Rómeó és Júlia kicsit másképpen
A Kaposvári Egyetem Művészeti Karának színművészhallgatói egy estére szó szerint elfoglalták az Színház- és Filmművészeti Egyetemet a Rómeó és Júlia c. előadással. Az egyetem előtti placcon kezdték, és egy kórusdal eléneklése után robbantak be az előtérbe, elvegyülve a nézők között, mintha csak éppen a veronai piactéren lennének.
Rendhagyó módon gondolta újra az előadást ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós, ami valljuk be, csak jót tett neki, hiszen számos „hagyományos” Rómeó és Júlia előadással találkozhattunk már.
Az világos volt már az elején, hogy fiatalos lendületet, pezsgést akartak a darabba vinni, ezért nem is gondolkodtak statikus térben, ez elég hamar kiderült az este folyamán. Szándékukban állt megmozgatni nem csak a szellemet, hanem a testet is, és mindezt úgy, hogy a nézőket is szervesen bevonták ebbe a helyváltoztatásba.
Amikor már mindenki kezdett azon morfondírozni, hogy vajon végig a szűk előtérben kell állniuk és jobbra-balra kapkodni a fejüket, hogy nehogy lemaradjanak valamiről, sőt ha kell, akkor résen lenni, nehogy éppen két veronai nemes csatározásába keveredjen, akkor végre megnyitották a színházi termet, és mindenki belesüppedhetett a kényelmes kis székébe. A rendezőpáros viszont ügyelt arra, hogy ne egy konvencionális produkciót alkossanak, így az előadás is igen dinamikus és gyors volt, mindenképpen teljes figyelmet igénylő, főleg, mert ezen az estén szinte minden színész volt Rómeó vagy Júlia. Másodpercek alatt csúsztak át egyik szerepből a másikba, ami meglepő módon egyáltalán nem volt zavaró, sőt adott a jól ismert darabnak egy kis pluszt. Ezt a megoldást valamennyire a szükség is hozta, hiszen eredetileg a kaposvári egyetemisták vizsgaelőadásának készült, végül, akár mondhatjuk azt is, hogy kinőtte magát vándorelőadássá. Maga a történet már tényleg mindenki számára ismert, így nehéz a színházaknak mindig valami újat mutatni, de az, ahogy most hozzányúltak, annyira más, hogy sokszor el is felejtettem, hogy ez egy klasszikus shakespeare-i mű.
A darab másik érdekessége, hogy szinte nulla darab díszlettel dolgoztak, és kellékek terén is a humoros oldalt erősítették, és annyira nem ragaszkodtak a tradicionális szerepekhez (vagy ha Shakespeare korát vesszük, akkor meg éppen igen), hogy Tybalt szerepét egy lány játszotta, ami szintén valahogy természetesnek hatott. Az egész előadás annak ellenére, hogy egy új perspektívát nyújtott, mégis nagyon közvetlen volt és megérintő volt. Annak ellenére, hogy abszolút prózai perfomanszot fogalmaztak meg, az előadásban mégis gyakran felcsendültek ismert Beatles-dalok, jól beágyazódva az egészbe. Emellett most is Kovács Adrián zenéje hangzott fel, aki az alkotók, ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós állandó társa már az egyetem óta.
És, ha valaki azt hitte, hogy a kezdeti izgalom után végigülheti az egészet, az nagyon téved, mert nem csak a színészhallgatók látogattak le többször is a nézőtérre, hanem a végén a publikumot is meginvitálták a színpadra, ahol családias hangulatban - az előadás egy pontján mindenki meg kellett fogja a mellette ülő kezét – mi magunk igazán részesei lehettünk a történéseknek, és végül a szerelmesek tragédiájának is.
Az egész csapat fergeteges játékot nyújtott, ügyesen váltogatva a karaktereket, kiforrott mozgáskultúrával bejátszva a tereket, minimális díszlet és minimális kellékkel operálva, szabályokat felrúgva valami egészen újat és frisset mutatva: jött, látott és győzött.
Köszönet az előadásért minden Rómeónak és Júliának (és Parisnak és a Dadának): Benedek Dániel, Dér Mária, Hervaci Ersan David, Herczegh Péter, Horváth Julianna, Kónya Renáta, Mészáros Martin, Nagy Balázs, Nagy Márk, Szabó Nikolett, Szép Domán, Ticz András és Varga Bori.
Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós
Fordító: Mészöly Dezső
Zenei vezető: Kovács Adrián
Fotó: Puszt Zsófia
