Cabaret kaposvári módra

    Egy jó ideje szerettem volna ezt az előadást megnézni, de eddig valahogy nem sikerült. Viszont ez a nyár nekem kedvezett, ugyanis Budapesten is előadták, így mégsem maradtam le róla. A Kaposvári Csiky Gergely Színház vendégelőadása a Városmajori Szabadtéri Színpadon igazi nyáresti kikapcsolódás, még ha a témája nem is annyira könnyed, mint amit egy kabarétól az ember elvár.

   A kultikus film valószínűleg mindenkinek megvan, így a történet senkinek nem okoz meglepetést, és hát a musicalt is már számos változatában láthattuk különböző színpadokon, ez alkalommal viszont Bozsik Yvette egy új koncepcióban rendezte színpadra, immár másodjára. Ahogy azt tőle már megszokhattuk, a táncra külön hangsúlyt fektetett, ami táncos múltjából és koreográfusi munkájából kiindulva egyáltalán nem meglepő. Sally Bowles szerepét a nemrég végzett fiatal színésznőre, Mikecz Estillára bízta, aki tehetségével és sokszínűségével újra és újra lenyűgöz, mindig valami újat villantva fel, csöppnyi kétséget sem hagyva afelől, hogy jó döntés volt őt választani erre a remek feladatra. Van az egyéniségében valami vibráló, sejtelmes és megmagyarázhatatlan, ami azokéban van, akik főszerepekre születtek.

   A Cabaret másik nagy szerepe nem másé, mint a konferansziéé, akinek nemcsak az a dolga, hogy végigvezessen a történeten, hanem a szórakoztatás fenntartása úgy, hogy az ne legyen sok vagy éppen erőltetett, miközben tudjuk, hogy a kabaré világa néha mégiscsak a túlzásokra építkezik. Vati Tamásnak ezt sikerült remekül megoldania, annak ellenére, hogy szerintem nem a legjobb közönséggel dolgozott.

   A fiatal és feltörekvő író szerepében, mint Sally partnere, Mohácsi Norbert kapott lehetőséget, és az alakítása is meggyőző volt. Ő a darab legkívülállóbb figurája, nehéz elképzelni ebben a dekadens világban, még akkor is, ha mondjuk pont az író figurája az, akiről sokszor ilyen bohém kép él bennünk. Találkozása Sally-vel, a Kit Kat Bar hírhedt táncosnőjével sorsfordító, de őt még ez sem tudja valahogy bepiszkolni, mindvégig tiszta marad, annak ellenére, hogy ő maga is belekeveredik gyanús üzletekbe. Szimpatikus a kettősük, szurkolunk neki és a lány szerelmének, szeretnénk hinni, hogy elég erősek lesznek hozzá, hogy Sally-t kiemelje innen és új életet kezdjenek. De a Cabaret nem egy operett, így a boldog vég sem garantálható.
Az első felvonás részletesen kibontja a történetet, és egész éles képet kapunk a szereplőkről is. A két főhős jól működik együtt, hiteles a hirtelen kibontakozó és mindent elsöprő szerelmük, és amint már fentebb is írtam, velük együtt izgulhatunk, hogy hová fut ki ennek a két ellentétes póluson lévő embernek a kapcsolata.

   Több kisebb szerep is jelentős a történet szempontjából, ilyen a szállást adó kissé konzervatív, az élet viharai által már meggyötört Schneider kisasszony szerepében Nyári Szilvia, aki kecsesen és könnyedén lavíroz érdekes vendégei között, néha a szigorúság álarca mögé bújik, de hamar kiderül, hogy ő is csak emberből van.  Párjaként kisebb szerepet kapott Schultz úr, Kalmár Tamás megformálásában, akinek a színpadi jelenléte is ritkább volt, de a helyzet és a történelmi légkör megismeréséhez elengedhetetlen volt a figurája.

   Az első felvonás részletgazdag jelenetei, a háború előtti Németország baljós miliője tűpontosan volt színpadra rendezve, a második felvonás viszont kissé visszásságot keltett bennem, kicsit olyan érzést adva, mintha az első jelentben elfogyott volna szusz. Túl gyorsan lett összecsapva minden, nemigazán volt idejük a színészeknek sem kidolgozni karakterfejlődésüket, túl kevés idő állt a rendelkezésükre ahhoz, hogy tisztességesen kibontakozzanak.

   Ettől eltekintve Bozsik Yvette egy igazan lendületes és színes darabot álmodott meg és hozott létre, tetszett, hogy a táncot, a prózát és az éneklést ugyanúgy előtérbe helyezte, így a két főszereplőn túl a színészgárda többi tagjának is lehetőséget biztosított arra, hogy megmutassák magukat, még ha nem is túl tág értelemben.

    A díszlet állandó volt, és csak néhány mozgó elemmel játszottak. A vonat és a szálló hasonló képi világa éppen azt az átmeneti állapotot tükrözte, ami ezeken a helyeken van, hiszen a vonaton sem vagyunk túl sokat, és a szállás is mindig átmeneti. Pont, mint ezek a háború előtti évek, amikor az ember érzi, hogy jön valami, de maga sincs tisztában azzal, hogy mi. Benne van az izgalom, hogy a változás, a másik állapotba való kerülés éppúgy lehet jó vagy rossz is, és mindezt a túlfűtött, feszültségekkel teli stádiumot a tánc segítségével lehet talán a legjobban kifejezni, és ezt a Bozsik Yvette társulat remek csapata professzionálisan hozta.

    A fiatal színészek lelkes és lendületes játéka mindenképpen felüdítő volt, még akkor is, ha a publikum egy része valószínűleg ajándékba kapta a jegyet, és nem volt túl értő, és maga a téma sem annyira volt annyira könnyed.

Zenei vezető: Faragó Béla
Jelmeztervező: Berzsenyi Krisztina
Korrepetitor: Barabás Edit
Világítástervező: Memlaur Imre
Ügyelő: Kopácsi Adrián 

Koreográfus asszisztens: Vislóczki Szabolcs
Díszlettervező: Cziegler Balázs
Szcenikai vezető: Szalai József
Súgó: Csorba Mari
Segédrendező: Szigethy Brigitta 

RENDEZŐ-KOREOGRÁFUS: BOZSIK YVETTE

 Fotó: Csiky Gergely Színház / Memlaur Imre