Kulturális Cybertér

KultOnline

Kétely

Belvárosi Színház

2018. január 21. - Piros Csilla

belvarosiszinhaz-hu.jpg

   A Belvárosi Színház most sem akart nagyon eltérni a jól bevált szokásától, és egy olyan darabot vitt színre, amely a vásznon már bizonyított. Persze ez nem jelent garanciát a sikerre, sokszor éppen ezzel van nehezebb dolguk, de a 2008-ban bemutatott Kétely c. film adaptációjával nem fogtak mellé, sőt, azt kell hogy mondjam, eddig ez a legjobb előadás, amit ott láttam, és valami olyat kaptam, amit már régóta hiányoltam. Utána még napokig ezen gondolkodtam.

   A darab egy olyan témát feszeget, ami gyakran felüti a fejét napjainkban is, a pedofíliát. 2004-ben John Patrick Shanley színműve a Broadway-en nagy sikert aratott, és több mint ötszázszor volt látható, majd pedig filmvászonra is került. Az, hogy nem láttam a filmet, sokat segített abban, hogy ne legyenek prekoncepcióim, így tiszta lappal ültem be rá.

   Pelsőczy Réka rendezésében az egész történet nagyon precízen van felépítve, rögtön az elején egy példabeszédet hallunk a kételyről, aztán szép lassan ennek a magját gondosan el is ültetik bennünk. Dramaturgiailag pont úgy adagolják az információkat, hogy ne tudjunk se túl sokat, se túl keveset, így végig azon agyalunk, hogy vajon kinek lehet igaza.

   Egy fiúiskola mindennapjaiba nyerünk betekintést, ahol a szigorú igazgatónő, Aloysius nővér, a bigott vallásos rendszerben gondolkodó nő egy kételyről szóló prédikáció után felveti azt a gyanúját, hogy Flynn atya talán többet foglalkozik a kelleténél az osztályban kisebbségi származása miatt elnyomott fiúval. Miután ezt megosztja James nővérrel, aki vele ellentétben még fiatal, és aki lelkesedéssel fogad minden újítást, beleértve a náluk tornatanárként is dolgozó Flynn atya közvetlenségét is a tanulókkal, sikerül benne is ennek a csíráját elvetni.

   Egy esetnél már-már ő is kezd Aloysius nővérnek hinni, így megosztja vele a saját meglátásait, és bár ő még mindig azon van, hogy valamit nagyon félreértenek, de mégis lát arra esélyt, hogy felettese jól látja a dolgokat, és hogy a pap valóban nem tisztességes szándékkal közeledik a fiú felé.

   Az akkori katolikus iskolában lévő hangulatot tökéletesen adja át a végtelenségig letisztult szürke tér, amit csak egy-két eszköz tör meg, és az is inkább emlékeztet egy steril orvosi szobára, mintsem egy jó hangulatú és kellemes iskolára. Mindezt a komorságot és szigorúságot jól támasztják alá Kálmán Eszter díszletei, és a jelmezek, Ignjatovic Kristinának köszönhetően, is mind-mind ezt szolgálják, ahogy a statikusságot is erősíti az, hogy mindvégig ugyanaz az a színpadi tér, legyen az az igazgatónő szobája, vagy éppen a templom.

   A vaskalapos Aloysius nővért remekül formálja meg Udvaros Dorottya, a mindent kézbentartó, szinte egyszemélyes bíróságként működő rideg asszonyt, aki főként csak a szabályokban és a fegyelmezésekben hisz, a szeretet pedig mintha hiányozna a szótárából. Mindennek teljesen ellentéte Flynn atya, akit Fekete Ernő ismét tűpontos alakítással visz színpadra. Pap létére egyáltalán nem akar távolságot tartani a diákjaival szemben, inkább az érzelmekkel operál, tanár helyett a barátjuk akar lenni, és elnyerni a bizalmukat, ezért népszerű is a gyerekek körében, akik, mint egy-két utalásból kiderül, rettegnek Aloysius nővértől. Viszont a lelkész sem csak fekete és fehér, pillanatok alatt képes arra, hogy egy teljesen más arcát mutassa, pont ezért nem lehet letenni teljes mellszélességgel a voksot mellette sem.

1_2.jpg

   E két szereplő között pedig ott van James nővér, mintegy hídként, ő az, aki kicsit hajlik mindkét nézet felé, bár naivsága és döntésképtelensége miatt hihetetlenül befolyásolható is. Simkó Katalin ugyanolyan remek a szerepében, mint a többiek, alázatossága, kedvessége és hiszékenysége talán a legszimpatikusabb karakterré avanzsálja őt, miközben az is egyértelmű, hogy talán ő szenvedi meg a legjobban ezt, rajta csapódik le az egész. Jóindulattal tekint mindenkire, lelkes, akinek a munkája örömet okoz, és nem a megfélemlítés az eszköze, hanem inkább a megértésre és odafigyelésre alapozza a munkáját, ami Aloysius nővér világlátásba nemigen fér bele, és szóvá is teszi. Határozatlansága lehet akár idegesítő is, de egy idő után rájövünk, hogy ez az érzés könnyen megszületik bennünk is. Ugyanúgy állunk az események előtt.

   A negyedik színésznek, a színpadi jelenlétet nem is igénylő fiúnak az édesanyja az, aki a legkevesebb szöveget kapja, mégis Kéri Kitty jelenléte nagyon is erős, teljesen átszínezi a darabot. Olyan mondatokat adtak a szájába, ami igazán nagy bátorságra és merészségre vall, mind a szerző, mind a színház részéről. Az ő nézőpontja teljesen idegen, és mégis van benne valami, ráébreszt, hogy mennyi aspektusból lehet ezt a történetet vizsgálni, és hogy nem mindig a magunk igazsága jó másnak is, és ki az, aki igazán eldöntheti, hogy mi a jó egy teljesen másik embernek?  Bár egy tanulatlan nő, mégis józan paraszti esze egyértelműen a túlélésre játszik. Egy olyan felvetést tesz elénk, amire nem sokan gondolunk, mégis amikor kimondja, amennyire megdöbbentő és felkavaró, pont annyira lehet megoldása a problémának. A színésznő egy olyan anyát mutat be fantasztikus hitelességgel, amilyennel nap mint nap találkozhatunk. Tudja jól, hogy fiának, már csak származása miatt is, ez az egyetlen esélye, hogy sorsán változtasson, és ha ennek nagy ára van, akkor ők hajlandóak megfizetni azért, és különben is, ki dönti el azt, hogy csak egyféle igazság van? Mi van, ha azzal, amivel pont, hogy meg akarunk menteni valakit, az ellenkezőjét érjük el, és pont, hogy elveszünk tőle mindent?

   Az előadás erőssége az, hogy nem akar döntéshelyzet elé állítani, hanem, ahogy a cím is tökéletesen utal rá, csak a kételyt akarja bennünk jó mélyen elülteni. Az a jó benne, hogy a bizonytalanság érzése nem csak az előadás alatt nő bennünk, hanem utána is megmarad, és nem a válasz a lényeges, az szinte mellékes, bármennyire abszurdnak is tűnik, hanem az, hogy ebből a felvetésből ezer és ezer más kérdés születik meg az emberben.

 

Fotó: Puskel Zsolt

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr213530711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.