Közös problémáink

 A végzős színészosztály Keszég László vezetésével egy igazán kortárs darabot vitt színre, olyannyira, hogy saját maguk írták. A szöveg gerincét ismét a már összeszokott páros, Horváth János Antal és Olasz Renátó vetette papírra, a színészek monológjait pedig mindenki saját maga. Az eredmény egy nagyon szórakoztató és egyben elgondolkodtató előadás lett.

   Rögtön egy számukra nagyon autentikus és otthonos jelenettel kezdtek, a fiatal, kezdő színésznő és a fiatal, nagyon elszánt és már sikeres rendező találkozása, ahol számos kulisszatitkot árultak el, mindezt kissé ironikusan és önmagukat is kicsit kiparodizálva. Gyöngyösi Zoltán, a flegma és pökhendi instruktor és Waskovics Andrea, a naiv és vidéki színésznövendék szerepében nagyon jól működtek együtt, megalapozva a hangulatot.

   A történetek lazán fonódnak egybe, főként a karaktereik köszönnek vissza, de önállóan is tökéletesen funkcionáltak. Mindenki számos egészen különböző szerepet formált meg, még akár a másik nem bőrébe is belebújva, hiszen lehetünk akár férfiak, akár nők, a probléma közös.

   Egyes jelenteket monológokkal választottak el, amelyeket a hallgatók saját maguknak írtak, így sejteni lehet, hogy hasonló a véleményük az általuk megfogalmazottal. Az első ilyen Figeczky Bencétől hangzik el, és talán ez a legszebben és legköltőibben megfogalmazott beszéd, amit olyan átszellemülten tolmácsolt, rögtön néma csend és figyelem fogadta a nézőtéren. Idézném is a bennem leginkább megragadt gondolatot: „Ami számomra kétségbe ejtő, hogy egyre többen helyezik magukat „tester” palackba. A testerek általában kupak nélküliek és normál kartondoboz a csomagolásuk, mely legtöbb esetben barna vagy fehér színű. Azaz pőrén, minden titok nélkül bárki megkóstolhatja őket, pedig ugyanaz rejlik bennük, mint azokban a nőtársaikban, akik csomagolásban érkeznek, és mint egy ajándékot türelemmel ki kell bontani. Ezáltal képviselnek más értéket.”

A második monológ, Papp Endre szájából ettől sokkal nyersebb volt, viszont nagyon húsbavágóan fogalmazta meg a korai kiégést: „Mivel lelkem azidőtájt nem nagyon volt, - mindenféle szerelemféltési és megcsalási szisztémák miatt, csak úgy sodródtam, belementem mindenbe, - hazacipeltem, akit lehetett. Ez a lány már nem tudom, hanyadik volt, abbahagytam a számolást, pedig az elején még az ösztönzött, - de már mindegy volt, hívhattam volna pénteknek vagy szerdának is, csak kívánatos legyen. (…) Aztán egy közepesnek talán mondható, praktikus orgazmus után befordultam a fal felé és gyűlöltem minden ölelést és simogatást, amit a hátamba kaptam. Nem tudtam aludni, csak a reggelt vártam, hogy tovább meneküljek.

   Bodoky Márk szavai kissé ellensúlyozták az előzőt, és egy macsós vagány szöveget nyomott le, ami számtalan nevetést váltott ki, és kissé könnyedebb hangulattal alapozta meg az utána következő „fordított világot”, amely furfangosan parodizálta a homofób eszméket. Érdekes volt erről az oldalról nézni, amikor a heterók a kirekesztettek.

   Waskovics Andrea ettől jóval lágyabban fogalmazta meg a szerelemről szőtt ideáját, finom csokoládéba burkolta, és úgy tárta elénk, hogy mit is gondol a férfi-nő kapcsolatról, a legmélyebb vágyairól, és mielőtt a kiábrándultság útjára lépne ő is, megnyugtatóan konstatáltam, hogy álmai még vannak.

    Gyöngyösi Zoltán gondolatait versbe öntötte, így kreativitásának ezen oldalát is megismerhettük. Humoros karakterként számos előadásban láttam már, és mindig kiemelkedő alakítást nyújtott, de a mai estén drámai szerepben, a férje által elnyomott és megalázott anyaként is hozta ugyanazt.

   A sort pedig Olasz Renátó zárta, aki jegyzi is a drámát, és szintén a szerelemről és annak sokszínűségéről zeng ódát, és persze a csalódást sem felejti ki, mint egy kötelező velejáróját a dolognak. A rosszfiús imidzsből ő is kiszabadul ezen az estén, és variábilis karakterekben mutatkozik be. Az egyre több írás és rendezés mellett kifogástalan színészi játékkal örvendeztetett meg minket ezen az estén is.

  Mind a hatan (a monológban) a férfi-nő kapcsolatot állították középpontba, és mind a hatan más oldalról közelítették meg, így mindenki számára ismerős vagy már átélt érzések bontakoztak ki. Hiszen ki ne tartott volna már „csajos napot” (ezt a jelenet pont a fiúk improvizációjában került színpadra, elképesztő realisztikussággal). Vagy ki ne ismerne olyan családot, ahol az apán kívül senkinek nincs szava a házban (Waskovics Andrea hátborzongatóan zseniális volt már megint férfi szerepben). Vagy éppen olyan anyát, aki a férj távozása/halála után betegesen a fiába vagy éppen alkoholba, legrosszabb esetben pedig mindkettőbe kapaszkodva vészeli át az életet.

   Az egyik leghatásosabb jelenet számomra az volt, amikor senki sem beszélt, csak eljátszotta a Waskovics Andrea hangja által elhangzott történetet. Erotikus felhangot megütve, mintegy zenei aláfestéseként, elmesélve egy napját, ahol az ízek orgiájáé a főszerep. Szavai vad és érzéki táncot járva, kontinensek gasztronómiai csodáinak a találkozását festi le, mindezt úgy, hogy az ott ülő mindenre gondol, csak éppen a költőien lefestett ételekre nem.  Szemeim előtt egy viani abszurd kép pergett, miközben képzeletben teljesen magával ragadt az olasz pizza illata, a keleti tészta pikánssága, pici sütik mámoros édessége, a belorusz ételek egzotikussága és végül mindez egy csillapíthatatlan éhségbe csapott át.

   A nemsokára végző színésznő igazán nőies oldala is kibontakozott ezen az estén, így már az is biztos, hogy nem csak pályát nem, de nemet sem tévesztett, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapban kétszer is férfi bőrbe kellett bújnia. És mindegyiket sikeresen abszolválta.

   Az elmúlt hetekben alig láttam olyan előadást, amit újra szívesen megnéznék, de ezt akár többször is újra tudnám nézni.

Szereplők:

Bodoky Márk

Figeczky Bence

Gyöngyösi Zoltán,

Olasz Renátó

Papp Endre

Waskovics Andrea

Rendező: Keszég László

Dramaturg: Enyedi Éva

Következő előadások: 

 Fotó forrás: Férfiak, nők és férfiak Facebook Oldala