Kulturális Cybertér

KultOnline

Love Love Love

Belvárosi Színház

2017. október 14. - Piros Csilla

   48-20170626-website-slide.jpg  Flower power utóhatásai

   Réthly Attila legújabb rendezése a Belvárosi Színház otthonos kis színpadán látott napvilágot, melynek sajtópremierje október 5-én volt. Olyan ismert és elismert neveket nyertek meg az előadásnak, mint Schruff Milán, Nagy Dániel Viktor, Péter Kata, Gubik Petra/Szabó Irén és Dékány Barnabás.

   A darab a 60-as évek végén kezdődik, konkrétan az első nagy élő tévéközvetítéssel, a flower power generáció bemutatásával, amikor is a szexuális forradalom útjára indult, és egyfajta felszabadulás lett úrrá a fiatalságon. A rock&roll, a szabad szerelem és a kábítószer szinte elfogadott volt, ahogy az is, ha éppen iskola és könyvtár helyett otthon egy szál marihuánával akarták megvédeni a világbékét. Ebben az időszakban ismerkedik meg Kevin és Sandra, akikben nemcsak az a közös, hogy egy egyetemre iratkoztak be, hanem az is, hogy nem igen látogatják azt. És bár Sandra úgy kerül a fiú közelébe, hogy éppen a bátyjával jár, de az újhullámos szerelem nevében nem okoz neki nagy fájdalmat annak lecserélése.

   A második jelenetben már középkorúak, ahol immár két gyermekük is van, de a külső jegyeken kívül nemigen látni változást rajtuk, mintha megállt volna az idő. Ugyanolyan szabadok és bohémek, és az sem okoz lelkifurdalást Sandrának, hogy éppen elfelejti lányának az előadását, ráadásul mindezt annak a 15 vagy 16-odik szülinapján, de még ebben sem igen biztosak. Egy év ide vagy oda nem nagy ügy, legalábbis számukra. Kemény látni, hogy annyira önzőek, hogy a szeretetből önmagukon kívül másra már nem jut, még a saját gyerekeinkre sem. Az életük ugyanúgy megy tovább, szép házban élnek, jól keresnek, és ezt élvezik is. Észre sem veszik, hogy viselkedésükkel és vitáikkal mit okoznak az éppen kamaszodó fiuknak és serdülő lányuknak.

   A harmadik jelenetben már valósággá válik, amit a másodikban még csak egy könnyelmű kijelentésnek tűnik. A szülők elválva külön élnek, és elérkezünk a jelenbe, abban a jelenbe, ahol mindenki magára ismerhet. Az anya, az apa vagy éppen a fiú és a lány, akik ott ülnek a székeken. Ez a felismerés meg is történik, én is ott láttam magam a színpadon egy pillanatra, de nem csapott meg eléggé. Azt éreztem, hogy valamiért hiányérzetem van, hogy valamiért egyik szereplő sem került közel hozzám, egyiket sem ismertem meg eléggé, egyikről sincs egy kialakult véleményem, hogy mit és miért csinált, vagy éppen miért jutott oda ahova.

   Ezek utána még egy-két napig töprengtem, hogy miért, és arra a következtetésre jutottam, hogy a karakterek nem voltak eléggé kidolgozva, túl hosszú időt ölelt fel az előadás, és túl keveset kaptunk belőlük. Ettől függetlenül mégis azt mondom, hogy érdemes volt megnézni, mert egy erős társadalomkritika azért megfogalmazódik, és igaz, hogy igencsak humoros köntösbe van burkolva, de a sok nevetés mögött, erősen érződik, hogy itt nem komédiát, hanem egy drámát látunk. Annak a drámáját, hogy mi történik egy családdal, ha két generáció nagyon különbözőképpen nő fel, nagyon más a gondolkodása, és mindemellett nincs meg az odafigyelés és a szeretet. Minden csak felszínesség jegyében zajlik, hiába üvölt a tévéből teljes a hangerővel a Love, love, love.

   Péter Kata Sandrája lehengerlő, energikus és minden figyelmet megkövetelő, az est egyik igazi főszereplője. Schruff Milán is jól hozza a léha és felszínes apát, de az ő karaktere talán egy kicsit szerethetőbb, talán mert visszafogottabbnak tűnik felesége harsány természete mellett. Fiúknak, Jamie-nek, akit Dékány Barnabás formál meg, igazán hálás szerep jutott, hiszen mindig érdekes megformálni egy normálistól eltérő személyiséget. Remekül lavíroz a kissé autista fiú szerepében, akit szülei válása annyira megvisel, hogy míg fiatalon még csak enyhe jeleit mutatja annak, hogy talán valami nincs rendben vele, addig felnőtt korára egy teljesen saját világában élő, konfliktusokat nem tűrő alkoholista lesz, aki némi munka mellett, apja mellett tengeti a felnőtt életét.

   Nagy Dániel Viktor szerepe rövid, csak az első felvonás talán első fél órájában van színpadon, és visszafogottsága olyan erős, hogy teljesen eltörpül a két hippi találkozása után. A csendesebb, de felelőségteljesebb testvért viszont ugyanolyan nagyszerűen adaptálja színpadra, mint ahogy a szerepei többségét, ha valaki mégis remekelni szeretné látni, akkor nagyon ajánlom a Tajtékos napok c. előadás megnézését az Ódry Színpadon. (http://kultonline.blog.hu/2016/10/17/tajtekos_napok_798)

   A legmegérthetőbb és legjózanabb gondolkodású figura, a Gubik Petra által kiválóan színpadra vitt Rose, akin csattan szüleinek felelősségmentes gondolkodása. Ő az, aki felteszi azokat a kérdéseket, amiket talán mi magunk is feltennénk a flower power generációnak. Megérte-e, hogy nem vállaltak felelősséget szinte semmiért, és ezért egy olyan gyereket neveltek, aki a megváltozott körülmények miatt egy teljesen élhetetlen életet él? Nem éreznek-e bűntudatot amiatt, hogy gyermekeik hibát hibára halmoznak?

   A kérdések megválaszolatlanul maradnak, vagy legalábbis nem találnak megértő fülekre, így mi is kicsit keserű szájízzel jövünk ki, mert rájövünk, hogy erre máshol sem igen találunk választ.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr3412974468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.