Kulturális Cybertér

KultOnline

Ádám almái

Radnóti Színház

2017. november 02. - Piros Csilla

aa_web-738x1024.jpg    Gyűlölet vs. szeretet

 

    Filmből készíteni színpadi adaptációt mindig nehéz, ezt már sok helyen és sok fórumon kitárgyalták, legyen elég annyi, hogy talán még egy nagyregénynél is nehezebb, mert sokkal erősebb a képi hatás és sokkal nagyobb az elvárás, amit a színházba látogató támaszt vele szemben. A Radnóti Színház mégis bevállalta, egy olyan rendezővel, akinek egy ilyet már sikerült megugrani, egy olyan művel, mint az Ádám almái, aminek az ősbemutatója szintén idén debütált a Pécsi Nemzeti Színházban.

   A dán filmnek a szövegadaptációja Kovács Krisztina tollából született, ami egy kissé nagyobb színpadot kívánt volna meg, így a rendező átdolgozva illesztette a Radnóti Színház kicsiny deszkáira. Szikszai Rémusztól lassan megszokhattuk, hogy szeret igazán érdekes darabokkal dolgozni, és nem a szokott klasszikus drámákkal, mégis elsőre nem akarta elvállalni, ám Kovács Krisztina szövege és maga a lehetőség mégis meggyőzte.

    A film sokak számára ismerős, így természetesen a legtöbb néző prekoncepcióval ül be rá,  és ez az, amit egy jó rendező át kell hidaljon, mindent szépen lebontania, majd a saját elképzelése szerint újraépítenie, mindezt hitelesen. Elöljáróban elárulom, ezen az estén ez sikerült.

    A filmet vígjáték kategóriába sorolják, de ez talán nem teljesen felel meg a valóságnak. Tragédia ez a javából, de számos humoros megoldással fűszerezve, hogy enyhítse a valóság súlyosságát. A darab elején rögtön megismerhetjük a neonáci Adamot, aki egy plébániára érkezik, ami amolyan rehabilitációs központként is működik, és ahol három hónap közmunkát kell végeznie. Maga a munka nincs megszabva, mindenki maga választ ki egy célt. Ez annyira meglepi a börtönviselt Adamot, hogy viccesen felajánlja, hogy majd a kertben álló almafa gyümölcséből süt egy pitét. Természetesen látszik, hogy ezt egyáltalán nem gondolja komolyan, így újabb döbbenetben van része, amikor Ivan, a pap, ezt tökéletesen komoly feladatnak találja és boldogan rábólint. Itt még azonban nem sejti, hogy ez a legkevésbé fura dolog, ami még ezután vár rá. Sorra bemutatják neki a ház lakóit, akik szintén a társadalomba való visszailleszkedés miatt érkeztek ide, és Adam néha nem hisz a szemének vagy éppen fülének. Értetlenül nézi a díszes társaságot, Gunnart, az egykori teniszcsillagot, aki bukása után alkoholba fojtotta bánatát, miközben védtelen nőket erőszakolt meg. A pap szerint mar egész jól halad, már nem iszik, miközben azt látjuk, hogy Gunnar most is lelkesen simogatja az Unicumos üveg nyakát, meg-meghúzva néha azt. De ugyanúgy furán nézi Khalidot, az arab bevándorlót, aki gondolkodás nélkül képes elő kapni a fegyverét, ha ideges, és még lőni is képes, ha úgy hozza a helyzet, de akár akkor is, ha nem, de mindeközben előszeretettel hallgatja a Take That fiúzenekar legérzelmesebb számait. Sőt, megvetéssel tekint Paulra, az öregre, aki éveket töltött koncentrációs táborban, egészen addig a pillanatig, míg ki nem derül, hogy nem áldozatként, hanem őrként. Ekkor viszont áhítat váltja a megvetést.

    Egyetlen női szereplője a darabnak, Sarah, a kissé nimfomániás és szintén alkoholproblémákkal küszködő lány, aki igencsak hezitál azon, hogy megtartsa kisbabáját, aki az ivás miatt valószínűleg sérülten születne, és akinek még az apját még csak nem is sejti. Ezek után Adam már nem is tűnik olyan problémásnak, bár az a pillanat, amikor a keresztet habozás nélkül lecseréli Hitler képére a szobájában, pont annyira megmosolyogató, mint amennyire ijesztő.

     Adam ellentéte pedig Ivan, a pap, aki állandó üdvözült mosollyal, és valami kiapadhatatlan jósággal fordul mindenki felé, és mindenben csakis a jót hajlandó meglátni. Hite rendíthetetlen, és még azt a vicces, majd egyre abszurdabb tényt, hogy az almákat valami örökké megtámadja, vagy a varjak, vagy a férgek, s legvégül a villám, amolyan isteni próbatételnek látja.

   Adam a helyi orvos ellenállhatatlan pletykálkodási kedvének köszönhetően megtudja, hogy Ivan múltja igen kegyetlen, és ez elől menekülve, egy sajátságos világot teremt maga körül, és csak azt hajlandó elhinni, ami nem okoz fájdalmat. Kizár minden negatív élményt vagy történést az életéből, és még a kerekesszékben élő fiáról is teljes nyugalommal és büszkeséggel meséli, hogy milyen jókat futkos a kertben, ráadásul egy matekzseni.

    Adam nem akarja elfogadni, hogy Ivan ebben a burokban él, és mindenáron ki akarja nyitni a szemét, még akkor is, ha az éppen a halálát okozná. És itt jön képbe bibliai történet, Jób története, ami lehet, hogy nem véletlenül nyílik mi minden alkalommal ott, ha éppen leesik a Biblia.

A példázat tökéletesen ráilleszthető az előadás történetére is, hiszen Ivan sorsa (ahogy az almáké is) szintén elég kegyetlen, állandó sorscsapásoknak van kitéve, de ő mégis hinni akar. A hit és a szeretet az, ami életben tartja őt, és ez az, amit Adam le akar rombolni, amikor a papot is szembesíti azzal, hogy az ő Istene nem is szereti, hiszen gondolkodás nélkül átadta őt az ördögnek, hogy kénye kedvére büntesse őt. De pont erről nem hajlandó Ivan tudomást venni.  

    Pál Andrást mindig megtalálják a testhez álló szerepek, ő az a színész, akinek kimondottan jól áll a gonoszság, így most ebben a szerepben is brillírozik, nem tudja elrontani, ahogy László Zsolt is zseniális a mindig jóhiszemű és kegyes pap gúnyájában, letörhetetlen optimizmusa és az a képessége, hogy nem látja rosszat semmiben, hibátlanul átjön. Schneider Zoltán megtört teniszcsillaga is okoz pár vicces pillanatot, sőt, attól függetlenül, hogy „csak” mellékszereplő, mégis emlékezeteset alkot, és érdekes felfedezni, hogy a filmben Gunnar szinkronhangja most a valóságban is ott van előttünk. Rusznák András Khalidja hitelesen hozza a sztereotípiákkal megtűzdelt pakisztáni bevándorlót, rövid, de velős szövege humora ellenére sem mindig csak nevettet, olykor el is borzaszt. Radnay Csilla szerepe talán kisebb, de mégis együttérzést vált ki a nézőből, és árnyalt játékával gazdagítja azt. Gazsó György, a cinikus és kissé életunt orvos szerepében, a legszórakoztatóbb figurája az előadásnak, annak ellenére, hogy talán az ő szájából hangzik el a legtöbb borzalom, de ezáltal az igazság is.

    Szikszai Rémusz egy remek színészi gárdát fogott össze, kiváló színészek mellett igazán kreatív díszletet (Pater Sparrow) sikerült a színpadra varázsolni, a filmhez hasonló jelmezeket használva (Kiss Julcsi). Hiányérzetem nem volt, végre úgy éreztem, hogy egy jó előadást kaptam, ami mostanában nem gyakran történik meg, inkább egy-két felesleges megoldás volt, de azt talán még elbírta.

    A darab egyik fő üzenete az, hogy ha az embert elfogadják és szeretik, akkor talán képes a változásra, ami pozitív, az viszont aggasztó, hogy ehhez nagyon sok Ivanra lenne szükség, és sajnos nagyon kevés van belőle. Az újabb közmunkások érkezésével rá kell döbbennünk, hogy a világ örök körforgásban van, mindig lesz gyűlölet, de ha szeretet is, akkor talán túlélhetjük mindezt, vagy legalábbis élhetünk.

 

 

(U.I.: Sokáig gondolkoztam, hogy ezt megemlítsem-e vagy nem, végül úgy döntöttem, hogy igen, mert ez kissé rontotta a színházi élményt: a rendező úr is ott volt a nézők között, és finoman szólva sem fogta vissza magát, azt nem tudtam eldönteni, hogy éppen tetszésének vagy nemtetszésének adott hangot, de azt igen, hogy ez a hangos diszkurzus a vele ottlévővel igencsak zavaró hatással volt mindenkire. Szerintem tiszteletben kellett volna tartania a publikumot, és ha valami nem tetszik neki, akkor azt később, az előadás végén a takarás mögött ossza meg. Ettől függetlenül még egyszer szeretném neki megköszönni ezt a jól összerakott előadást.)

 Előadás időpontok: ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr9113147734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.