Kulturális Cybertér

KultOnline

Csoportterápia

Városmajori Szabadtéi Színpad

2018. június 27. - Piros Csilla

jm2.jpg   Tatabányai Jászai Mari Színház csoportterápiája

 

  A Szente Vajk - Galambos Attila - Bolba Tamás hármas mjuzikelkámedijét már nem először láttam, hiszen anno a Madách Színházban ott voltam az ősbemutatón, és talán bátran mondhatom, hogy benne volt akkor a három legjobb előadásban, amit ott láttam. Azóta eltelt pár év, és már én is sok mindent másképp látok, így ez az előadás is most teljesen mást adott, mint 2011-ben.

   A Madách Színházban talán az is sokat adott a darabhoz, hogy mindegyik színészt már jól ismertem, és közülük többet nagyszerűnek is tartok, így akkoriban talán elfogultan néztem meg az előadást.

   A Városmajori Szabadtéri Színpadon, viszont egy „szinte teljesen” új szereplőgárdával találkoztam, így ez nem befolyásolt egyáltalán.

   A díszlet egyszerű volt, és igazából nem is kívánt többet, a csoportterápiához szükséges székek pontosan betöltötték a funkciójukat, és a színészek mindezzel jól operáltak. A szöveg még mindig aktuális, bár néhol eltúlzottnak éreztem, vagy éppenséggel túltoltnak, de még azon a határon belül, ami nem túl zavaró. Viszont szerintem jót tenne neki egy kis húzás, főként az előadás vége felé lehetne faragni belőle, és talán nem lenne szükséges minden karakter teljes kibontása.

   Az előadás egy csoportterápia, ahová hat segítségre szoruló páciens érkezik, tele reményekkel, vagy éppen nem, a bökkenő csak éppen az, hogy a maga az orvos nem jelenik meg, és innentől kezdetét veszik egy igen vicces, de azért kellően szomorú, rengeteg félreértéssel teli, és ebből humorossá dagadt előadás. Kuriózumként érdemes megemlíteni, hogy az eredeti szereposztásból a mára már nem csak színészként ismert Simon Kornél rendezte a darabot, és a szintén Madáchból jól ismert Ladinek Juditot is hozta magával.

2_3.jpg

   Minden sztereotípia megfordul a csoportban, a mindentől parázó, semmi önbizalommal nem rendelkező kisebbségi komplexusban szenvedő lány, Jetti, aki azért is néha bocsánatot kér, ha levegőt mer venni. Pilnay Sára hitelesen hozza a neurotikus lányt, és néha az ember még azonosulni is tud vele, és persze rengeteg túlzással, de olyan hétköznapi félelmekkel küzd, amelyekkel előbb vagy utóbb a legtöbb ember találkozik.

   Időközben betoppan a szobába egy mindenhez értő erélyes nőszemély is, aki pillanatok alatt átveszi a csapat irányítását, és sokáig azt gondolnánk, hogy ekkora önbizalommal és átlátással mi keresnivalója van itt, de az előadás közepére, ahogy lassan mindenkiről, róla is leesik az a bizonyos fátyol, és máris egy sokkal esendőbb nő jelenik meg előttünk. Lass Bea remekül alakítja a kissé férfias és hamar dühbe guruló beteget, aki a végére egyre jobban belopja magét a néző szívébe, és már a nem csak a kórósan hazudozó „hústornyot” látjuk, ahogy pillanatok alatt megbélyegzik, hanem az érző magányos ember is előbújik a páncél alól.

   És természetesen a meleg balett-táncos sem maradhat ki, ő az előadás igazi humorfaktora, minden megszólalása vagy parádés nevetést, de legalábbis kuncogást vált ki még azokból is, akik egyébként faarccal képesek végigülni egy teljes előadást. Mikola Gergőre mintha ráöntötték volna ezt a szerepet, minden mozdulatából, gesztusából felismerjük a melegekre tapasztott előítéletek sokaságát. Az ő története tartja az egyik legnagyobb meglepetést és fordulatot.

   De egy igazi klinikai eset is keveredik közéjük, Pál Ervin Iván, aki ciklikus amnéziában szenved, így mivel ő maga sincs tisztában múltjával, ezért mi nézők sem tudunk meg túl sokat róla, és talán neki van a legvisszafogottabb szerepe, Dévai Balázs ehhez mérten nem is játssza túl a szerepét.

    Egy csoportterápiáról egy hipochonder sem hiányozhat, és míg pont ő az, aki minden betegségtől retteg, mégis a sors iróniája, hogy egy ideig mindenki azt hiszi, hogy ő maga az orvos, akit annyira vártak. Gulyás Hermann Sándor mindentől rettegő figurája szintén számos vicces helyzethez vezet, és végül is ő az, aki ennek az egész műfajnak fricskát mutat, a zenésszínházba járók számára igazi csemege lehet a szólója, amely rengeteg ismert musicalt pécéz ki.

   Ladinek Judit igazi dívaként vonul be, mint az üresfejű Natasa, akinek élete legfőbb szerepe, hogy férje mellett egy jól mutató biodíszlet legyen, tökéletes frizurával és csinos ruhákban. Számos szót rosszul használva, vagy éppen összekeverve hasonló kiejtésű szavakkal, ő is okoz pár vidám pillanatot, ám az ő alakja mégis sokkal drámaibb, és bár az elején az írtam, hogy a meleg Sziszi az, aki a legnagyobb meglepetést okozza, ezt most visszavonom, mert ez a cím Natasának jár.

Dalok is vannak az előadásban, hiszen mégiscsak egy mjuzikelkámedi, és benne van minden elem, ami egy musicalhez szükséges, viszont a hangsúly mégis a prózára van helyezve, ami remek ötlet, figyelembe véve, hogy éneklés terén nem minden színész állt a helyzet magaslatán.

   Kellemes este volt, és amellett, hogy az ember kicsit magába is száll ennyi elcseszett emberi sors láttán, mégis fergeteges szórakozásban is részt vehet, és egész jó szájízzel mentem volna haza, ha a vége kicsit rövidebb lett volna.

 

Jetti: Pilnay Sára
Ervin Iván: Dévai Balázs
Trixi: Lass Bea
Sziszi: Mikola Gergő
Lajos: Gulyás Hermann Sándor
Natasa:Ladinek Judit

Díszlet: Bátonyi György
Jelmez: Zelenka Nóra
Zenei vezető: Lovas Gabriella
Súgó: Modla Marietta
Ügyelő: Kánai Gergely
Rendezőasszisztens: Tóth Bianka
Koreográfus: Németh Eszter

Rendező: Simon Kornél

Fotó: Prokl Violetta - Budapesti Nyári Fesztivál

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr7314076511

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.