Kulturális Cybertér

KultOnline

KultOnline

Hol utca hány

Ódry Színpad

2016. május 08. - Piros Csilla

    Az Ódry Színpadon ritkán lehet musicalt látni, és ez a mostani, a Hol utca hány alcíme szerint egy mindennapi musical, én mégsem sorolnám oda, mert annál azért több. A műfaji követelménynek sem felel meg, hiszen hiányzik a grandiózus díszlet, a látványos jelmezek, a nagy szólók közötti átvezető…

Tovább

AJÁNLÓ - Rosalie elmegy meghalni

MaNNa & Stúdió K

      Ősbemutató a Stúdió K-ban!    Negyedéves bábrendező hallgatók mutatkoznak be májusban a nagyközönség előtt 1-1 bábos előadással, a Manna Produkció szervezésében. Az Ugródeszka sorozat első bemutatója Rosalie elmegy meghalni címmel készül, Szilágyi Bálint rendezésben, Nagypál Gábor és Spilák…

Tovább

Csongor és Tünde

Nemzeti Színház

“A sötétben szikra is világít, Jó reményem, el ne hagyj.”    Vörösmarty Mihály jól ismert drámai költeménye mindig feladja a leckét a rendezőknek, nem véletlenül. Ennek legfőbb oka az a csaknem kétszáz évvel ezelőtti nyelvezet, mely már saját korában is sokkal inkább líra volt, semmint színpadra…

Tovább

Szarvas a ködben

Egressy Zoltán

   „Azt világosan értettem kiskoromban, hogy a dolgok léteznek körülöttem. (...) De volt, amit képtelenségnek, felfoghatatlannak tartottam. Például, hogy mi az, hogy semmi? Milyen az, amikor semmi nincs? Én se vagyok. És nem lehet tudni, hogy nem vagyon, mert nincs, aki nem tudja. Volt olyan, hogy…

Tovább

Anyegin

Magyar Állami Operaház

    John Cranko / Pjotr Iljics Csajkovszkij / Kurt-Heinz Stolze: Anyegin     Balett az Operaházban    A világirodalom egyik legismertebb hétköznapi tragédiája Puskin Anyeginje, mely nemcsak irodalmi műként szembesít minket a legesendőbb emberi tulajdonságokkal, a tánc nyelvén is képes közvetíteni…

Tovább
süti beállítások módosítása