Kútba vetett remények

    Gigor Attila filmjét már nagyon vártam, és még arra is rávettem magam, ami nálam sajnos ritka dolog, hogy moziba menjek el megnézni, sőt, egyenesen a premierhéten. Vártam, mert a Terápia szerintem az elmúlt évek legjobb magyar sorozata volt, igaz, azóta mintha beindult volna a magyar filmgyártás ezen a vonalon is.

   Bizalmat szavaztam a filmnek, a trailer megnézése és a stáblista elolvasása után úgy gondoltam, hogy ezt nem hagyhatom ki. És igaz, hogy már számos mozifilmnél kiderült, hogy egy jól megvágott előzetes sokszor fölülmúlja a filmet, de reménykedtem, hogy ez most nem áll fent.

   A pláza helyett művész mozit választottunk, így támogatva nem csak a filmet, hanem a magyar művészeti intézményeket is.

   Elkezdődött a film: a nagy magyar puszta, a nagy magyar semmi, elhagyatott benzinkút, majd egy kis családi szál, végül pedig képbe kerülnek a prostituáltak is, és innentől kezdve indul be a cselekmény, gondoltam én. Hát nem igazán. Valami történt, párbeszédek voltak, és az is érződött, hogy itt dráma lesz, de olyan lassan, hogy az izgalom elveszett valahol a film eleje és a vége között, középen a nagy semmiben.

    Vártam, hogy a lányoknak több szerepük legyen. Trokán Nórában sokkal, de sokkal több van, nemcsak az a pár mondat, amit később próbáltam visszaidézni, mert több kritikában is agyondicsérték, de nem jutott eszembe, bármennyire is szerettem volna. Kurta Niké karaktere azt sugallta, hogy érdemes lenne többet megtudni a lányról, és volt a személyében valami megfejteni való, de a végén ezen a szálon is hoppon maradtunk, ugyanis nem sok minden derült ki róla, csak az a pár sablonos dolog: jól szituált szülők elhanyagolt, elkényeztetett lánya, aki unalmában (vagy szeretetéhségében) csak azt az egy kiutat látja, ha prostituáltnak áll.

   A szexjelenet is lehetett volna valóban izgalmas és indokolt, de ez a hármas, ittas emberekkel, durr bele mindennel, inkább kellemetlen volt, mintsem annyira életszerű, vagy éppen romantikus, mint ahogy az előzmény megkívánta volna.

   László Zsolt megjelenése hozhatott volna valami fordulatot, de addigra már kiderült, hogy ez nem az a film. A színészek egyenként jól működtek, de együtt nem annyira, és ez nem az ő hibájuk. Hiányzott egy jó történet, amit ők megtölthettek volna élettel.

   Sosem fogom megérteni, hogy miért gondolja azt a magyar filmgyártás, hogy a kevés párbeszéd, a nagy semmi mutatása gondolatokra sarkallja a nézőt. Vagyis abban igaza van, hogy beindulnak a fogaskerekek, csak éppen nem a filmre asszociálva, hanem minden egyéb másra.

    Kijöttünk, és a barátnőmmel azon filóztunk, hogy miről is szólt a film, vagy mit akart mondani, vagy legalább csak arról szerettünk volna beszélni, hogy mit láttunk. Elárulom, erről nem tudtunk, ehelyett sorra vettük a színészeket, és megbeszéltük, hogy ki hol (színház) vagy éppen miben (film) látta őket.

   Nem azt mondom, hogy kidobott pénz, de azt igen, hogy legközelebb megvárom mások véleményét, kritikáját, és csak akkor látogatok a mozgókép színházba, ha ott tényleg történni fog valami.

   Ui.: A plakátok tényleg nagyon jók!