyúkat leszámítva megütközve kellett tudomásul vennem a tényt még az egyetemi vizsgáim előtt is: nem érhetek fel a kortárs magyar próza atyjáig. Aztán kudarckerülő lévén, hosszú ideig nem próbálkoztam, de EP halálakor elszégyelltem magam és levettem a polcról az elsőt, ami a kezembe akadt: Egy nő. Akkor próbáljuk meg újra.

    Arra számítottam, a szöveg majd választ ad arra, hogyan látja Esterházy a nőket. Vagy hogy egyáltalán bármilyen képet alkothatok arról, hogyan látja a férfi a nőt.  A szerző azonban rekordsebességgel lerombolta bennem azt, hogy lehet bármiféle előzetes olvasói elvárásom. Miután már arra sem vártam magyarázatot, egyáltalán hány nőről is van szó tulajdonképpen (egyről, sokról, vagy egy nőben élő ezer nőről), csak hagytam, hogy vigyen a szöveg lendülete, mint egy hullám, hamar ráéreztem, hogy EP szóban forgó műve nem szelíd folyó, hanem viharos tenger, úgyhogy jobb, ha kapaszkodom valamibe. Ez esetben két szóba: Szeret. Gyűlöl. A folyton ismétlődő igék akaratlanul is lelki szemeim elé idézték Catullust, aki már az ókorban megfogalmazta az azóta is gyötrő tényt: Odi et amo. Gyűlölök és szeretek.  Esterházy mindent felfűz erre a két szóra, két véglet, a kezdet és a vég, vagy inkább egy vég nélküli körforgás lesz a két igéből, abból, ami oly ambivalenssé tesz minden emberi kapcsolatot.

   Karcosan fogalmaz, néha személyes sértésnek veszem. Ijesztő, milyen hajszálpontosan látja a nőt. Látja, mégis szereti. Vagy épp ezért szereti. Olykor gyűlöli, ugyanazon okból, s a nő viszont.  Rögtön felteszem neki a kérdést: Hol a határ? Mitől lesz egy tulajdonság egyszerre vonzó és taszító? Van-e esély az arany középútra? EP szövegei ordítva üzenik: Nincs.

   Először furcsa, ahogy egy-egy patetikus kifejezést szinte a trágárságig lealacsonyodó kifejezésekkel üt agyon, aztán egyre természetesebbé válik a szövegeiben ez az egyébként kiszámíthatatlan csapongás.

   Az az erotikus beszédmód, amely meghatározza az egész művet, nem öncélú, annak a vallomásnak a nyelvi kifejezőeszköze, amely egy legalább olyan bonyolult férfilelket enged sejtetni, mint amilyen megfoghatatlannak és nehezen leírhatónak mutatja be a nőt. Vagy a nőket.

   Nyelvi bravúrjai mély lélektanisággal párosulnak: ellenállhatatlan kombináció.

   Megérte végre felnőni hozzá.

    „…nem elhatározásból vagyok érzelmes, megvetem a szív mostani új diadalútját, ezt a könnyes-bús, félhazug, könnyű dekonstrukciót, ilyen a természetem, az alkatom, gunyoros és érzelmes, ezek egyszerre, egymás mellett élnek bennem, vannak, és nem kifundálva vannak azon célból, hogy szemmel tartsák és gyeplőzzék egymást.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr5511746155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.