Sacha Batthyány, a Svájci Újságíró-iskola docense, magyar származású washingtoni újságíró-tudósító neve - ha más nem is, a vezetékneve- minden bizonnyal ismerően cseng a hazai fülnek. A nagy múltú, grófi családból származó ifjú Batthyány egy nap szörnyű titkot tud meg családja múltjáról, mely nem hagyja nyugodni. Ekkor veszi kezdetét élete nagy nyomozása, egy út, melyet komoly önismereti, identitásbeli kérdések szegélyeznek.
Sacha nagynénje, Batthyány-Thyssen Margit fiatalon belekeveredik a rechnizti mészárlásba, mely a II. világháború talán kevésbé ismert, de igen kegyetlen náci bűntette volt. Az éjszaka eseményei nem teljesen tisztázottak, Sacha éppen ezért dönt úgy, hogy felgöngyölíti a szálakat, bármilyen nehéz is szembenézni a családi múlt árnyaival. Egy ideig ámítja magát azzal, hogy a tömeggyilkosságban részt vevő Margit nem valódi vérrokon, hiszen csak beházasodott a Batthyány-famíliába, aztán ez a tény egyre inkább kezd eltörpülni a lelkiismeret-furdalással átitatott kíváncsiság mellett, melyet az újságíró érez.
A nyomozás során előkerülnek rég halott családtagok naplói, melyek fogódzót nyújtanak a történet rekonstruálásában és egyúttal visszavezetnek a világháborús Európába. A szerző ráébred, hogy családjának múltja komolyan összefonódott a történelemmel és egyúttal egyre több olyan információra bukkan, melyek nem vetnek jó fényt a rokonaira.
A regény objektíven megírt, minden ítélkezéstől és érzelgősségtől mentes mű. Sacha Batthyány nem tör pálcát egyik családtagja felett sem, inkább csak kérdéseket tesz fel. Kérdések sokaságát, melyek végül saját személyiségének mibenlétéhez vezetnek el, s melyeket családi titkoktól függetlenül bárki feltehet magának.
Meghatároznak-e minket felmenőink tettei? Kell-e, egyáltalán lehetséges-e a feloldozás, vagy csak cipeljük tovább az elkövetett bűnök terhét akár tudat alatt? Egyáltalán: mi közünk ahhoz, amit nagyapáink-nagyanyáink megtettek évtizedekkel ezelőtt? Elvághatók ezek a szálak vagy végérvényesen összeköttettünk a vér által?
A könyv nem ad választ. Talán egyetlen fontos üzenete van: nincs mód és indok az ítélkezésre.
„Ez volt minden, amire képes voltam? Igen, ez volt minden.”
