Kulturális Cybertér

KultOnline

TÁP Színház: Korrup Schőn

Jurányi Ház

2018. szeptember 24. - Piros Csilla

korrup_schon.jpg    ... avagy mindenki korrumpálható

   A színházterembe belépve erősen latrinaszagra hajazó buké terjengett, amit utólag nem tudok eldönteni, hogy szándékos volt-e, mert az zseniális húzás lenne, vagy csupán a véletlen műve volt, de mindenképpen passzoló.  Dögönd kis faluvárosa erősen szenved a fehérjefeldolgozóból áradó borzalmas bűztől, de elég hamar kiderül, hogy itt kéz kezet mos alapon nemigen lehet tenni ellene.

   Leülve a nézőtérre egy mozivászon villan fel, és izgalommal várjuk, hogy megjelenjenek a színlapon olvasott színészek. A várakozás nem tart sokáig, már köztünk vannak, és innen kezdenek bele, ki-ki a saját történetébe, hogy aztán szép lassan az előadás végére mindenki fejében összeálljon a kép.

   A monológját az egyszerű, családtagként trafikos vezetővé avanzsálódott Kornélia kezdi, akiről kezdeti egyszerűsége után hamar kiderül, hogy sokkal jobban átlátja a dolgokat, mint hinnénk. De itt még csak sejteni véljük, hogy rejt ez a hely ettől számottevően nagyobb visszaéléseket is.

   Másodjára a fiatal oknyomozó újságíró lendül be, röviden vázolva, hogy miért is van rá szükség itt. Az elején még azt sejteti, hogy ezt az ügyet kivizsgálni hivatott, ám róla is gyorsan lehull a lepel, hogy igazából pont az ellenkezőjét teszi.

   Dögönd új és régi polgármestere is jelen van, és igazán nehéz eldönteni, hogy az előző vagy éppen a jelenlegi a korruptabb, és rájuk nézve úgy fest, ezt ők maguk sem tudják. Mindegyik ujjal mutogat a másikra, miközben saját ügyeikről olyan könnyedén és mintegy mellékesen megemlítve beszélnek, mintha egy kellemes esti mesét adnának elő.

   Az egyik legviccesebb figura, bár a történet egészére vonatkoztatva kissé groteszk ez a szó, nem más, mint az egyszerű paraszt erdész, aki olyannyira benne van a csalásban, és olyannyira természetesnek veszi, majdhogynem az egyetlen járható útnak, hogy őszintén nem érti, hogyan is „lizitálhat” más is a direkt „neki” kiírt pályázaton.

   Az igazi áldozat is hamar előkerül, a gyárban dolgozó, gyanús körülmények közt elhunyt férj felesége, aki egy jó kis kártérítés reményében talán még az egyezkedésre is hajlandó. Itt nem számít a kisember, aki mindezeknek megissza a levét, hiszen valamilyen módon őt is hallgatásra lehet bírni, járulékos veszteség pedig mindig van.

   A sok korrupciógyanús ügy után, amikor a Down-kórós kislány apukája, a város vízvezeték-szerelője belekezd a saját történetébe, már-már fellélegzünk, hogy vannak azért még itt tisztességes emberek is, talán még sincs veszve minden, ám harmadik felszólása után rá kell döbbennünk, hogy itt bizony mindenki korrumpálható valamilyen módon. Mindenki megvehető és megvesztegethető.

   Még a legtisztességesebb polgár hőn szeretett felesége is, aki afölött is szemet huny lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy a férje talán pont ezen ügyek miatt halt meg, mindaddig, míg az uniós pénzek fedezik az új konyháját.  Az övé az egyetlen színpadi jelenlét, amikor is gyorstalpalót tart a publikumnak, egy TEDx-nek beillő kis rövid motiváló előadással, hogy hogyan kell meggazdagodni úgy, hogy közben nem teszünk érte semmit, csak éppen jó pofát vágunk és mosolygunk hozzá.

   És nehéz megfeledkezni arról az emberről, aki mindezeket legalizálja is, a törvény hű katonájáról, aki mindenhol ott van, aki mindent tud, aki aláír és pecsétel, és a végén ugyanúgy csendes bűntárssá válik. Hozzá fut be minden szál, őt éppen ezért elmozdítani sem lehet soha.

   Erősen aktuálpolitikai elemekkel operál az előadás, olyannyira, hogy néha az éppen a közelmúltban történt korrupciós ügyeket is beemelik, név nélkül, de pontosan sejtetve, hogy kiről van szó. Van itt szó elkezdett biciklis útról, kevésbé elkezdett tanösvényről, vagy éppen közpénzen való világkörüli útról, vagy WC helyett úszómedencét építtető vállalkozóról, de még a polgármester leszbikus felesége is felbukkan.

   Vajdai Vilmos jól megszokott TÁP-os csapatával dolgozott, és szinte mértani precizitással osztotta ki a szerepeket. Zseniális volt Háda Fruzsina falusi tájszólása, Gosztonyi Csaba vehemenciája, Terhes Sándor nemtörődömsége, Hajmási Dávid tisztasága, Törley-Havas Sára titkolózása, Farkas Ádám asszisztálása, Laboda Kornél józan paraszti értetlenkedése, Lazók Mátyás simlis agyafúrtsága, Andai Kati csendes beletörődése és Fekete Ádám mindentudása.

   Mindenkinek megvolt a maga helye és szerepe ebben a szép lassan eggyé formálódó szövegben. Valakivel mindegyikünk azonosulni tudott, ha nem is teljes mértékben, és még akkor is, ha magunkról kicsit hajlamosabbak vagyunk jobbat hinni, mégis számos pillanat nagyon is ismerős volt.

   A végén, ahogy a közönség alig elkezdődött bizonytalan tapsa gyorsan elhalkult, a zavartan körbenéző tekintetek egy pillanat alatt megfogalmazták bennem, hogy ugyanilyen magatehetetlenül viselkedünk mindennel kapcsolatban, először kicsit talán felháborodunk, kicsit hangot is adunk a nemtetszésünket, majd fülünket, farkunkat behúzva elhallgatunk, elballagunk, mintha mi sem történt volna… Tényleg szarban dagonyázunk.

 

   Szereplők: Andai Kati, Háda Fruzsina, Gosztonyi Csaba, Terhes Sándor, Hajmási Dávid, Törley-Havas Sára, Laboda Kornél, Fekete Ádám, Farkas Ádám, Schönberger Ádám, Lazók Mátyás, Znajkay Zsófia

Dramaturg: Sándor Júlia
Kamera:  Petrovsky Péter
Hang, fény, videó: Bredán Máté

Rendező: Vajdai Vilmos

Színlap: Jurányi Ház

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr414261213

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.