Kulturális Cybertér

KultOnline

Az utolsó tűzijáték

Bethlen Téri Színház & Manna Produkció

2019. január 15. - Piros Csilla

     Az érem két oldala

   A Találkozások tehetségprogramot még 2015-ben indította a Bethlen Téri Színház és a Manna közösen, aminek kapcsán évente két előadás szokott megvalósulni. A pályázat lényege, hogy a bemutatni kívánt előadás két színészes legyen, és köztük a korkülönbség két generációnyi, a rendező pedig pályakezdő, akinek egy mentort kell megjelölnie maga mellé.

   Idén az első nyertes produkciót január 8-án mutatták be a Bethlen Téri Színházban, ahol a fiatal, Marosvásárhelyen végző Csábi Anna rendező nem kisebb neveket nyert meg a projektjéhez, mint Udvaros Dorottya és Földes Eszter, generációjuk két kiemelkedő tehetségét. Nem árulok el sokat, ha azt mondom, hogy mindkét színésznőt évek óta követem, és szinte kivétel nélkül lenyűgöznek az alakításaikkal.

tu_zija_te_k0.jpg

   Az előadás témája örökérvényű, anya-lánya viszonyokat boncolgat, két családon keresztül: az első egy tipikus hollywoodi álomkapcsolatot mutat be, és aztán ezzel is végződik az előadás, mintegy keretbe foglalva a másik történetet, kissé azt sugallva, hogy ez lehetne így is, de mindnyájan tudjuk, hogy nem ez az általános. A közbülső, a gerinc, pedig egy sokkal nyomasztóbb, a színlapot idézve, „bergmani” gyerek-szülő köteléket tár elénk.

   Mindkét párost a két színésznő kelti életre, és ahogy az előbb már említettem a bevezetőben, egy olyan anyának és lányának a párbeszédét látjuk, akiknek idillikus kapcsolata irigylésre méltó, és rögtön kiderül, hogy már úton van a következő generáció is, akinek a látottak alapján valószínűleg ugyanilyen harmonikus és sok apró titkokkal teli szoros viszonya lesz.

   A második jelenetben már egy sokkal reálisabb, de igazából annál azért sokkal sötétebb viszonyrendszer bontakozik ki, ahol nem csak viselkedés dinamikája, hanem a generációs hibák is tovább öröklődnek. Láthatjuk, hogy a fiatal lány bármennyire is szeretne kilépni az anyja árnyékából, és mindenen felülemelkedve egy jobb minőségű szeretet átadni saját gyermekének, az út nem annyira egyértelmű, és a megvalósítás sem mindig kézenfekvő.

tu_zi2.jpg

   És akkor ezek láttán feltevődik minden ott ülőben a kérdés: lehet-e dolgozni azon, hogy ugyanazokat a hibákat ne kövessük el, amelyeket a szüleink elkövettek? Ha már tisztában vagyunk azzal, hogy mi az, ami nekünk kárt okozott, akkor már automatikusan ki is tudjuk azokat javítani? Mennyire befolyásolja a szülővel való kapcsolatunk a születendő gyermekünkkel való kapcsolatot? Jó szülő-e az, aki saját hite szerint csak jót szeretne gyermekének, és ezzel szinte észrevétlenül a saját vágyait testálja rá? Meddig terjed ki a jogunk szülőként, és mi az a pont, amikor már a gyermekből felnőtt lesz saját, önálló döntésekkel?

   Az előadás rengeteg kérdést tesz fel, és természetesen választ most sem kapunk, pedig szinte minden nézőben elindít egy gondolatmenetet, mint egy jó terapeuta, de az irányt és a válaszokat magunknak kell megtalálni.

   A két színésznő nagyon jól működött együtt. Földes Eszter jó volt szerethető lányként, de még jobb, amikor a megtört és önmagába zuhanó nőként láthatjuk, ahogy rádöbben, hogy a múlt elől menekülni nem lehet, mert az előbb-utóbb szembe jön velünk, és akkor úgyis megfizetjük az árát.

   Udvaros Dorottya a kissé bohókás, ámde imádnivaló anyaként ugyanúgy színt visz a játékába, és mosolyt csal az arcunkra, ahogy kissé pszichopata nővérként, ugyanazt a mosolyt pillanatok alatt kész azt ráfagyasztani. Hihetetlen, hogy ugyanaz az ember, mégis egy teljesen másik személyiséget képes a színpadra varázsolni pillanatok töredéke alatt.

   A Bethlen téri kis színház intim közegében amennyire könnyű a közönséghez közel kerülni fizikailag, pont annyira nehéz egy ilyen pőre, szinte díszlet nélküli darabban két embernek a figyelmet elnyernie, vagy éppen fenntartania, de Csábi Anna rendezése jó tempót diktált és két ilyen fantasztikus színésznővel mindez bravúrosan véghez vitték.

 

Szereplők: Udvaros Dorottya, Földes Eszter
Rendezőasszisztens: Fazekas Anna
Mentor rendező: Jordán Tamás
Rendező: Csábi Anna

 

Fotó: Udvarhelyi Gergely  (forrás: Bethlen Téri Színház)

Nők az idegösszeomlás szélén

Budapesti Operettszínház - Átrium

nok-az-idegosszeomlas-szelen-musical-jegyvasarlas-atrium-filmszinhaz-operettsinhaz-peller-anna-szomor-gyorgy-kocsis-denes-gubik-petra.jpg   ...avagy megéri-e összeomlani egy férfi miatt?

   Ez is egy olyan előadás, amire évek óta szeretnék eljutni, de eddig valahogy az időhiány megakadályozott. A Budapesti Operettszínház előadása 2016-ban debütált, így mára már teljesen kiforrta magát, és egy letisztult, ám jellegéből adódóan mégis kaotikus, filmszerűen pörgős produkciót láthattam.

   Ami nagyon szemebtűnő elsőre, rögtön az Átrium Színházba való belépéskor (ugyanis ezt az előadást nem a színház saját épületében játsszák), hogy az előtérbe szinte egytől-egyig csak nők vannak, és ha minden igaz, akkor talán az ideösszeomlás elkerülte őket.

   Az Átrium Színház mérete miatt itt minden előadás sokkal bensőségesebb és intimebb, így sokkal inkább érezhetjük azt, hogy valahol mi is a részesei vagyunk. Az eredeti mozifilm címe az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén, és Almodóvarnak talán ez az egyik legismertebb nőközpontú alkotása. Annak ellenére, hogy a színészek többsége nő, és ők kapták a legjobb és legizgalmasabb színészi feladatokat is, az az érdekessége, hogy mégis a férfiak körül forog minden. Az Operettszínházra nem jellemzően igencsak sok volt a próza, de azért musicales hátterüket természetesen nem hazudtolták meg, és volt jó pár dal is benne, ami az előnyére vált, hiszen minden művész kitűnő zenei kvalitásokkal bír.

   Pepa egy jól kereső madridi szinkronszínésznőcske, aki munkája mellett kiegyensúlyozott boldog párkapcsolatban él szintén színész párjával, Ivánnal, legalábbis azt hiszi. Egy szép nap a férfi pofátlanul elköltözik tőle, csupán egy egyszerű üzenetet hagyva neki. Peller Anna fantasztikusan lavírozik ennek a kissé hektikus színésznőnek a szerepében, aki nem hajlandó ezt a szakítást csak simán tudomásul venni, hanem úgy dönt, hogy utánajár ennek az egésznek, és megkeresi a férfit, hogy számon kérje.

   Legjobb barátnőjének szintén borzasztóan nagy gondjai vannak, így ebbe a nagy drámába az is belecsöppen, tetézve az amúgy is kissé őrült hangulatot. Nekem Gubik Petra Candelaként vitte az egészet. Azok a felfokozott idegállapotok, amibe egyik pillanatban hol beleesett, majd ugyanolyan gyorsan ki, elmondhatatlanul szórakoztató. Igazi komikus véna van benne. Azt hiszem, egész este el tudtam volna nézni, ha csak ő maga mesél megállás nélkül az életéről.  Azt elmondhatom, hogy rég kacagtam ennyit valakinek az előadásán, pedig voltam 1-2 stand-upos esten is. Színészi arzenálját teljesen kimaxolta.

   Janza Kata, Iván volt feleségeként, szintén kiemelkedő volt. A nő, aki egész életét arra tette fel, hogy egy nap még visszakaphatja a férjét, szép lassan eljut arra a pontra, hogy a realitásból kiszakadva egy álomvilágban éli a napjait, s ezen a kissé szerencsétlen, de örökké mellette álló fia sem tud segíteni. Akit apjával ellentétben inkább a nők használnak ki, mint fordítva, és ezt Kocsis Dénes, mint Carlos, egész jól hozza, ahogy a párját, Marisát megszemélyesítő Simon Panna is, a kissé naiv, ám mégis határozott és célratörő nőt.

Külön üdítő számomra minden alkalommal, amikor Ábrahám Gabriellát láthatom valamilyen szerepben, most hűvös és érdekvezérelt „feminista” ügyvédnőként, Paulinaként a kisujjából kirázta az egészet. Érthetetlen számomra, hogy miért használják ilyen ritkán nagyobb szerepekben, színes játékával és tisztán csengő hangjával engem mindig meggyőz arról, hogy ő színpadra termett.

A taxisofőr és narrátor szerepében Pesák Ádám igazi energiabombaként cikáz keresztül-kasul a színpadon, mint egy porondmester, úgy vezeti fel a történéseket, hogy kimondatlanul is az az érzést kelti, mintha ő mozgatná a szálakat. Talán a másik leghálásabb szerep az övé volt, hiszen több arcát is megmutathatta, és a legtöbb ütős dalt is ő énekelhette.

S legvégül meg kell említenem Ivánt, hiszen mégiscsak ő áll az összeverbuválódott társaság középpontjában. Az először még vonzó és érdekes férfiként feltüntetett macsóról szép lassan lehull a lepel, és az is kiderül, hogy egy ajtócsapkodást sem ér, nemhogy hármat, arról pedig akkor még szó sem esett, hogy minek ide idegösszeomlás. Mindenkinek jobb nélküle. Először meg sem ismertem a színészt, Szentmártoni Normant, hiszen mikor utoljára láttam (ezek szerint jó pár éve), még akkor került ki a Broadway stúdióból, de azóta igencsak beérett, mind színészileg, mind hangilag.

Elfogultság nélkül mondhatom, hogy brillírozott az egész társaság, még a kisebb szerepekben (Papadimitriu Athina, Petridisz Hrisztosz) is emlékezeteset alkottak, Réthly Attila nagyon is jól nyúlt hozzá a kultikus Almodóvar filmhez.

Bármikor szívesen újranézném, főleg ha kikapcsolódásra és szívből jövő nevetésre vágyok.

 

Pepa Peller Anna

Iván Szentmártoni Norman

Lucia Janza Kata

Candela Gubik Petra

Paulina Ábrahám Gabriella

Carlos Kocsis Dénes

Marisa Simon Panna

Taxisofőr Pesák Ádám

Rendező/Főfelügyelő/Bíró Petridisz Hrisztosz

Pepa házfelügyelőnője/Cristi/Ülnök/Nyomzó Papadimitriu Athina

Fiatal Lucia Pintér Janka

Malik: Dravetz András/Molnár Bertalan

TÁP Színház: Korrup Schőn

Jurányi Ház

korrup_schon.jpg    ... avagy mindenki korrumpálható

   A színházterembe belépve erősen latrinaszagra hajazó buké terjengett, amit utólag nem tudok eldönteni, hogy szándékos volt-e, mert az zseniális húzás lenne, vagy csupán a véletlen műve volt, de mindenképpen passzoló.  Dögönd kis faluvárosa erősen szenved a fehérjefeldolgozóból áradó borzalmas bűztől, de elég hamar kiderül, hogy itt kéz kezet mos alapon nemigen lehet tenni ellene.

   Leülve a nézőtérre egy mozivászon villan fel, és izgalommal várjuk, hogy megjelenjenek a színlapon olvasott színészek. A várakozás nem tart sokáig, már köztünk vannak, és innen kezdenek bele, ki-ki a saját történetébe, hogy aztán szép lassan az előadás végére mindenki fejében összeálljon a kép.

   A monológját az egyszerű, családtagként trafikos vezetővé avanzsálódott Kornélia kezdi, akiről kezdeti egyszerűsége után hamar kiderül, hogy sokkal jobban átlátja a dolgokat, mint hinnénk. De itt még csak sejteni véljük, hogy rejt ez a hely ettől számottevően nagyobb visszaéléseket is.

   Másodjára a fiatal oknyomozó újságíró lendül be, röviden vázolva, hogy miért is van rá szükség itt. Az elején még azt sejteti, hogy ezt az ügyet kivizsgálni hivatott, ám róla is gyorsan lehull a lepel, hogy igazából pont az ellenkezőjét teszi.

   Dögönd új és régi polgármestere is jelen van, és igazán nehéz eldönteni, hogy az előző vagy éppen a jelenlegi a korruptabb, és rájuk nézve úgy fest, ezt ők maguk sem tudják. Mindegyik ujjal mutogat a másikra, miközben saját ügyeikről olyan könnyedén és mintegy mellékesen megemlítve beszélnek, mintha egy kellemes esti mesét adnának elő.

   Az egyik legviccesebb figura, bár a történet egészére vonatkoztatva kissé groteszk ez a szó, nem más, mint az egyszerű paraszt erdész, aki olyannyira benne van a csalásban, és olyannyira természetesnek veszi, majdhogynem az egyetlen járható útnak, hogy őszintén nem érti, hogyan is „lizitálhat” más is a direkt „neki” kiírt pályázaton.

   Az igazi áldozat is hamar előkerül, a gyárban dolgozó, gyanús körülmények közt elhunyt férj felesége, aki egy jó kis kártérítés reményében talán még az egyezkedésre is hajlandó. Itt nem számít a kisember, aki mindezeknek megissza a levét, hiszen valamilyen módon őt is hallgatásra lehet bírni, járulékos veszteség pedig mindig van.

   A sok korrupciógyanús ügy után, amikor a Down-kórós kislány apukája, a város vízvezeték-szerelője belekezd a saját történetébe, már-már fellélegzünk, hogy vannak azért még itt tisztességes emberek is, talán még sincs veszve minden, ám harmadik felszólása után rá kell döbbennünk, hogy itt bizony mindenki korrumpálható valamilyen módon. Mindenki megvehető és megvesztegethető.

   Még a legtisztességesebb polgár hőn szeretett felesége is, aki afölött is szemet huny lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy a férje talán pont ezen ügyek miatt halt meg, mindaddig, míg az uniós pénzek fedezik az új konyháját.  Az övé az egyetlen színpadi jelenlét, amikor is gyorstalpalót tart a publikumnak, egy TEDx-nek beillő kis rövid motiváló előadással, hogy hogyan kell meggazdagodni úgy, hogy közben nem teszünk érte semmit, csak éppen jó pofát vágunk és mosolygunk hozzá.

   És nehéz megfeledkezni arról az emberről, aki mindezeket legalizálja is, a törvény hű katonájáról, aki mindenhol ott van, aki mindent tud, aki aláír és pecsétel, és a végén ugyanúgy csendes bűntárssá válik. Hozzá fut be minden szál, őt éppen ezért elmozdítani sem lehet soha.

   Erősen aktuálpolitikai elemekkel operál az előadás, olyannyira, hogy néha az éppen a közelmúltban történt korrupciós ügyeket is beemelik, név nélkül, de pontosan sejtetve, hogy kiről van szó. Van itt szó elkezdett biciklis útról, kevésbé elkezdett tanösvényről, vagy éppen közpénzen való világkörüli útról, vagy WC helyett úszómedencét építtető vállalkozóról, de még a polgármester leszbikus felesége is felbukkan.

   Vajdai Vilmos jól megszokott TÁP-os csapatával dolgozott, és szinte mértani precizitással osztotta ki a szerepeket. Zseniális volt Háda Fruzsina falusi tájszólása, Gosztonyi Csaba vehemenciája, Terhes Sándor nemtörődömsége, Hajmási Dávid tisztasága, Törley-Havas Sára titkolózása, Farkas Ádám asszisztálása, Laboda Kornél józan paraszti értetlenkedése, Lazók Mátyás simlis agyafúrtsága, Andai Kati csendes beletörődése és Fekete Ádám mindentudása.

   Mindenkinek megvolt a maga helye és szerepe ebben a szép lassan eggyé formálódó szövegben. Valakivel mindegyikünk azonosulni tudott, ha nem is teljes mértékben, és még akkor is, ha magunkról kicsit hajlamosabbak vagyunk jobbat hinni, mégis számos pillanat nagyon is ismerős volt.

   A végén, ahogy a közönség alig elkezdődött bizonytalan tapsa gyorsan elhalkult, a zavartan körbenéző tekintetek egy pillanat alatt megfogalmazták bennem, hogy ugyanilyen magatehetetlenül viselkedünk mindennel kapcsolatban, először kicsit talán felháborodunk, kicsit hangot is adunk a nemtetszésünket, majd fülünket, farkunkat behúzva elhallgatunk, elballagunk, mintha mi sem történt volna… Tényleg szarban dagonyázunk.

 

   Szereplők: Andai Kati, Háda Fruzsina, Gosztonyi Csaba, Terhes Sándor, Hajmási Dávid, Törley-Havas Sára, Laboda Kornél, Fekete Ádám, Farkas Ádám, Schönberger Ádám, Lazók Mátyás, Znajkay Zsófia

Dramaturg: Sándor Júlia
Kamera:  Petrovsky Péter
Hang, fény, videó: Bredán Máté

Rendező: Vajdai Vilmos

Színlap: Jurányi Ház

Bonnie és Clyde

Városmajori Szabadtéi Színpad

   Bonnie és Clyde a Városmajorban 

   Musical, ősbemutató, izgalmas történetet sejtető cím.

   Szombaton (július 14-én) a Városmajori Szabadtéri Színpadon mutatták be itthon másodízben a zenés darabot, a debreceni Csokonai Színház és a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem együttműködésével.

   A műsorismertető szerint közreműködtek még továbbá a Kaposvári Egyetem, és a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakgimnázium hallgatói is.

16859c712258acd4f48115f1fd7e0a10_l.jpg

   A történetet ki ne ismerné? 

   Bonnie Elizabeth Parker (1910-1934.) és Clyde Chestnut Barrow (1909-1934.) egy amerikai bűnöző páros az 1930-as években az Egyesült Államokban, akik az USA egész területét beutazták, és egy időben rettegésben tartották szinte az egész Államokat.

Több bankot is kiraboltak, valamint több gyilkosság is fűződik a nevükhöz, melyekre leggyakrabban rendőri rajtaütések során került sor, ha a szerelmes-bűnbanda tagjait sarokba szorították, vagy tűzpárbajba keveredtek.

Kettőjük mellett a Barrow-banda tagja volt Clyde bátyja, Buck; annak felesége, Blanche, és más hírhedt személyek is.

Úgy vélik, a banda legalább 9 rendőr életét oltotta ki, kiraboltak számos üzletet és benzinkutat is. A korabeli viszonyok között, a nagy gazdasági világválság idején, az emberek cselekedeteiket hőstetteknek vélték; azokat és alakjukat romantizálták.

Számos történet, legenda, film és zene ihletői.

  1.  május 23-án végzett Louisiana és Texas állam közös rendőri különítménye a világ egyik leghíresebb bűnözőpárosával, miután Sailes városának közelében rajtaütöttek lopott autójukon.

(Forrás: wikipedia.org)

    A nézőtér szinte teljesen megtelt.

   Mozgalmasan indult a darab; kíváncsi voltam, hogyan oldják meg a viszonylag kis méretű szabadtéri színpadon a sok szereplő, s több helyszín váltakozását.

   A zenekar a színpad jobb oldalán foglalt helyet, autentikus korabeli amerikai stílusú öltözetben, fekete kalapban.

   Magával ragadó, a darab mozgalmasságához teljesen illeszkedő volt minden dal; tele érzelemmel.

   Nagyon tetszett, hogy átéléssel játszották a betéteket; ha kellett, mosolyogtak-nevettek, ha azt követelte meg a darab, szomorúság ült ki az ő arcukra is.

   Együtt éltek a szereplőkkel.

   A történet a kis Bonnie-val (a szombati szereposztásban Józsa Bettina alakította) és Clyde-dal (Jenővári Miklós) indult; megtudtuk, honnan jöttek, milyen közegből, s kissé „Romeo és Julia-szerű” volt. Hiszen, Clyde már ifjúkorában szembekerült a törvénnyel, a kis Bonnie pedig édesapja halála, s a család szegénysége miatt is, nagy álmokat dédelgetett: híres Hollywood-i színésznő szeretett volna lenni.

   Elköltöztek Texasba, s egy kávézóban lett felszolgáló, de vágyairól nem mondott le. Udvarlója is akadt (Ted szerepében Hajdu Pétert láthattuk).

   Persze, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a tisztességes rendőrfiú nem dobogtatta meg Bonnie szívét, mígnem egyszer találkozott az éppen szökésben lévő Clyde-dal.

   Az események gyorsan követték egymást; a zene és a forgószínpad mindezt elő is segítette, anélkül, hogy az ember úgy érezte volna, valami fontos epizód kimarad.

   Érthető ez a dramaturgia, hiszen a mintegy kétévnyi közös „ténykedésüket” kellett a nézők elé tárni; sem nem unalmasan, sem nem elkapkodva.

   A szünetben ismerősökkel beszélgettünk, hogy nagyon izgalmas, szép az előadás, de félő, hogy tragédia lesz a vége.

   Ezzel a „biztos tudattal” ültem le én is a második felvonásra, de „szerencsére”, csalódnom kellett.

   A történet nem lett persze „hepiend”, de mégis úgy ért véget, hogy Bonnie és Clyde egy gyönyörű közös utolsó dalban búcsúztak el egymástól, s tőlünk, nézőktől is; a rendőri rajtaütés előtt, mely a halálukat jelentette.

   Fantasztikus volt a darabban a lelkészt alakító, bariton hangú Borsi-Balogh Máté, s természetesen Clyde fivére, Buck (Kurucz Dániel), valamint az ő felesége, Blanche (Széles Flóra) is.

   Remélem, játsszák még a közeljövőben „kőszínházban” is, mert érdemes megnézni!

Béjart Ballet Lausanne - A varázsfuvola

Budapesti Szabdtéri Fesztivál

   Mozart eltáncolva

   Szombaton reggel boldogan keltem fel, hiszen tudtam, hogy ma este Béjárt mester 30 éves megünneplésén én is részt vehetek, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, a Varázsfuvola című előadás által.

   A Margitsziget azért is kultikus számomra, mert rengeteg csodálatos operának adott már otthont az elmúlt 100 év nagyjai közül.

bbl_la_flute_enchantee_copyrigth_gregory_batardon_50a0096a.jpg

   Mozart Varázsfuvoláját, a maga korában nem értékelték olyan magas szintre, mint a többi operaművét, mégis, amit Schikanederrel együtt alkottak, mára méltó helyére került a közönség szívében, abszolút elismerés övezi világszerte, és talán emiatt fordult a Béjárt balett társulat figyelme is rá, és fedezte fel benne a ma emberének szóló és átadni kívánt üzenetét.

   A Varázsfuvola egy mese, varázslattal és titkokkal, a jó és a rossz örök párharcával.

   Nagy alázattal fordult a Béjart Ballet Lausanne Mozart Varázsfuvolájának librettója és zenéje felé. Gil Roman és Maurice Béjart különböző koreográfiáin végzett kutatási munkáját alapul véve mutatta be új változatát a társulat. 

bbl_la_flute_enchantee_copyrigth_annebichsel-1237.jpg

   A Béjart Ballet táncosai megismertettek minket egyedülálló munkájukkal, Maurice Béjart koreográfiájával, a hangulattal és az érzelmekkel játszottak, amelyek által a nézők érzelmileg is bevonódtak a darabba.

   Modern és kortárs koreográfiát élvezhettünk, egyaránt figyelemre méltóvá vált számunkra Papageno és az Éj királynőjének az értelmezése is.

   Az előadás egyik lényege talán éppen az volt, hogy meghosszabbították a zenét a mozgással, és egy saját univerzumot hoztak létre általa. A szakma különböző tehetségeit a mű szolgálatába helyezték, fontos üzenetet küldve ezáltal a nézőknek.

   A zene és a tánc egyaránt rendelkezik mondanivalóval. A táncosok gesztusa, a zene meghosszabbítása, amely tiszteletben tartja Mozart remekművét, különös és klasszikus táncmixet eredményezett. A karakterek számára komoly technikai kihívást jelentett a koreográfia, aminek eredménye ez a professzionalítás, amit mindig is szerettünk és elismerünk Béjártban és Mozartban egyaránt.

bbl_la_flute_enchantee_copyrigth_annebichsel-1783.jpg

   A mozgás tükrözi a szándék pontosságát, ahogy a hang áthalad a balett táncos testén. Egyszerre látjuk és halljuk a test örömét és bánatát az operán és a baletten keresztül egyaránt. Mint a fuvola maga, úgy maguk a szereplők is integrálják a csodálatos és a rituális szimbolizmust. 

   Érzelmek erős megnyilvánulása és rejtély övezi, mely mégis tiszteletben tartja a darabot.

   Varázslatos a fényjátékok és a templom tetején táncoló karakterek, ahogy a díszlet is egyszerre modern és szimbolikus, több tekintetben is.

   A különleges munka új dimenziót hozott, és új különleges magasságokba emelte az alkotókat és a nézőket egyaránt.

   Két zseni találkozása szülte ezt az előadást, Mozart és Béjárt szentélyében, a mi feladatunk csupán annyi volt, hogy befogadjuk, érezzük és ezáltal megértsük.

   Az előadás 3 órája alatt átéltem a flow élményt és elvesztettem az időérzékemet. A darab teljesen a magáévá tett.

   Magyarország is megünnepelte ezzel az előadással Béjárt 30 éves évfordulóját.

 

Fotó: Budapesti Nyári Fesztivál

 

 

Cabaret

Városmajori Szabadtéi Színpad

cabaret-eloadasfotok-16484.jpg      Cabaret kaposvári módra


    Egy jó ideje szerettem volna ezt az előadást megnézni, de eddig valahogy nem sikerült. Viszont ez a nyár nekem kedvezett, ugyanis Budapesten is előadták, így mégsem maradtam le róla. A Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása a Városmajori Szabadtéri Színpadon igazi nyáresti kikapcsolódás, még ha a témája nem is annyira könnyed, mint amit egy kabarétól az ember elvár.

   A kultikus film valószínűleg mindenkinek megvan, így a történet senkinek nem okoz meglepetést, és hát a musicalt is már számos változatában láthattuk különböző színpadokon, ez alkalommal viszont Bozsik Yvette egy új koncepcióban rendezte színpadra, immár másodjára. Ahogy azt tőle már megszokhattuk, a táncra külön hangsúlyt fektetett, ami táncos múltjából és koreográfusi munkájából kiindulva egyáltalán nem meglepő. Sally Bowles szerepét a nemrég végzett fiatal színésznőre, Mikecz Estillára bízta, aki tehetségével és sokszínűségével újra és újra lenyűgöz, mindig valami újat villantva fel, csöppnyi kétséget sem hagyva afelől, hogy jó döntés volt őt választani erre a remek feladatra. Van az egyéniségében valami vibráló, sejtelmes és megmagyarázhatatlan, ami azokéban van, akik főszerepekre születtek.

cabaret-eloadasfotok-16471.jpg

   A Cabaret másik nagy szerepe nem másé, mint a konferansziéé, akinek nemcsak az a dolga, hogy végigvezessen a történeten, hanem a szórakoztatás fenntartása úgy, hogy az ne legyen sok vagy éppen erőltetett, miközben tudjuk, hogy a kabaré világa néha mégiscsak a túlzásokra építkezik. Vati Tamásnak ezt sikerült remekül megoldania, annak ellenére, hogy szerintem nem a legjobb közönséggel dolgozott.

   A fiatal és feltörekvő író szerepében, mint Sally partnere, Mohácsi Norbert kapott lehetőséget, és az alakítása is meggyőző volt. Ő a darab legkívülállóbb figurája, nehéz elképzelni ebben a dekadens világban, még akkor is, ha mondjuk pont az író figurája az, akiről sokszor ilyen bohém kép él bennünk. Találkozása Sally-vel, a Kit Kat Bar hírhedt táncosnőjével sorsfordító, de őt még ez sem tudja valahogy bepiszkolni, mindvégig tiszta marad, annak ellenére, hogy ő maga is belekeveredik gyanús üzletekbe. Szimpatikus a kettősük, szurkolunk neki és a lány szerelmének, szeretnénk hinni, hogy elég erősek lesznek hozzá, hogy Sally-t kiemelje innen és új életet kezdjenek. De a Cabaret nem egy operett, így a boldog vég sem garantálható.
Az első felvonás részletesen kibontja a történetet, és egész éles képet kapunk a szereplőkről is. A két főhős jól működik együtt, hiteles a hirtelen kibontakozó és mindent elsöprő szerelmük, és amint már fentebb is írtam, velük együtt izgulhatunk, hogy hová fut ki ennek a két ellentétes póluson lévő embernek a kapcsolata.

cabaret-eloadasfotok-16464.jpg

   Több kisebb szerep is jelentős a történet szempontjából, ilyen a szállást adó kissé konzervatív, az élet viharai által már meggyötört Schneider kisasszony szerepében Nyári Szilvia, aki kecsesen és könnyedén lavíroz érdekes vendégei között, néha a szigorúság álarca mögé bújik, de hamar kiderül, hogy ő is csak emberből van.  Párjaként kisebb szerepet kapott Schultz úr, Kalmár Tamás megformálásában, akinek a színpadi jelenléte is ritkább volt, de a helyzet és a történelmi légkör megismeréséhez elengedhetetlen volt a figurája.

   Az első felvonás részletgazdag jelenetei, a háború előtti Németország baljós miliője tűpontosan volt színpadra rendezve, a második felvonás viszont kissé visszásságot keltett bennem, kicsit olyan érzést adva, mintha az első jelentben elfogyott volna szusz. Túl gyorsan lett összecsapva minden, nemigazán volt idejük a színészeknek sem kidolgozni karakterfejlődésüket, túl kevés idő állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy tisztességesen kibontakozzanak.

   Ettől eltekintve Bozsik Yvette egy igazan lendületes és színes darabot álmodott meg és hozott létre, tetszett, hogy a táncot, a prózát és az éneklést ugyanúgy előtérbe helyezte, így a két főszereplőn túl a színészgárda többi tagjának is lehetőséget biztosított arra, hogy megmutassák magukat, még ha nem is túl tág értelemben.

cabaret-eloadasfotok-16481.jpg

    A díszlet állandó volt, és csak néhány mozgó elemmel játszottak. A vonat és a szálló hasonló képi világa éppen azt az átmeneti állapotot tükrözte, ami ezeken a helyeken van, hiszen a vonaton sem vagyunk túl sokat, és a szállás is mindig átmeneti. Pont, mint ezek a háború előtti évek, amikor az ember érzi, hogy jön valami, de maga sincs tisztában azzal, hogy mi. Benne van az izgalom, hogy a változás, a másik állapotba való kerülés éppúgy lehet jó vagy rossz is, és mindezt a túlfűtött, feszültségekkel teli stádiumot a tánc segítségével lehet talán a legjobban kifejezni, és ezt a Bozsik Yvette társulat remek csapata professzionálisan hozta.

    A fiatal színészek lelkes és lendületes játéka mindenképpen felüdítő volt, még akkor is, ha a publikum egy része valószínűleg ajándékba kapta a jegyet, és nem volt túl értő, és maga a téma sem annyira volt annyira könnyed.

 

Konferanszié - Vati Tamás
Cliff Bradshaw - Mohácsi Norbert
Sally Bowles - Mikecz Estilla
Schneider asszony - Nyári Szilvia
Schultz úr - Kalmár Tamás
Schatzie Kost - Roehnelt Zsuzsanna
Ernst Ludwig - Sarkadi Kiss János
Max - György- Rózsa Sándor m.v.
Rosie   - Németh Veronika
Lulu - Molnár Mónika
Texas - Gulyás Anna
Fritzie Samantha Kettle
Helga - Hasznos Dóra
Bobby - Krausz Gergő
Franky - Zambrzycki Ádám
Victor - Gombai Szabolcs
Hans - Krizsán Dániel / Frigy Ádám
Hermann - Vislóczki Szabolcs
Pultosnő - Tóth Molnár Ildikó

Zenei vezető: Faragó Béla
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Korrepetitor: Barabás Edit
Világítástervező: Memlaur Imre
Ügyelő: Kopácsi Adrián 

Koreográfus asszisztens: Vislóczki Szabolcs
Díszlettervező: Cziegler Balázs
Szcenikai vezető: Szalai József
Súgó: Csorba Mari
Segédrendező: Szigethy Brigitta 

RENDEZŐ-KOREOGRÁFUS: BOZSIK YVETTE

 Fotó: Csiky Gergely Színház / Memlaur Imre

Szabó Balázs Bandája a Margitszigeten

Budapesti Szabadtéri Színpad

szabo_-bala_zs-banda_ja.jpgMargitsziget, vasárnap.

Emberek hömpölyögnek, csodálatos napsütés van, bár az idő hűvösebb a nyáron ilyenkor megszokotthoz képest.

Focivébé-közvetítések, szabadság, szigeti hangulat.

Mi a barátnőmmel az idén 80 éves Margitszigeti Szabadtéri Színpadra tartunk, este 8-kor Balázsék zenélnek (Szabó Balázs bandája - a szerk.), a Modern Art Orchestra-val.

Beszélgetünk, már régen is találkoztunk, sietünk a koncertre. Próbálom kitalálni arcokból, öltözetekből, ki az, aki hozzánk hasonlóan oda tart még.

Megérkezünk, szinte telt ház.

Furcsa kissé, hogy még elég világos van, pedig, már este nyolc. Még furcsább számomra, aki korábban sok Balázs-koncerten is jártam már, hogy itt mindannyian ülünk, s ez egy "csöndesebb-ülősebb" koncert lesz - a beharangozó szerint.

Hatalmasnak tűnik a színpad, pedig, mi elég távol is ülünk, a hátsó traktusban. 

Hogyan fogja ezt a zenekar "bezenélni", bejárni?! Ilyen gondolatok cikáznak a fejemben. 

Kijön a színpadra Balázs (Szabó Balázs - a szerk.), egy szál gitárral, rendkívül elegánsan; nyakkendőben, fehér ingben, fekete nadrágban, fekete cipőben. Szokatlan ez is; kissé idegennek hat.

A maga alázatos-lelkes módján felvezeti a koncertet, s még azt is elhihetnénk neki, hogy (ahogyan mondja) egyedül fog zenélni, és bizony, rá is kezdi, kezében a gitárral.

Elénekel egy dalt az új lemezről, majd egy másik régebbi szerzeményt, a Miért pont ez című dalt.

Közben mesél, zavarban, de tele lelkesedéssel.

Megérkeznek a zenekar további tagjai is: Acsády Soma - basszusgitár, Ferencz László - billentyű, Harangozó Sebestyén - gitár, Ölveti Mátyás - cselló.

Az egyik zongorát Kákonyi Árpád veszi birtokba, aki az Örkény Színház zenei vezetője, és együttműködött Balázsékkal az új lemezük készítése során is.

Szintén mindenki elegánsan, mintha esküvőre készülnének. Balázs mondja is, hogy az érettségi találkozóra öltöztek ki ennyire utoljára.

Kezd sötétedni, felcsendülnek a régi és az új slágerek is; háttérben kivetítve videók a dalok hangulatához passzolva.

A MAO-nak (Modert Art Orchestra - a szerk.) még semmi nyoma, bár, a színpad jobb oldalán van néhány szék és kottatartó, a háttérben pedig egy másik zongora is, ami arra enged következtetni, hogy csak megérkeznek még az este során.

Az új, Rajtad felejtett szavaim című albumról érkeznek sorra a dalok: Hogyha gondot viselnél rám, Ikarosz, a csodálatos refrénjével:

"Most nem azért nézek a napba,
hanem csak azért, hogy más is kutassa,
most nem azért szállok a fénynek,
hanem magamért, hogy tudjam, hogy élek.",

s az Egyperces, Tanulhatatlan, Lélekkeltető. 

Balázs beszél-beszél, mondja az összekötő szövegeket, lelkes, de érezni rajta is, hogy szokatlan számára is ez az "ülögetős", rendhagyó koncert. Mondja is bájosan: köszöni, hogy figyelembe vesszük a taps során, hogy ez egy "csöndesebb" koncert. 

Érezni, hogy leugrana legszívesebben a nézők közé vagy az első sorokban ülőket buzdítaná, álljanak csak fel, s mulassanak. Hiszen, az ő zenéjük erről szól: az örömről, arról az elemi erőről, ami benne lakik talán mindannyiunkban, amikor igazi, szívhez szóló muzsikát hall; népzenei betétekkel, s egy olyan szenvedélyes hanggal, mint amilyen a Balázsé.

Pilinszky-feldolgozásaik közül a Ne félj!, Radnótitól pedig az örökzöld Bájoló csendül fel. Minden másként szól most, mint egy "átlagos" koncerten. A Bájoló is, ami - megkockáztatom - máig a legismertebb, legtöbbet énekelt-játszott daluk, a koncert közepén hangzott fel, nem a végén.

Már sötét van kellőképpen; megérkezik végre az Orchestra is, csupa férfi: tubával, trombitával, kürttel.

Különleges hangzása van a szabad ég alatt az áthangszerelt daloknak. Nagyon különös, de mégis "rendben van", nem érzi az ember, hogy nem illeszkednek ezek a hangszerek a dalokhoz.

Következnek még dalok az új albumról: Fércelt álom, Halak laknak, Mulandó, Valahogy legyen.

A korábbi lemezekről a Hétköznapi, az Apám a vadludakkal című gyönyörű ballada, az Embervédő állatok, valamint a szintén nagyon népszerű, a legelső slágerük, a Zaj is megérkezik; teljesen más, lassabb ütemben, új hangszereléssel.

Hálás ez a szerzemény is egyébként: korábbi koncerteken szintén hallottam már, s akkor is "új köntöst" kapott, jól szól különféle hangszerelésekben.

Közeleg az este tíz óra, már teljesen sötét van, de kegyes az időjárás is: tiszta az idő, s a hangulat is fokozódik, már bátrabbak a tapsok, az ujjongások a dalok végén, a biztatások. Néhány lány kijön a sorból, ahol ül, s oldalt táncolnak, mulatnak, nem bírnak ülve maradni.

Nekem sem sok hiányzik ehhez, de végül, csak a kezeimmel teszem, amit a lábaimmal szoktam máskor egy-egy koncerten.

Véget ér a koncert, felcsendül az utolsó dal is.

Vagyis, az utolsó előtti, mert egy ráadást még kapunk.

Tapsolunk; állva, örömmel.

A két teljes zenekar, mindenki, aki a színpadon van, feláll, s mi is hatalmas tapsot kapunk. Integetünk egymásnak; hiába, a "szokásos" koncerthangulat csak beszivárog erre a hatalmas nagyszínpadra, a szabad ég alá is: az érzés, hogy mi, akik részesei vagyunk ezeknek a daloknak, a "lélektől lélekig" érzésnek, bizony, nem jövünk el egy nagy adag jelképes ölelés, és "lélekfagyi" nélkül.

S milyen jó, hogy még előttünk a nyár, a koncertszezon, és sok-sok helyen láthatjuk-hallhatjuk még ezt a kedves zenekart.

Vélhetően már ugrálva-táncolva is.

Musical Revolution

Városmajori Szabadtéi Színpad

35387809_816032705267616_7280018602361618432_n.jpg    Dalok újrahangszerelve

   Igazi szabadtéri csemege volt a vasárnap esti koncert a Budapesti Nyári Fesztivál keretében a Városmajori Szabadtéri Színház színpadán. A Musical Revolution neve egy triót takar valójában, Baranyai Annamária, Sándor Péter és Miller Zoltán személyében. A zenésszínház kedvelőknek egyik név sem ismeretlen, mindegyiküket láthattuk már számos olyan nagysikerű musicalben, mint A nyomorultak, Evita, Jézus Krisztus Szupersztár vagy éppen a Hair.

   Az első blokk  Lloyd-Webber méltán híres darabjaiból volt egy csokorra való, és rögtön az Operaház fantomjával kezdett Miller Zoltán, majd belépve Sándor Péter a folytatással, a Love Never Dies-szal folytatta. Természetesen a Macskák sem maradhatott ki, az Éjfél dalát kristálytisztán hozta. Majd ismét Miller lépett színpadra, a Sunset Boulevard pörgős címadó dalával és mindezeket remixként, nem a teljes dalokat adva elő. Sándor Péter a Jézus Krisztus Szupersztárban való nagy alakítását, Júdás dalát is elhozta ezen az esten, ahogy Baranyai Annamária is Mária Magdolna dalát. Ez egy közös pont az életükben, hiszen 2014-ben mindketten benne voltak a Győri Nemzeti Színház Forgách Péter által rendezett előadásban. A dalcsokrot viszont megtörte a Sándor Péter által katartikusan előadott Gethsemáné dal, amely teljes egészben elhangzott, jól ráérezve arra, hogy itt hiba lenne szövegének egy részletét kiragadni, és betenni egy egyvelegbe. A felcsendült dalok mindegyike kicsit áthangszerelve, sokkal rockosabb verzióban került feldolgozásra, Révész Richárdnak köszönhetően. Az Evita sem maradhatott ki, így a Szeretned kell, Szállj, rajongva szállj! (duettben) és a Miért kell, hogy sírj Argentína is felcsendült. A végére pedig újra visszatért a Jézus Krisztus Szupersztár.

    Második dalköteggel Lévay Szilveszter előtt tisztelegtek, és rögtön a kedvenc musicalemmel kezdtek, a Mozart!-tal, Nannerl dalát Baranyai Anna idézte, míg Mozartként Sándor Péter adta elő az Árnyékdalt, de legnagyobb örömömre a magyar Elisabeth rendezésből kihagyott egyik legszebb dal is helyet kapott a válogatásban, ahogy Rudolf a Halállal elénekelt egyezsége is, majd keretbe téve, a monumentális Ma nagyot nőtt az árnyékkal zárták.

   Harmadikként A nyomorultak köré csoportosították a dalokat, ugyanis ebben az előadásban mindhárman játszanak, így olyan kis csavart vittek bele, hogy mindegyikük kizárólag olyan dalokat énekelt el, amit eredetileg pont nem ők, így adva egy kis fűszert neki.

    A következő válogatás főként zenésfilmek népszerű slágereiből állt, mint a New York, New York, vagy a Made in Hungariaban elhangzott Csókkirály, amit Miller mesésen elpoénkodott, de a Zene nélkül mit érek én Baranyai Anna előadásában energikusan szólalt meg. A legszebb rész Sándor Péter csodálatos hangján a Lucio Dalla által szerzett Caruso c. dal volt, amit számos világhírű előadótól hallhattunk már, nekem mégis ez lett az egyik személyes kedvencem.

    Az utolsó előtti blokkban a vidámságot próbálták előtérbe helyezni, így a Hairből kiragadott, többségében bohém és táncos songokkal szórakoztattak.

   Zárásként pedig igazi rock dalokkal szántották fel a színpadot, a Queen musicalből, a We Will Rock You-ból elhozott pár elementáris erejű dallal, beleadva minden egyes hangot, igazi hangulatorgiát teremtve a színpadon.

   Baranyai Anna, Miller Zoltán és Sándor Péter ezen az estén szerették volna egy kicsit személyesebbé tenni a dalokat, az általuk hozzáadott érzésekkel, saját hanggal, és mindezt remekül abszolválták, szívből énekeltek, hamisság nélkül, minden értelemben, alátámasztva a négytagú zenekarral és a három vokalistával, minőségi szórakozást nyújtva.

 

Énekesek:

Baranyai Anna
Miller Zoltán
Sándor Péter

Zenekar:

Révész Richárd
Studniczky László
Végh Balázs 
Dajka Krisztián

 

Mojo

Belvárosi Színház

mojo_a5_szorolap_belvarosi_nezo.jpg     Piti bűnözők gyülekezete

   A Belvárosi Színház a nyári szünet előtt még előrukkolt egy új bemutatóval, Jez Butterworth fekete humorú drámájával, a Mojoval, amit 1995-ben a londoni Royal Courtban mutattak be igen nagy sikerrel. A 60-as évek híres londoni Soho negyedét, annak füstös és sötét bárjainak mozgalmas életét adaptálták színpadra, és annak kezdeti pitiáner bűnözési szokásait.

   Az Atlantic Club-ban ismerjük meg a szereplőket, és mindvégig itt is maradunk, azt, hogy mi zajlik a külvilágban, csak a szereplők szájából tudjuk meg, így kapva képet az alvilág éjszakai életéről. Konkrét eset nem történik a színpadon, és először nem is látunk mást, csak két kisstílű figurát, akik teljesen bedrogozva egyik témából csapnak át a másikba, látszólag csak azért, hogy teljen az idő. Közben azért kiderül, hogy a szomszéd szobában épp egy tárgyalás folyik a területfelosztásról, és az még csak nem is sejthető, hogy ennek igen komoly végkimenetele lehet. Derült égből villámcsapásként tudjuk meg a hírt, hogy hajnalban valami nagy tragédia történt, és igazából innentől kezdve indul be az előadás. Látszólag nemigen tudják kezelni a helyzetet, pánikba esnek, és egyik őrült ötlet után fogalmazzák meg a másikat, miközben kokainnal és bogyóval próbálják oldani a feszültséget.

orlai_produkcio_mojo_foto_-pe_nzes_kristo_f.jpg

   Szabó Kimmel Tamás (Potts) alakítása elképesztő, a szétcsúszott drogostól kezdve az pengeélen táncoló idegekkel bíró alvilági figurán át igen széles regisztereket pendít meg a játéka, és bár erős túlzás azt mondani, hogy ő a darab kulcsfigurája, de mindenesetre teljesítménye kiemelkedő. De ugyanolyan mélységeket és magasságokat jár meg a külső szemlélő számára mindig nyugodt, örök második szerepet játszó Mickey is, akinek talán ez az éjszaka hozza el a hőn áhított változást. Csőre Gábor visszafogott, majd dühösen kiengedett érzelmi hullámzásai sokszor váratlan pillanatokhoz vezetnek.

orlai_nagy_da_niel_viktor_e_s_schruff_mila_n_mojo_foto_-pe_nzes_kristo_f.jpg

   Nagy Dániel Viktor az elkényeztetett és erősen sérült ficsúr szerepében lomhán ellavíroz, de az ő karaktere sem egysíkú, tartogat a végére pár izgalmas percet. Bizarr az egész megjelenése, és viselkedésére is a dekadencia jellemző, néhol mégis előbújik belőle az esetlen kisfiú, de ezt igyekszik elrejteni gúnyos és ironikus beszólásokkal. Ő a legsejtelmesebb, és nem lehet tudni, hogy mennyire kell komolyan venni, vagy éppen mik a valódi szándékai.

   Az est kuriózuma pedig az volt, hogy Schruff Milán helyett váratlanul a darab rendezője, Göttinger Pál ugrott be, ami mindenképpen egy egyedi és megismételhetetlen előadást nyújtott az ott lévők számára.

   Kevesebbet volt színpadon, mégis érdekes figurája a darabnak a többiek által lenézett és állandóan ugráltatott takarító és ruhatáros fiú, aki pedig nagyon igyekszik kivívni mindenki figyelmét, és talán a szeretet sem esne rosszul neki.

   A legkevesebbet látott karakter, aki köré mégis az egész történet épül, a fiatal és feltörekvő énekes sztár, a főként selyemfiú szerepében tetszelgő Silver Johnny, aki ráadásul a főgengszternek, a bár tulajdonosának az éppen aktuális szeretője is. Hunyadi Máténak valljuk be nincsen nehéz dolga, hiszen azonkívül, hogy megkötözik, majd ide-oda taszigálják, semmi szerepe, sőt, úgy rémlik, hogy még egy mondata sem, de ha mégis, akkor az felejthető.

   Egy hosszú éjszakának lehetünk a tanúi, ahol a szereplők igyekeznek kimászni a slamasztikából, ám minél inkább széthúznak, annál inkább látszik, hogy ebből jól nem fognak kijönni. Az összefogás hiánya az, ami egyre jobban sodorja őket az újabb baljós események és komikus helyzetek felé.

orlai_nagy_da_niel_viktor_mojo_foto_-pe_nzes_kristo_f.jpg

   A díszlet korhű, igazi füstös kis lebuj jellege van a színpadi képnek, jól eltalált elemekkel (Ondraschek Péter) és a jelmezek (Cselényi Nóra) is ráerősítenek a hatvanas évek trendjére, így egész könnyű a történetet korban elhelyezni.

   Poénokkal el van látva az előadás, néhol kissé már túl sokkal is, és van egy-két közhelyes is közöttük, de alapjában véve jól működik együtt ez az ötfős csapat, és a színészeknek a komédia jelleg és nem túl mély tartalom ellenére is van lehetőségük kibontakozására, és ezzel hellyel-közzel mindegyikük él is.

   Kellemesen szórakoztató, egyáltalán nem megterhelő, és Guy Ritchie film kedvelőknek pedig egyenesen ajánlott ez a kis gengszterkomédia.

 

Mickey: Csőre Gábor

Potts: Szabó Kimmel Tamás

Sweets: Göttinger Pál

Skinny: Lestyán Attila

 Baby: Nagy Dániel Viktor

Silver Johnny: Hunyadi Máté

 

Dramaturg: Sediánszky Nóra

Jelmez: Cselényi Nóra

Díszlet: Ondraschek Péter

Rendező: Göttinger Pál

Producer: Orlai Tibor

 

Fotó: Pénzes Kristóf

Csoportterápia

Városmajori Szabadtéi Színpad

jm2.jpg   Tatabányai Jászai Mari Színház csoportterápiája

 

  A Szente Vajk - Galambos Attila - Bolba Tamás hármas mjuzikelkámedijét már nem először láttam, hiszen anno a Madách Színházban ott voltam az ősbemutatón, és talán bátran mondhatom, hogy benne volt akkor a három legjobb előadásban, amit ott láttam. Azóta eltelt pár év, és már én is sok mindent másképp látok, így ez az előadás is most teljesen mást adott, mint 2011-ben.

   A Madách Színházban talán az is sokat adott a darabhoz, hogy mindegyik színészt már jól ismertem, és közülük többet nagyszerűnek is tartok, így akkoriban talán elfogultan néztem meg az előadást.

   A Városmajori Szabadtéri Színpadon, viszont egy „szinte teljesen” új szereplőgárdával találkoztam, így ez nem befolyásolt egyáltalán.

   A díszlet egyszerű volt, és igazából nem is kívánt többet, a csoportterápiához szükséges székek pontosan betöltötték a funkciójukat, és a színészek mindezzel jól operáltak. A szöveg még mindig aktuális, bár néhol eltúlzottnak éreztem, vagy éppenséggel túltoltnak, de még azon a határon belül, ami nem túl zavaró. Viszont szerintem jót tenne neki egy kis húzás, főként az előadás vége felé lehetne faragni belőle, és talán nem lenne szükséges minden karakter teljes kibontása.

   Az előadás egy csoportterápia, ahová hat segítségre szoruló páciens érkezik, tele reményekkel, vagy éppen nem, a bökkenő csak éppen az, hogy a maga az orvos nem jelenik meg, és innentől kezdetét veszik egy igen vicces, de azért kellően szomorú, rengeteg félreértéssel teli, és ebből humorossá dagadt előadás. Kuriózumként érdemes megemlíteni, hogy az eredeti szereposztásból a mára már nem csak színészként ismert Simon Kornél rendezte a darabot, és a szintén Madáchból jól ismert Ladinek Juditot is hozta magával.

2_3.jpg

   Minden sztereotípia megfordul a csoportban, a mindentől parázó, semmi önbizalommal nem rendelkező kisebbségi komplexusban szenvedő lány, Jetti, aki azért is néha bocsánatot kér, ha levegőt mer venni. Pilnay Sára hitelesen hozza a neurotikus lányt, és néha az ember még azonosulni is tud vele, és persze rengeteg túlzással, de olyan hétköznapi félelmekkel küzd, amelyekkel előbb vagy utóbb a legtöbb ember találkozik.

   Időközben betoppan a szobába egy mindenhez értő erélyes nőszemély is, aki pillanatok alatt átveszi a csapat irányítását, és sokáig azt gondolnánk, hogy ekkora önbizalommal és átlátással mi keresnivalója van itt, de az előadás közepére, ahogy lassan mindenkiről, róla is leesik az a bizonyos fátyol, és máris egy sokkal esendőbb nő jelenik meg előttünk. Lass Bea remekül alakítja a kissé férfias és hamar dühbe guruló beteget, aki a végére egyre jobban belopja magét a néző szívébe, és már a nem csak a kórósan hazudozó „hústornyot” látjuk, ahogy pillanatok alatt megbélyegzik, hanem az érző magányos ember is előbújik a páncél alól.

   És természetesen a meleg balett-táncos sem maradhat ki, ő az előadás igazi humorfaktora, minden megszólalása vagy parádés nevetést, de legalábbis kuncogást vált ki még azokból is, akik egyébként faarccal képesek végigülni egy teljes előadást. Mikola Gergőre mintha ráöntötték volna ezt a szerepet, minden mozdulatából, gesztusából felismerjük a melegekre tapasztott előítéletek sokaságát. Az ő története tartja az egyik legnagyobb meglepetést és fordulatot.

   De egy igazi klinikai eset is keveredik közéjük, Pál Ervin Iván, aki ciklikus amnéziában szenved, így mivel ő maga sincs tisztában múltjával, ezért mi nézők sem tudunk meg túl sokat róla, és talán neki van a legvisszafogottabb szerepe, Dévai Balázs ehhez mérten nem is játssza túl a szerepét.

    Egy csoportterápiáról egy hipochonder sem hiányozhat, és míg pont ő az, aki minden betegségtől retteg, mégis a sors iróniája, hogy egy ideig mindenki azt hiszi, hogy ő maga az orvos, akit annyira vártak. Gulyás Hermann Sándor mindentől rettegő figurája szintén számos vicces helyzethez vezet, és végül is ő az, aki ennek az egész műfajnak fricskát mutat, a zenésszínházba járók számára igazi csemege lehet a szólója, amely rengeteg ismert musicalt pécéz ki.

   Ladinek Judit igazi dívaként vonul be, mint az üresfejű Natasa, akinek élete legfőbb szerepe, hogy férje mellett egy jól mutató biodíszlet legyen, tökéletes frizurával és csinos ruhákban. Számos szót rosszul használva, vagy éppen összekeverve hasonló kiejtésű szavakkal, ő is okoz pár vidám pillanatot, ám az ő alakja mégis sokkal drámaibb, és bár az elején az írtam, hogy a meleg Sziszi az, aki a legnagyobb meglepetést okozza, ezt most visszavonom, mert ez a cím Natasának jár.

Dalok is vannak az előadásban, hiszen mégiscsak egy mjuzikelkámedi, és benne van minden elem, ami egy musicalhez szükséges, viszont a hangsúly mégis a prózára van helyezve, ami remek ötlet, figyelembe véve, hogy éneklés terén nem minden színész állt a helyzet magaslatán.

   Kellemes este volt, és amellett, hogy az ember kicsit magába is száll ennyi elcseszett emberi sors láttán, mégis fergeteges szórakozásban is részt vehet, és egész jó szájízzel mentem volna haza, ha a vége kicsit rövidebb lett volna.

 

Jetti: Pilnay Sára
Ervin Iván: Dévai Balázs
Trixi: Lass Bea
Sziszi: Mikola Gergő
Lajos: Gulyás Hermann Sándor
Natasa:Ladinek Judit

Díszlet: Bátonyi György
Jelmez: Zelenka Nóra
Zenei vezető: Lovas Gabriella
Súgó: Modla Marietta
Ügyelő: Kánai Gergely
Rendezőasszisztens: Tóth Bianka
Koreográfus: Németh Eszter

Rendező: Simon Kornél

Fotó: Prokl Violetta - Budapesti Nyári Fesztivál