Időutazás dalokkal

   A Margitszigeti Szabadtéri Színpad a sok meghívott előadás mellett idén is szeretett volna saját darabbal kedveskedni a nyári programokra vágyóknak. A FilMusic Songs c. produkció július 9-én Bán Teodóra és Lombos Pál „rendezésében”, Grünvald László átiratában a Szabad Tér Produkció égisze alatt valósult meg. Számos, mindenki által ismert filmzene szólalt meg szimfonikus feldolgozásban, olyan nagy énekesek hangján, mint Polyák Lilla, Keresztes Ildikó, Radics Gigi, Serbán Attila, Szabó Ádám, Homonnay Zsolt és az Ismeretlen Lány.

   Az este a Rocky c. filmzene klasszikus betéteivel kezdődött, élőzenekaros kísérettel, és a kivetítőn a legnépszerűbb jelenetek elevenedtek tűntek fel, nosztalgikus utazásra hívva a nézőket. Elsőként Keresztes Ildikó lépett színpadra, és a tőle megszokott erős és karakteres hangjával rögtön beindította a hangulatot.

   Polyák Lillának szintén találó dalokat adtak. Lenyűgöző kisugárzása és egyedi hangszíne pillanatok alatt felidézte a Titanic-ból ismert érzelmes melódiát a már jól ismert képsorokkal együtt.

   Homonnay Zsolt nemcsak musicalekben, de operettekben is bizonyított már, sőt az Adaggio nevű zenekarával több lemezt is piacra dobtak, így sokoldalúságának köszönhetően minden dallal elnyerte a közönség tetszését.

   Radics Gigi a tőle már ismert klasszikusokat is előadta, mint a Dreamgirls népszerű dalát, vagy a Whitney Houston I Will Alwasy Love You c. számát, és természetesen a szimfonikus kísérettel mindez gyönyörűen szólt a szabadtéren.

   A színlapot olvasva csak reménykedni tudtam, hogy a Freddie Mercury dalokat mindenképpen Serbán Attila hangján szólaltatják meg, és egy kivételével valóban tőle hallhattuk a Queen slágereket. A nézők pedig tomboló tapsviharral hálálták meg, hiszen Magyarországon az ő hangszíne áll a legközelebb a fiatalon elhunyt énekeséhez, még soha senkit nem hallottam ennyire autentikusan előadni ezeket a népszerű dalokat.

   Szabó Ádám mindig meglep, hogy a harmonikája árnyékából előlépve ilyen hangokat varázsol a színpadra. Az elmúlt évek alatt többször is hallottam énekelni, és ezen az esten is bizonyította, hogy nemcsak a hangszerrel tud bánni.

   Ezenkívül volt még egy különleges hangja az estnek, egy szólista lány, aki két dallal is elkápráztatta a publikumot, de sem a színlapon, sem az est végén nem hangzott el a neve, pedig szerintem teljes joggal megérdemelte volna, úgyhogy én innen a gép mögül szeretnék gratulálni. Teljes mértékben emelte az show színvonalát, így ismeretlenül is.

   Az est hangulatát az is fokozta a nagyszerű énekesek mellett, hogy vizuálisan is megjelenítették a dalokat, és Fugato Orchestra szimfonikus zenekar mellett közreműködtek még olyan fantasztikus együttesek is, mint a Talamba ütőegyüttes és a Swing a la Django.

   A hetvenes és nyolcvanas évek nagy slágerei újrahangszerelve, szinte újdonságként, mégis ismerősen hatva mindenkiből valamilyen érzést előcsaltak, és záróakkordként a Bond-blokk mindent elsöprő sikert aratott.

A teljes repertoár:

1 rész

Gonna Fly Now (Rocky, 1976)
Eye of the Tiger (Rocky III, 1982)
You’re the Best (A karate kölyök, 1984) 

Everything I Do, I Do It For You (Robin Hood, a tolvajok fejedelme, 1991)
I Will Always Love You (Több mint testőr, 1992)
Take My Breath Away (Top Gun, 1986)
My Heart Will Go On (Titanic, 1997)

Johnny B. Goode (Vissza a jövőbe, 1985)
Hit the Road Jack (Ray, 2004)
Listen (Dreamgirls, 2006)
Hot Stuff (Alul semmi, 1997)
Turn On Your Love Light (Blues Brothers 2000, 1998)
I’m So Excited (Szeretők, utazók, 2013) 

2 rész

I Need a Hero (Shrek 2, 2004)
Fame (Hírnév, 1980)
Maniac (Flashdance, 1983)
What a Feeling (Flashdance, 1983)
I Had the Time of My Life (Dirty Dancing – Piszkos tánc, 1987)

 Flash (Flash Gordon, 1980)
Princes of the Universe (Hegylakó, 1986)
Who Wants to Live Forever (Hegylakó, 1986)
The Show Must Go On (Moulin Rouge!, 2001)
We Are the Champions (Lovagregény, 2001)

James Bond válogatás:

James Bond téma (Dr. No, 1962)
Goldfinger (Goldfinger, 1964)
Thunderball (Tűzgolyó, 1965)
Live and Let Die (Élni és halni hagyni, 1973)
A View to A Kill (Halálvágta, 1985)
GoldenEye (Aranyszem, 1995)
Skyfall (Skyfall, 2012)

Színházak Éjszakája – Kaland a cooltúrára vágyóknak

Indul a kedvezményes jegyértékesítés

2017. szeptember 16-án érkezik a VI. Színházak éjszakája 36 színházzal és programjaikkal. Az előző évekhez hasonlóan már június 16-tól vásárolhatók karszalagok kedvezményes áron. A végleges program szeptember 1-jétől nyilvános.

„Még soha nem volt részed egy éjszakás kalandban és kipróbálnád, hogy milyen? Szeptember 16-án csak rád vár a Színházak éjszakája. Egy este, amikor nem kell hét óra hét percig várni, hogy felgördüljön a függöny, egy este, amikor nincsenek nézők, csak résztvevők, egy este, amikor nem a színpadon, hanem a backstage-ben folyik a játék, egy este, ami csak rajtad múlik, mikor ér véget. Gyere és pattanj biciklire vagy sétálj velünk az autómentes napon a színházak között, rakjuk össze együtt Budapest színházi kirakósát és köszöntsük együtt a következő évadot – mert nélküled nem lenne olyan, mint Veled! #szinhazakejszakaja #maradjebren #rakjukossze”

2017. június 16-tól augusztus 31-ig 20%-os kedvezménnyel vásárolható online a karszalag, mellyel egy este alatt 36 színház programjain vehetnek részt az érdeklődők.

Érdemes követni a Színházak Éjszakája facebook és instagram oldalát, ahol különféle meglepetések és játékok várják majd az érdeklődőket egész nyáron.

A Színházak éjszakája kisvideója itt tekinthető meg.

További információ: www.szinhazakejszakaja.hu

 Orlai Produkciós Iroda

Premierek a Szentendrei Teátrum és Nyáron

Vőlegény és Élet.Történetek.hu...

Júliusban két premierrel is jelentkezik az Orlai Produkciós Iroda a Szentendrei Teátrum és Nyár együttműködésében. Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás főszerelésével, Novák Eszter rendezésében július 7-én látható először Szép Ernő Vőlegény című előadása. Majd július 15-én egy különleges sorozat, az Élet.Történetek.hu... első darabjára válthatnak jegyek a nézők. A darabot Cseh Judit rendezi, Az előadás sorozat művészeti vezetője Pelsőczy Réka, és a színésznő testvérpár, Egri Márta és Egri Kati játsszák a szerepeket.

Szép Ernő: Vőlegény:

„A darabban mindenki a pénz után kapkod. A pénz az a főszereplő, aki a vőlegényt nősülésre csábítja, s aztán elszakítja menyasszonyától…” (Rab Gusztáv) Szép Ernő a legnagyobb zsonglőr, kötéltáncos, illuzionista a magyar irodalomban. A Vőlegény pedig az egyik fő attrakció. Az első felvonás szédítően kavargó burleszk, a második krimiszerűen izgalmas szerelmi párbaj, mely egyszerre gyöngéd és tébolyultan erotikus, és mindennek tetejében egy fogorvosi székben játszódik. Vigyázat, az érzéstelenítés elmarad!

A Vőlegény rendezője Novák Eszter; a főbb szerepekben Kovács Patrícia és Szabó Kimmel Tamás, Takács Kati, Gazsó György, Tóth Ildikó látható. További szereplők:, Fillár István/Kerekes József, Szabó Irén, László Lili, Hevesi László, Madácsi István, Gecse Noémi

Dramaturg - Kárpáti Péter

Zene - Lázár Zsigmond

Jelmez - Zeke Edit

Díszlet - Valcz Gábor

Az előadás a júliusi premiert követően, a Belvárosi Színházban látható szeptember 15-től.

http://orlaiprodukcio.hu/plays.php?id=4078

Élet.Történetek.hu… - Igaz történetek sorozata a közelmúltból

A sorozat minden darabja egy-egy igaz történeten alapul. Lengyel Nagy Anna, a szerző , egész életében mániákusan gyűjtötte kis emberek nagy történeteit. „Negyven éve beszélgetek velük. „Civilek”, névtelenek, ismeretlenek. Közülünk valók. Negyven éve nem tudok hozzászokni ahhoz a sok csodához, groteszk fintorhoz, tragikumhoz és bölcsességhez, ami egy emberi sorsba belefér."

Pelsőczy Réka vezetésével színész-rendező párosok mutatják be ezeket a különféle sorsokat, hétköznapi emberek egyéni, mégis különleges és igaz történeteit , negyedévente láthat majd a közönség egy - egy új estet.

Első előadás címe: A nővérek - Levél Apámhoz!

Rendező: Cseh Judit

Előadják: Egri Márta és Egri Kati

 Az előadássorozat, a július 15-i szentendrei premier után ősztől Budapesten a Mozsár Műhelyben lesz látható. 

   Közös problémáink

 A végzős színészosztály Keszég László vezetésével egy igazán kortárs darabot vitt színre, olyannyira, hogy saját maguk írták. A szöveg gerincét ismét a már összeszokott páros, Horváth János Antal és Olasz Renátó vetette papírra, a színészek monológjait pedig mindenki saját maga. Az eredmény egy nagyon szórakoztató és egyben elgondolkodtató előadás lett.

   Rögtön egy számukra nagyon autentikus és otthonos jelenettel kezdtek, a fiatal, kezdő színésznő és a fiatal, nagyon elszánt és már sikeres rendező találkozása, ahol számos kulisszatitkot árultak el, mindezt kissé ironikusan és önmagukat is kicsit kiparodizálva. Gyöngyösi Zoltán, a flegma és pökhendi instruktor és Waskovics Andrea, a naiv és vidéki színésznövendék szerepében nagyon jól működtek együtt, megalapozva a hangulatot.

   A történetek lazán fonódnak egybe, főként a karaktereik köszönnek vissza, de önállóan is tökéletesen funkcionáltak. Mindenki számos egészen különböző szerepet formált meg, még akár a másik nem bőrébe is belebújva, hiszen lehetünk akár férfiak, akár nők, a probléma közös.

   Egyes jelenteket monológokkal választottak el, amelyeket a hallgatók saját maguknak írtak, így sejteni lehet, hogy hasonló a véleményük az általuk megfogalmazottal. Az első ilyen Figeczky Bencétől hangzik el, és talán ez a legszebben és legköltőibben megfogalmazott beszéd, amit olyan átszellemülten tolmácsolt, rögtön néma csend és figyelem fogadta a nézőtéren. Idézném is a bennem leginkább megragadt gondolatot: „Ami számomra kétségbe ejtő, hogy egyre többen helyezik magukat „tester” palackba. A testerek általában kupak nélküliek és normál kartondoboz a csomagolásuk, mely legtöbb esetben barna vagy fehér színű. Azaz pőrén, minden titok nélkül bárki megkóstolhatja őket, pedig ugyanaz rejlik bennük, mint azokban a nőtársaikban, akik csomagolásban érkeznek, és mint egy ajándékot türelemmel ki kell bontani. Ezáltal képviselnek más értéket.”

A második monológ, Papp Endre szájából ettől sokkal nyersebb volt, viszont nagyon húsbavágóan fogalmazta meg a korai kiégést: „Mivel lelkem azidőtájt nem nagyon volt, - mindenféle szerelemféltési és megcsalási szisztémák miatt, csak úgy sodródtam, belementem mindenbe, - hazacipeltem, akit lehetett. Ez a lány már nem tudom, hanyadik volt, abbahagytam a számolást, pedig az elején még az ösztönzött, - de már mindegy volt, hívhattam volna pénteknek vagy szerdának is, csak kívánatos legyen. (…) Aztán egy közepesnek talán mondható, praktikus orgazmus után befordultam a fal felé és gyűlöltem minden ölelést és simogatást, amit a hátamba kaptam. Nem tudtam aludni, csak a reggelt vártam, hogy tovább meneküljek.

   Bodoky Márk szavai kissé ellensúlyozták az előzőt, és egy macsós vagány szöveget nyomott le, ami számtalan nevetést váltott ki, és kissé könnyedebb hangulattal alapozta meg az utána következő „fordított világot”, amely furfangosan parodizálta a homofób eszméket. Érdekes volt erről az oldalról nézni, amikor a heterók a kirekesztettek.

   Waskovics Andrea ettől jóval lágyabban fogalmazta meg a szerelemről szőtt ideáját, finom csokoládéba burkolta, és úgy tárta elénk, hogy mit is gondol a férfi-nő kapcsolatról, a legmélyebb vágyairól, és mielőtt a kiábrándultság útjára lépne ő is, megnyugtatóan konstatáltam, hogy álmai még vannak.

    Gyöngyösi Zoltán gondolatait versbe öntötte, így kreativitásának ezen oldalát is megismerhettük. Humoros karakterként számos előadásban láttam már, és mindig kiemelkedő alakítást nyújtott, de a mai estén drámai szerepben, a férje által elnyomott és megalázott anyaként is hozta ugyanazt.

   A sort pedig Olasz Renátó zárta, aki jegyzi is a drámát, és szintén a szerelemről és annak sokszínűségéről zeng ódát, és persze a csalódást sem felejti ki, mint egy kötelező velejáróját a dolognak. A rosszfiús imidzsből ő is kiszabadul ezen az estén, és variábilis karakterekben mutatkozik be. Az egyre több írás és rendezés mellett kifogástalan színészi játékkal örvendeztetett meg minket ezen az estén is.

  Mind a hatan (a monológban) a férfi-nő kapcsolatot állították középpontba, és mind a hatan más oldalról közelítették meg, így mindenki számára ismerős vagy már átélt érzések bontakoztak ki. Hiszen ki ne tartott volna már „csajos napot” (ezt a jelenet pont a fiúk improvizációjában került színpadra, elképesztő realisztikussággal). Vagy ki ne ismerne olyan családot, ahol az apán kívül senkinek nincs szava a házban (Waskovics Andrea hátborzongatóan zseniális volt már megint férfi szerepben). Vagy éppen olyan anyát, aki a férj távozása/halála után betegesen a fiába vagy éppen alkoholba, legrosszabb esetben pedig mindkettőbe kapaszkodva vészeli át az életet.

   Az egyik leghatásosabb jelenet számomra az volt, amikor senki sem beszélt, csak eljátszotta a Waskovics Andrea hangja által elhangzott történetet. Erotikus felhangot megütve, mintegy zenei aláfestéseként, elmesélve egy napját, ahol az ízek orgiájáé a főszerep. Szavai vad és érzéki táncot járva, kontinensek gasztronómiai csodáinak a találkozását festi le, mindezt úgy, hogy az ott ülő mindenre gondol, csak éppen a költőien lefestett ételekre nem.  Szemeim előtt egy viani abszurd kép pergett, miközben képzeletben teljesen magával ragadt az olasz pizza illata, a keleti tészta pikánssága, pici sütik mámoros édessége, a belorusz ételek egzotikussága és végül mindez egy csillapíthatatlan éhségbe csapott át.

   A nemsokára végző színésznő igazán nőies oldala is kibontakozott ezen az estén, így már az is biztos, hogy nem csak pályát nem, de nemet sem tévesztett, annak ellenére, hogy az elmúlt hónapban kétszer is férfi bőrbe kellett bújnia. És mindegyiket sikeresen abszolválta.

   Az elmúlt hetekben alig láttam olyan előadást, amit újra szívesen megnéznék, de ezt akár többször is újra tudnám nézni.

Szereplők:

Bodoky Márk

Figeczky Bence

Gyöngyösi Zoltán,

Olasz Renátó

Papp Endre

Waskovics Andrea

Rendező: Keszég László

Dramaturg: Enyedi Éva

Következő előadások: 

 Fotó forrás: Férfiak, nők és férfiak Facebook Oldala

   100 Szóban Budapest

Mily kevés száz szó, és mégis mennyi érzés, tapasztalat fér bele. Számomra a legfontosabb, hogy egy-egy alkotás megszólítsa a szívemet, a lelkemet, hogy elindítsa a saját kisfilmemet, hogy kapcsolódni tudjak.

   Sok kis önálló történeten keresztül mutatja meg a két művész, Szilágyi Csenge és Nagy Dániel Viktor, Budapest ezerarcúságát. A legtöbb történet ismerősnek tűnhet a nézőnek, vagy azért, mert megélt már hasonlót, vagy azért, mert ismeri a városnak azon részét, ahol történik vagy egyszerűen csak azért, mert a sokszínű történeteket hallgatva, felidéződnek saját élmények és az ezekkel kapcsolatos érzések. Lehet, hogy érzéseink különbözőek egy-egy történet kapcsán, ugyanakkor valószínűsíthető, hogy mindannyian megéljük azt, ahogyan Budapest egyszerre jelent örömet és bánatot, elégedettséget és csalódottságot, kapcsolatokat és elszigetelődést, vidámságot és könnyeket, nyugalmat és pezsgést.

   A darab lehetőséget ad arra, hogy találkozzunk önmagunkkal, továbbá nem éleszt hiú ábrándokat, nem színezi és nem árnyalja a dolgokat, egy szóban megragadva a 100 Szóban a Város egyszerűen életszerű. Éppen ezért gondolom azt, hogy ez a darab mindenkinek szól. Annak is, aki itt született, aki ideköltözött, aki csak átutazott, vagy aki most jár itt először, és annak is, aki még sosem járt itt.

Előadók:

Nagy Dániel Viktor

Szilágyi Csenge

Dramaturg:

Fekete Ádám

Hang és fénytechnika:

Kazi Roland

A Mozsár Műhely és a Manna Produkció közös előadása.

Fotó forrás: Mozsár Műhely

     Rómeó és Júlia kicsit másképpen

   A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színművészhallgatói egy estére szó szerint elfoglalták az Színház- és Filmművészeti Egyetemet a Rómeó és Júlia c. előadással. Az egyetem előtti placcon kezdték, és egy kórusdal eléneklése után robbantak be az előtérbe, elvegyülve a nézők között, mintha csak éppen a veronai piactéren lennének.

   Rendhagyó módon gondolta újra az előadást ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós, ami valljuk be, csak jót tett neki, hiszen számos „hagyományos” Rómeó és Júlia előadással találkozhattunk már.

   Az világos volt már az elején, hogy fiatalos lendületet, pezsgést akartak a darabba vinni, ezért nem is gondolkodtak statikus térben, ez elég hamar kiderült az este folyamán. Szándékukban állt megmozgatni nem csak a szellemet, hanem a testet is, és mindezt úgy, hogy a nézőket is szervesen bevonták ebbe a helyváltoztatásba.

    Amikor már mindenki kezdett azon morfondírozni, hogy vajon végig a szűk előtérben kell állniuk és jobbra-balra kapkodni a fejüket, hogy nehogy lemaradjanak valamiről, sőt ha kell, akkor résen lenni, nehogy éppen két veronai nemes csatározásába keveredjen, akkor végre megnyitották a színházi termet, és mindenki belesüppedhetett a kényelmes kis székébe. A rendezőpáros viszont ügyelt arra, hogy ne egy konvencionális produkciót alkossanak, így az előadás is igen dinamikus és gyors volt, mindenképpen teljes figyelmet igénylő, főleg, mert ezen az estén szinte minden színész volt Rómeó vagy Júlia. Másodpercek alatt csúsztak át egyik szerepből a másikba, ami meglepő módon egyáltalán nem volt zavaró, sőt adott a jól ismert darabnak egy kis pluszt. Ezt a megoldást valamennyire a szükség is hozta, hiszen eredetileg a kaposvári egyetemisták vizsgaelőadásának készült, végül, akár mondhatjuk azt is, hogy kinőtte magát vándorelőadássá. Maga a történet már tényleg mindenki számára ismert, így nehéz a színházaknak mindig valami újat mutatni, de az, ahogy most hozzányúltak, annyira más, hogy sokszor el is felejtettem, hogy ez egy klasszikus shakespeare-i mű.

   A darab másik érdekessége, hogy szinte nulla darab díszlettel dolgoztak, és kellékek terén is a humoros oldalt erősítették, és annyira nem ragaszkodtak a tradicionális szerepekhez (vagy ha Shakespeare korát vesszük, akkor meg éppen igen), hogy Tybalt szerepét egy lány játszotta, ami szintén valahogy természetesnek hatott. Az egész előadás annak ellenére, hogy egy új perspektívát nyújtott, mégis nagyon közvetlen volt és megérintő volt. Annak ellenére, hogy abszolút prózai perfomanszot fogalmaztak meg, az előadásban mégis gyakran felcsendültek ismert Beatles-dalok, jól beágyazódva az egészbe. Emellett most is Kovács Adrián zenéje hangzott fel, aki az alkotók, ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós állandó társa már az egyetem óta.

   És, ha valaki azt hitte, hogy a kezdeti izgalom után végigülheti az egészet, az nagyon téved, mert nem csak a színészhallgatók látogattak le többször is a nézőtérre, hanem a végén a publikumot is meginvitálták a színpadra, ahol családias hangulatban - az előadás egy pontján mindenki meg kellett fogja a mellette ülő kezét – mi magunk igazán részesei lehettünk a történéseknek, és végül a szerelmesek tragédiájának is.

   Az egész csapat fergeteges játékot nyújtott, ügyesen váltogatva a karaktereket, kiforrott mozgáskultúrával bejátszva a tereket, minimális díszlet és minimális kellékkel operálva, szabályokat felrúgva valami egészen újat és frisset mutatva: jött, látott és győzött.

    Köszönet az előadásért minden Rómeónak és Júliának (és Parisnak és a Dadának): Benedek Dániel, Dér Mária,  Hervaci Ersan David, Herczegh Péter, Horváth Julianna, Kónya Renáta, Mészáros Martin, Nagy Balázs, Nagy Márk, Szabó Nikolett, Szép Domán, Ticz András és Varga Bori.

Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós

Fordító: Mészöly Dezső

Zenei vezető: Kovács Adrián

 Fotó: Puszt Zsófia

      "Választás, micsoda?! Konkrétan nulla választásotok van!"

   Olasz Renátó újabb rendezését mutatta be az Ódry Színpadon, mely a Staféta pályázati program és a Színház- és Filmművészeti Egyetem támogatásával jött létre, Schiller Haramiák c. drámájának az át/feldolgozása került színpadra új címmel.

   Az Utolsó estém a Földön rendezése után mindenképpen valami friss és fiatalos előadásra számítottam, és őszintén elmondhatom, hogy nem kellett csalódnom. Az újítással és az energiával nem volt gond, azt mindenképpen elérték, hogy a késői kezdés (22:30) ellenére is végig éberek maradjunk, sőt, a felfokozott állapot, ami a színpadon uralkodott, az előbb-utóbb a nézőtéren ülőkre is átragadt.

   Schiller Haramiák c. drámájának Térey János által újrafordított változatát (A rablók) vették alapul, de Olasz Renátó állandó társával, a filmdramaturg szakos Horváth János Antallal jól belenyúltak a szövegbe, és egy sajátságos, már általuk igencsak jól ismert intenzív, elő szöveget gyúrtak. Az előadásra most az egyetemisták mellé két vendégszínészt is meghívtak, Nagy Zsoltot és Rába Rolandot, akik egyenesen dupla szerepben brillíroztak, és mindenképpen plusz fűszert adtak ebbe a kis remek csapatjátékba. Nem csak a szöveget, hanem a címet is kicsit átdolgozták, így lett a Haramiákból a Kitagadottak, aminek aktualitása egyre inkább érezhető a mai társadalmi rendszerben is.

   Moor Károly szerepénél Bak Dánielre esett a választás, kevesebben tudták volna ekkora lendülettel végigvinni az egész előadást, mint ő, egy pillanatra sem megpihenve.  Óriási érzelmek tomboltak benne, és ezeket nem félt szabadjára engedni a színpadon, még akkor sem, ha ezáltal voltak pillanatok, amikor saját testi épségét is kockáztatta, de ezzel nem volt egyedül.

   Szerelme, Amália, Mészöly Anna megformálásban az egyik legerősebb jelleme az előadásnak. Akkor sem rendül meg Károly iránt érzett szerelme, amikor az elhagyja, mindvégig kitartóan várja vissza őt. Ferenc ármánykodásai sem találnak célba, hisz a szerelem mindent átívelő erejében, és ha nem itt, akkor a másvilágban ők még mindig együtt lehetnek, aminek a víziója a végén egy gyönyörű éteri képben meg is jelenik. Mészöly Anna lezseren formálta meg a vagány szerelmest, a „rock vadangyalát”. Esendő, de mégsem kell őt félteni.

    Károly mellett hű követői is legalább annyira haragszanak a világra, mint ő maga. Megjelenésük a színpadon olybá hatott, mint egy falka fenevad, ijesztő volt az a vakmerőség, ami bennük dolgozott, nem hagytak kétséget afelől, hogy bárkit szétszednek, aki az útjukba kerül. Az erdőben, kitaszítottként élő horda legalább olyan elszánt, mint kétségbeesett. Minden megmozdulásukat heroikus bátorság kísérte, hitelesen hozták az anarchista fiatalokat: Figeczky Bence, Hajdu Tibor, Hajdu Péter, Konfár Erik és Koroknai Sándor.

    Károly testvére, Ferike szerepében Waskovics Andrea valami teljesen újat hozott, nagyon örültem, hogy egy sokkal komplexebb szerepben is láthatom. Annyira hiteles volt a hermafrodita, kissé nyomoronc öccs szerepében, es annyira elrejtette a saját identitását, hogy előadás az végén egyszerűen nem jutott eszembe az igazi neve. Azt hiszem, így lehet egy szerepet igazán magunkévá tenni. Szélsőséges példáját mutatta meg annak, ahogyan az emberi jellem képes eltorzulni, ha csak szeretetlenségben van része. Figurája éppoly megvetendő, mint szánandó. 

Nagy Zsolt szerepe igazán hálás volt, és ezzel a lehetőséggel zseniálisan élt is, ráadásul két szerepben is színesen vibrált. A Spiegelbergként játszott örökmozgó, állandó felspanolt állapotban, hiába csak második a ranglétrán, de mégis sokkal nagyratörőbb és becsvágyóbb vezérénél, őt nem csak a vak düh vezérli, hanem a következmény vagy éppen haszon is ugyannyira foglalkoztatja. Hermannként pedig előző figurájának az ellentéte, hiszen testi korlátai nem engedték meg azt az erős és izgága mozgást, sőt kommunikációs készsége is behatároltabb volt, mégis mindvégig erőteljesen volt jelen.

    Rába Roland az apa szerepében egyáltalán nem az az erőskezű uralkodó, amit egy ország vezetése megkíván, mindezt jól mutatja az is, hogy az addig semmibe vett és lenézett fia is könnyűszerrel tudja őt manipulálni. Hasonló volt a másik általa eljátszott karakter is, mint szerzetes, gyenge befolyásoló hatással bírt, korrupt jelleme sem igazán segítette ebben, így a haramiák elég kegyetlen kínzást találtak számára. Itt rögtön a nemrég látott II. Edward ugrott be, aki hasonlóan végezte.

    A színészek nemcsak a teljes érzelmi és szellemi skálán lavíroztak, de fizikai határaikat is végig feszegették, mintha ez lenne az utolsó alkalom a lázadásra: most vagy soha címszóval. Egyértelmű volt, hogy csak a mának élnek, csak a rombolásban és pusztításban látják a megoldást, ha egyáltalán keresik azt.

  Az erőszak, a düh, a megalázottság és a kitaszítottság nagyon precízen tetten érhető a Kitagadottak mozgásvilágában, ami Horkay Barnabás jól megfogalmazott koreográfiájának köszönhető.

   A díszlet megoldás – később koporsóként funkcionáló, kereszttel is megspékelt tér - is nagyon bátor és merész, - szintén Olasz Renátó álmodta meg - pont olyan bizonytalan volt a rajta való közlekedés, mint a kitagadottaknak a való életben való helyzete. Ez a létbizonytalanság, zavarodottság, sőt talán céltalanság mindvégig jelen van, szinte kitapintható a levegőben, és igazi megoldás az előadás végén sem születik, de bizonyára nem is ez volt a szándék. A darab ezeket a problémákat csak feltárta, erőszakosan elénk lökte, a megemésztése pedig már rajtunk múlik.

Apa / Szerzetes: Rába Roland
Moor Károly: Baki Dániel

Moor Ferenc: Waskovics Andrea Amália: Mészöly Anna
Spiegelberg / Hermann: Nagy Zsolt
Roller / Kosinsky: Figeczky Bence
Schweizer: Konfár Erik
Razmann: Hajdu Tibor
Kulbert: Hajdu Péter
Hildebrand: Koroknai Sándor

Friedrich Schiller Haramiák című drámáját, Térey János fordításából, Horváth János Antal és Olasz Renátó írta át Kitagadottak címmel.

Díszlet: Olasz Renátó
Jelmez: Szabó Márton István, Tóth Hajnalka
Dramaturg: Horváth János Antal
Mozgás: Horkay Barnabás
Asszisztens: Fenyvesi Lili
Producer: SzínMűhely Alapítvány

Rendező: Olasz Renátó

A produkció a Budapest Főváros Önkormányzata által meghirdetett Staféta program keretében valósult meg, a Színház- és Filmművészeti Egyetem támogatásával.

Támogatók:
Budapest Főváros Önkormányzata, Budapesti Városarculati Nonprofit Kft., Staféta, Füge Produkció, Színház – és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad), Színműhely Alapítvány, Pesti est, est.hu, PROP CLUB the movie company

   “Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd.”

   Anton Pavlovics Csehov Sirály című színműve az első a szerző azon művei közül, melyek szakítottak a klasszikus drámai hagyományokkal. A szinte eseménytelen drámaiatlan dráma műfaja lehetőséget ad arra, hogy úgy jelenítsen meg elrontott életeket, hétköznapian tragikus sorsokat, hogy nem érezzük patetikusan távolinak azt, ami a szereplőkkel történik.

   A Katona József Színház 2015 óta játssza a Sirályt Ascher Tamás rendezésében. Letisztultan, kínos aktualizálásoktól mentesen vitte színre a tragédiát a rendező, mely egyébként a szerző eredeti műfaji meghatározása szerint vígjáték, azonban aligha találjuk viccesnek a színpadon kibontakozó eseményeket.

   Az első felvonás Szorin vidéki birtokán kezdődik, ahol a fiatal, reményekkel teli Trepljov (Ötvös András) színdarabjának bemutatójára készülnek éppen. A nem túl tehetséges, de annál lelkesebb Trepljov szerelmes Nyinába, az egyszemélyes darabjában játszó színésznőbe (Mészáros Blanka), de a lány később inkább Trepljov anyjának szeretőjét, Trigorint (Nagy Ervin), az érett írót választja. Ötvös András Trepljov-alakítása pontosan visszaadja azt a lázasan szerelmes fiatal férfit, akit Csehov megrajzolt. Nemcsak Nyináért rajong, ugyanolyan hévvel szomjazza a hírnevet, mint a szerelmet, mindeközben örökösen harcol anyjával, Arkagyinával (Fullajtár Andrea), aki nem sokra tartja fiat,mint írót, és ezt nem is titkolja előle. Mészáros Blanka tiszta és ártatlan Nyinát alakít, akinek álmai Treplovéihoz hasonlók, szintén a művészetben szeretne kiteljesedni, színésznői babérokra tör és céljai eléréséhez bármire hajlandó. Sajnos azonban nem a földön él, többet ér neki pár szépen csengő szó Trigorin tollából, mint Trepljov szerelme. Trigorint Nagy Ervin játssza, aki a figura elmélkedő, kicsit szerencsétlen, befolyásolható oldalát ragadja meg inkább, kevésbé a határozott csábítót, így még inkább azt érezzük, Nyina nem a személyébe szeret bele, csak a műveibe és abba az álomképbe, amit Trirogin írói sikere testesít meg számára.

Az első felvonás fontos szereplője még Mása (Jordán Adél), aki talán a legsűrítettebben testesíti meg a pesszimista spleent, az orosz néplelket, a szenvedést, a reménytelenséget és a lemondást. Mása Trepljovot szereti, de érzései viszonzatlanok maradnak, úgyhogy inkább feleségül megy a vidéki tanítóhoz, Medvegyenkóhoz (Dankó István), nem azért, hogy felejtsen, abban bízik, hogy a házasság problémái majd tompítják a viszonzatlanság fájdalmát. Jordán Adél pontosan látja Mása személyiségének tragikumát és nagyon szépen formálja meg a szerepet úgy, hogy közben még egy kis humort is visz bele. 

   A második felvonásban világossá válik, hogy a magánéleti bonyodalmak nemhogy nem oldódnak meg, de mindenki élete kisiklik. Nemcsak a szerelmet nem találják meg, de az álmaik sem igazán válnak valóra: bár Trepljov és Nyina is elérte, amit akart, mégsem lettek igazán sikeresek. Az igazi tragédia ebben az, hogy nem tették fel a kérdést: Miért? Csak beletörődtek abba, hogy az élet nem azt hozta számukra, amit vártak. Mintha előre eldöntötték volna, hogy az első kudarc a végső is lesz, mert harcolni nem olyan nemes, mint szenvedni.

    A címben megjelenő sirály szépen szimbolizálja mindannyiuk sorsának tragikumát. Amikor Trepljov lelövi a madarat és a tetemet Nyina lábai elé teszi a következő szöveggel: „Voltam olyan aljas, hogy lelőjem ezt a sirályt… Nemsokára ugyanígy megölöm magamat is.”, sejtjük, hogy nem csak dobálózik a szavakkal. A mű végén bebizonyosodik,hogy Trepljov inkább fél a céltalan élettől, mint a haláltól.

   A sirály nemcsak Trepljov sorsát szimbolizálja, hanem Nyináét is, akinek művészi szárnyalás helyett vergődés jutt osztályrészül, és ha fizikailag nem is, de lelkileg hasonló sorsra jut, mint Trepljov.

    A Katona Sirálya javarészt azt nyújtja, amit a csehovi mű: lassan beleringat egy kellemes melankóliába, amiből néha-néha felráz egy groteszk elszólás, de újat nem mond, talán a rendezésnek nem volt célja, hogy arra késztesse a nézőt, gondolja újra a darabot. Azonban így is sokat ad: rábír, hogy belássuk, értelmetlen tétlenül várni, míg valaki eljön az életünkért és elviszi azt.

Fotó forrása: Dömölky Dániel -Katona József Színház