Kulturális Cybertér

KultOnline

Ön-Tér-Kép

A magyar nemzet lelkiállapota

2016. október 11. - Lőcsei Balássy Emőke

onterkep.jpgAz Ön-tér-kép - A magyar nemzet lelkiállapota, a legizgalmasabb dokumentumfilm, amit valaha láttam. A 130 perc egy pillanatnak tűnt, ami ráadásul úgy söpört végig lelkemen, mint egy tornádó.

Jelenczki István filmje a Bert Hellinger által kidolgozott módszeren keresztül kívánja bemutatni a magyar nemzet lelkiállapotát. A családállítás, kevésbé ismert nevén rendszerállítás csoportmunka kereteiben zajlik, megmutatja egy adott közösség tagjainak, érzéseinek kapcsolati hálózatát, egymáshoz való viszonyát. A film két ilyen állítást mutat be, a közösség ez esetben a magyar nemzet, és a “főszereplők” a nemzet jelenét meghatározó lélek-részek. Nem, nem szeretném most mindet felsorolni. Ahogyan a film sem kínál megoldásokat, úgy én sem kívánok értelmezést, magyarázatot nyújtani. Azt szeretném megosztani, ahogyan én megéltem.

A filmet két részben, kis szünetet beiktatva vetítették. Az első 70 perc egyszerre volt nyomasztó és bénító hatással rám. A csoportmunkából kirajzolódó kép már rögtön az elején vészjóslóan festett, és ahogy beindult a csoportdinamika, egyre zordabb, gyászosabb kép tárult elém. Ennek hatására egy belső feszültség lett úrrá rajtam, melyet a látottak és az élethez való alapvető hozzáállásom közötti ellentmondás táplált. Mint ahogyan a szervezetbe jutott méreg fokozatosan fejti ki hatását, engem is apránként kerített hatalmába a tehetetlenség érzése. Hiába láttam a megoldást, a filmvásznon megjelenített csoportmunka egy végzetes véget mutatott be. Így az első rész végén nem maradt más számomra, mint a remény, hogy a második rész meghozza számomra a hőn áhított megkönnyebbülést.

Ezzel a bizakodással tértem vissza a terembe. A második rész szintén egy állítást mutatott be. Riadtan figyeltem az eseményeket, úgy éreztem, hogy a megnyugvást hozó fordulat lassan akar megszületni, ami persze így utólag érthető. Nagy terheket cipel a magyar nemzet, erre a filmben megjelenített nemzetlélek részei, mint például a nemzet fájdalmai, vagy a múlthoz fűződő feldolgozatlan érzelmek is rávilágítanak. Ezek nem változnak meg varázsütésre. De a rend, a szakralitás, a nemzet pozitív érzelmei, és ezen felsorolt tényezők kedvező kölcsönhatása és a magyar nemzet ezekhez való viszonyulása révén van kiút ebből a borúlátó, pesszimista életszemléletből. Legalábbis ennek lehetőségét villantotta meg a második rendszerállítás, és ez a lehetőség hozta el számomra is a megkönnyebbülés könnyeit. A film utolsó negyedét kezdetben könnyeimmel küzdve, majd könnyeimnek szabad utat engedve néztem végig. Felszabadultság érzése töltötte be szívemet, amikor a magyar nemzet interakcióba került a szakralitás, a pozitív érzelmek és az identitás tényezőivel. Ezen esemény elindított egy lassú, de mindenképpen reménykeltő folyamatot. Közben pedig eszembe jutott, hogy ezek a tényezők hogyan hoztak változást a saját kis mikrovilágomban.

Lehet, hogy ami most írni fogok, némelyeket megbotránkoztat. Trianon tényével megbékélni nem egyszerű dolog, de nekem mégis muszáj volt, hiszen bizonyos értelemben nekem Trianon az életet jelenti. Büszke vagyok magyar, székely mivoltomra, ugyanakkor nem feledkezhetek meg arról sem, hogy atyai nagyanyám román származású. Ha tehát nincs a trianoni békeszerződés, akkor az én nagyapám nem valószínű, hogy Bukarestbe költözik, vagyis szinte teljes bizonnyal kizárható az is, hogy megismeri a nagyanyámat. Bocsásson meg hát nekem mindenki, de ebben a keserűségben számomra mégis van egy kis öröm, és ez adja az erőt a megbékéléshez. Másik példája a múlthoz fűződő feldolgozatlan érzelmeknek lehetne a gulág szörnyű tapasztalata. Azok az események csúnyán megbélyegezték családunk érzelmi világát. De talán eleim áldozatához akkor viseltetek a legnagyobb tisztelettel, ha nem ragadok bele a fájdalomba. Talán így az áldozat sem hiábavaló! Hálás vagyok tehát a Mindenhatónak, hogy nagyapámnak és még sok más magyarnak kellő erőt adott a túléléshez, így én, mi is megkaphattuk az élet ajándékát. Egy ajándék, ami felelősséggel is jár, és ha a filmnél maradunk, akkor jelen esetben azon ránk rótt feladatot hangsúlyoznám, hogy nekünk is kötelességünk biztosítani a magyar nemzet fennmaradását.

Mint említettem, a filmrendező a rendszerállítás módszerével nem kínál megoldást, talán ez nem is elvárható, pusztán azon felismerés fontosságát hangsúlyozza, hogy krízisben vagyunk. Minél többen szembesülünk ezzel, annál valószínűbb, hogy megoldások után kutakodva beindul egy (ön)gyógyító folyamat. Ezek tudatában tegyen hát mindenki lelkiismerete szerint. A megoldás felfedezéséhez a lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésre, biztos vagyok benne, hogy mindenki talál számára testhezállót. Ha bárki elakadna, a megtalálásban segítséget nyújthat a film megtekintése, és az annak során átélhető közösségi élmény.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr3411797199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Letícia 2017.07.25. 10:34:27

Egyik legjelentősebb dokumentum film, amit minden magyarnak meg kellene nézni, és aztán saját családjára is kellene állítania. Addig, amíg meg nem érti, honnan jött, hol van és hova tart.

A családállítást az osztályfőnöki órák részévé tenném általános iskola 7. és 8. osztályában és az középiskolában. Hihetetlenül gyógyító.

Ez a filmet mindig megnézem, ha adják, olyannal is mentem, akitől az "agyamkurkászom" és "ezo-spiri-biri" világ távol van, sőt, de mindenkit "megrántott". Számomra is mindig tudott újat mondani és aztán emelni.

Nagy gratula az alkotóknak!