Kulturális Cybertér

KultOnline

Kalucsni

Ódry Színpad

2017. március 16. - Piros Csilla

dsc_5080-795x976-640x480.jpg    Dragomán György második drámája, a kivándorlás témáját körüljáró Kalucsni igazi csemege, érdekes szereplőkkel és folytonos cselekménysorokkal. Az előadás a Ceauşescu érába enged betekintést, azonfelül is egy magyar család drámáján keresztül ismerteti a román diktatúra kegyetlenségeit. A hangulatot olyan autentikusan adják vissza, hogy aki engedi, azt teljesen magával rántva visszarepíti ebbe a rendszerváltás előtti korszakba. Egy szeletét egész pontosan mutatja be, így aki pedig mindezt tapasztalhatta is, annak felér egy kisebb fajta terápiával, ha itt és most képes szembenézni a múlttal.

    Nekem van ezzel kapcsolatban „tapasztalatom”, bár jómagam kis gyerek voltam még akkor, és ennyire nyers emlékeim nincsenek, nem forgatta fel senki a lakásunk, hál’Istennek nem hurcolták el egy rokonunkat sem, de az áram elvétel vagy a „jegyre” kapott kenyér, vagy éppen órákig sorban állás egy liter tejért még bennem is él.

   A Kalucsni nem egy könnyed kis darab, így nem volt egyszerű dolguk a negyedéves színművészetiseknek, de jó szerepek vannak benne, kitűnő lehetőségek. Itt lehet játszani igazán. A dráma eleve egy sötét korszakot fest le: a hatalom által megfélemlített kisemberek hétköznapi életét, ahol a rezsimet kiszolgáló szekuritáté mindennapos „megjelenése” nem volt annyira szokatlan. Ilyen az az értelmiségi család is, ahol az apa szerkesztő, az anya orvos, és elég hamar kiderül, hogy ők a párt ellenségei, ezért elkezdődnek a véget nem érő házkutatások, vallatások,  és az egyetlen megoldásnak az országból való elmenekülést tartják. A család összetartója egyértelműen az anya, aki mindenki helyett dönt a kivándorlás mellett, és nagyon flottul meg is szervezi azt, mindeközben még férje megcsalásai fölött is átlép, ha kell, csak hogy a család ne hulljon szét. Eleinte nehéz eldönteni, hogy a szeretet köti-e a férjéhez, és emiatt bocsát meg neki minden egyes alkalommal, vagy csak nem akar egy apa nélküli kamaszt nevelni, de lassan kiderül, hogy az előbbi.

   A kamasz lány és a nagymama az, akik mindez ellen a leginkább tiltakoznak, hiszen a lánynak naivitásából fakadóan fogalma sincs, hogy mi megy a háttérben, milyen kompromisszumokat kell a szüleinek nap mint nap kötnie, a nagymama pedig pont tapasztalatainak köszönhetően hiszi azt, hogy a maradás még „mindig” megoldható, hiszen ő már hasonlón átesett, és akkor ezt el lehetett „intézni”.

   A két oldal által is körbevett játszótér olyan intim légkört alakít ki, hogy lassan önhibánkon kívül is úgy érezzük, hogy túl sokat tudunk az életükről, és szinte fájdalmas végignézni a szekusok vallatásait úgy, hogy nem szólhatunk közbe, vagy éppen nem léphetünk közbe.

   A negyedéves színmű osztályt Máté Gábor rendezte, és mint nyilatkozta, nagy izgalommal várta ezt a munkát, mert ez volt az első alkalom, hogy velük dolgozhatott. 

   Dragomán drámája nagyon jól működött az Ódry padlásterén. A szerepek attól függetlenül, hogy szinte minden korosztályt lefedtek, mégsem voltak zavaróak egy ilyen fiatal csapat megformálásában.  A nagymama szerepét játszó Ballér Bianka kitűnően hozta az öreg hölgy szerepét, ahogy az apa is mindvégig hiteles volt Szántó Balázs megformálásában. A legszembetűnőbb talán mégis Kovács Tamás Bajkó századosa volt, aki olyannyira jól hozza a szekuritáté kiképzett "katonáját", hogy mindannyiszor valós félelem futott át rajtam, ahányszor csak színpadra tette a lábát. Vízi Dávid alakítása is említésre méltó, hihetetlenül jól adta vissza a hatalom megingathatatlan elvtársát, aki ha erőszakról volt szó, akkor nem kímélte saját lányát sem, mindemellett néha mégis kivillant emberi mivolta is.

   Lánya, a család életébe betolakodó Krisztina, Messaoudi Emina alakításában egy ezer fokon égő nő, akit óriási szenvedélye olyannyira elvakított, hogy észre sem vette, hogy a szerinte pusztán szerelmi felindulásból elindított bosszúja végül egy egész családot tett tönkre.

   Az anyát briliánsan ábrázoló Mészöly Anna a történet egyik legmeghatározóbb alakja, mindig higgadtan, de felelősségteljesen, anyai ösztönének és feleségi kötelezettségének eleget téve tartott mindent kontroll alatt, talán emiatt is emelkedett egy kicsit mindenki fölé.

   A darab legfiatalabb szereplője, a László Lili által alakított Annamari megy át a legnagyobb jellemfejlődésen, hiszen egy kislány a szemünk előtt nő fel, mind mentálisan, mind fizikailag. Míg az előadás elején gyermeki ártatlansággal bolyongó kislányként van jelen, addig a végére már olyan áldozatot hoz, ami egyből felnőtté avanzsálja.

   Máté Gábor rendezése feszes, nem hagy elkalandozni, fenntartja végig a kíváncsiságot, olyannyira részesei leszünk a színpadon történteknek, hogy szinte észrevétlenül, de velük együtt átéljük az egész tortúrát.

   A létbizonytalanság, a kétségek és a félelmek drámája ez, és bár ezek az idők már elmúltak, de nem szabad őket eltemetni vagy tudomást sem venni róla, mert az soha nem a gyógyulás jele. Ez a párbeszéd színház és néző között talán segíthet a feldolgozásban, csak az a kár, hogy nem szélesebb publikum előtt teszi.

Szereplők:

Ballér Bianka Gréta – Anna, Gyuri anyja
Kovács Tamás – Bajko százados
László Lili – Annamari, Gyuri lánya
Léstyán Attila – Balla főhadnagy
Martinkovics Máté – Lajoska, majd Barta
Messaoudi Emina -Krisztina,Veress lánya
Mészöly Anna – Márta, Gyuri felesége
Szántó Balázs – Gyuri
Vilmányi Benett – Jánoska
Vizi Dávid – Veress elvtárs

Díszlet, jelmez: Kálmán Eszter

Rendező: Máté Gábor

Osztályvezető tanárok: Zsámbéki Gábor, Fullajtár Andrea

Fotó: Ódry Színpad

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr7012341537

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.