Egy jó ideje fut már a Radnóti Színházban Csiky Gergely Buborékok c. előadása, kissé átgyúrva Mohácsi János rendezésében, mégis csak idén ültem be rá. A régi szöveget leporolták, jól átírták, majd egy jó színészgárda segítségével elénk tálalták ezt a keserédes családi drámát.

   A történet a gazdag Solmay családról szól, ahol mindenki jóléthez, nagyzoláshoz, és főleg gondtalan napokhoz szokott. A karakterek sokunk számára ismerősek lehetnek valahonnan, számos hasonló ember van a környezetünkben, vagy éppen ismerőseink ismerősei között.

   Vegyük elsőként Solmay Ignácot, a család fejét, akit már rég megfosztottak mindentől, és ahogy az előadás elején a nézők számára kiderül, az utolsótól is, a pénztől, ami még némi tekintélyt adott neki. Gazsó György fantasztikusan viszi színpadra ezt a gyámoltalan, pipogya férjet. Felesége, Szidónia, mindaz, ami a férje nem. Hataloméhes, zsarnokoskodó, és főként birtokló. Kováts Adél ebben a szerepben is otthon van, és mindent elhiszünk neki.

   Gyerekeik az anyai elnyomásnak köszönhetően nemigen tudnak kibontakozni, és ez főként a lányoknál szembetűnő. Legidősebb lányát férjhez adta, és bár nem annyira a pénzhez, mint ranghoz, sőt némi szerelemféle is felfedezhető házasságukban, de Szerafinon már most kiütköznek anyja nem túl megkapó tulajdonságai. Szávai Viktóriára mintha ráöntötték volna ezt a szerepet. Anyja enyhébb verziója, és talán az a szerencséje, hogy férje egy fokkal tökösebb apjánál. Sőt, az általa töröknek emlegetetett Rábay osztálytanácsos mondhatni már-már erőszakos, amit a fiatal nej látszatra nehezen visel, de igazából ezek a szenvedélyes kitörések kapcsolatuk mozgatórugói. Pál András zseniálisan viszi színre a figurát.

   A két fiatalabb lány anyjuk teljes elnyomása alatt van, és még ha néha meg is próbálnák saját akaratukat érvényesíteni, elég neki a mama szigorú pillantása, és rögtön visszakoznak. Móga Piroska Arankájáról nem egyszerű eldönteni, hogy csak ennyire naiv, vagy buta is, de tökéletesen hozza az együgyű lány szerepét. Nővére, Gizella, Andruskó Marcella játékában sokkal vehemensebb, és néha próbál lázadni is, de az anyai tekintet őt is megbénítja pillanatok alatt.

   A két fiú egy nagyon kényelmes utat választ az anyai szigor szabadulása alól, rövid távon az éjszakai dorbézolásokba, italozásokba menekülnek, ahogy kitűnően értenek a más által megkeresett pénz elherdálásához is, hosszú távon pedig egy vagyonos házasságtól remélnek megoldást. Rétfalvi Tamás Bélája és Adorjáni Bálint Róbertje között nemigen van különbség, tökéletes szimbiózisban vannak egymással, már ami a mulatozást illeti. Végig linkeskedik az életüket, és józan perceikben ők is Solmaynénak asszisztálnak, még ha nem is mindig értenek vele egyet. Mindkettőjüknek jól fekszik a szerep, néha szó szerint is.

    A vidéki parasztember is megjelenik, Schneider Zoltán személyében. Marosán Demeter az az ember, akinek bár rangja nincs, pénze annál inkább, ami még józan paraszti ésszel is kiegészül. Az ő figurája a legszórakoztatóbb, és talán ő szájába adják a legnagyobb igazságokat is, persze minden élét egy jó kis poénnal elütve. Őt egészíti ki fia, Tamás, aki tökéletes ellentéte, sokkal halkabb és szűkszavúbb, szerencsétlensége már-már fájdalmas a néző számára. Olasz Renátó remekel ebben a pici szerepben is, míg színpadon van, mindenki izgatottan várja, hogy végre kinyögjön valamit, ami többé-kevésbé sikerül is.

    Két másik szereplő is nagy hatással van a Solmay famíliára, Chupor Aladár, és Betti a szobalány. Míg az egyik végig csak a háttérben van, de néma pillantásából, viselkedéséből sejthető, hogy több szerepe van, mintsem hinnénk, addig a másik annál feltűnőbben van jelen a család életében. Petrik Andrea szolgálólánya nem csak munkaerejét kölcsönzi a családnak, hanem a becsületét is. Alakítása szavak nélkül is erőteljes. Chupor Aladár, Szabó Kimmel Tamás alakításában sokkal hangosabb és láthatóbb. Ő a művész, vagy inkább életművész, aki semmiben nem különbözik ettől a felszínes famíliától, így az sem meglepő, hogy amikor kiderül, hogy semmiképpen nem kaphatja meg a már férjhez ment lányt, Szerafint, akkor zokszó nélkül elveszi az addig semmibe vett, sőt, inkább lenézett húgot, Arankát. Családba kerülve még azért részesülhet ő is Szerafin kegyeiből, és miért is ne? Itt mindenki osztozkodik mindenkin, és miért pont ő ne állna be a sorba.

    Kisebb szerepekben remekül kiegészítik a csapatot Martinovics Dorina, Özvegy Sereczkyné bőrében, Martin Márta Malvinként, Márton András Hámoriként, ahogy Róbert Gábor több szerepben is.

    A zenei betétek és a koreográfiák is Kovács Mártonnak köszönhetőek, az előadás hangulatát hűen tükrözik, ha kell, szívszaggatóak, ha kell, vidámak, de egyre inkább előrevetítik a család közelgő bukását.

    A díszlet nem operált sok elemmel, de kiválóan hozta a nemcsak buborékokban gazdag miliőt, Khell Zsoltnak köszönhetően.

    A sok poénba lassan, de megállíthatatlanul kúszik be az elkerülhetetlen és szomorú végkifejlet, amit valljuk be, nem is érzünk igazságtalannak, elnézve ezt a gátlástalan családot szinte már szurkolunk érte. Bármennyire szeretnénk is, mégse tudunk együttérezni senkivel. És bár a családfő által oly sokat emlegetett buborékok pengeélen táncolnak, mégis kétséges, hogy valaha valóban kipukkannak-e. Az előadás végén talán kiderül.

Zenészek: Kovács Márton / Salamon Bea / Szakál Tamás,
Rozs Tamás / Márkos Albert, Bobár Zoltán Boby / Seres Vilmos / Mezei Gábor

Zene és koreográfia: Kovács Márton
Díszlettervező: Khell Zsolt
Jelmeztervező: Remete Kriszta
Világítás: Baumgartner Sándor
Dramaturg: Mohácsi István, Hárs Anna
A rendező munkatársa: Széplaki Nóra
Rendező: MOHÁCSI JÁNOS

 Fotó: Dömölky Dániel