“Ha valaha kell majd neked az életem, csak gyere érte és vidd.”

   Anton Pavlovics Csehov Sirály című színműve az első a szerző azon művei közül, melyek szakítottak a klasszikus drámai hagyományokkal. A szinte eseménytelen drámaiatlan dráma műfaja lehetőséget ad arra, hogy úgy jelenítsen meg elrontott életeket, hétköznapian tragikus sorsokat, hogy nem érezzük patetikusan távolinak azt, ami a szereplőkkel történik.

   A Katona József Színház 2015 óta játssza a Sirályt Ascher Tamás rendezésében. Letisztultan, kínos aktualizálásoktól mentesen vitte színre a tragédiát a rendező, mely egyébként a szerző eredeti műfaji meghatározása szerint vígjáték, azonban aligha találjuk viccesnek a színpadon kibontakozó eseményeket.

   Az első felvonás Szorin vidéki birtokán kezdődik, ahol a fiatal, reményekkel teli Trepljov (Ötvös András) színdarabjának bemutatójára készülnek éppen. A nem túl tehetséges, de annál lelkesebb Trepljov szerelmes Nyinába, az egyszemélyes darabjában játszó színésznőbe (Mészáros Blanka), de a lány később inkább Trepljov anyjának szeretőjét, Trigorint (Nagy Ervin), az érett írót választja. Ötvös András Trepljov-alakítása pontosan visszaadja azt a lázasan szerelmes fiatal férfit, akit Csehov megrajzolt. Nemcsak Nyináért rajong, ugyanolyan hévvel szomjazza a hírnevet, mint a szerelmet, mindeközben örökösen harcol anyjával, Arkagyinával (Fullajtár Andrea), aki nem sokra tartja fiat,mint írót, és ezt nem is titkolja előle. Mészáros Blanka tiszta és ártatlan Nyinát alakít, akinek álmai Treplovéihoz hasonlók, szintén a művészetben szeretne kiteljesedni, színésznői babérokra tör és céljai eléréséhez bármire hajlandó. Sajnos azonban nem a földön él, többet ér neki pár szépen csengő szó Trigorin tollából, mint Trepljov szerelme. Trigorint Nagy Ervin játssza, aki a figura elmélkedő, kicsit szerencsétlen, befolyásolható oldalát ragadja meg inkább, kevésbé a határozott csábítót, így még inkább azt érezzük, Nyina nem a személyébe szeret bele, csak a műveibe és abba az álomképbe, amit Trirogin írói sikere testesít meg számára.

Az első felvonás fontos szereplője még Mása (Jordán Adél), aki talán a legsűrítettebben testesíti meg a pesszimista spleent, az orosz néplelket, a szenvedést, a reménytelenséget és a lemondást. Mása Trepljovot szereti, de érzései viszonzatlanok maradnak, úgyhogy inkább feleségül megy a vidéki tanítóhoz, Medvegyenkóhoz (Dankó István), nem azért, hogy felejtsen, abban bízik, hogy a házasság problémái majd tompítják a viszonzatlanság fájdalmát. Jordán Adél pontosan látja Mása személyiségének tragikumát és nagyon szépen formálja meg a szerepet úgy, hogy közben még egy kis humort is visz bele. 

   A második felvonásban világossá válik, hogy a magánéleti bonyodalmak nemhogy nem oldódnak meg, de mindenki élete kisiklik. Nemcsak a szerelmet nem találják meg, de az álmaik sem igazán válnak valóra: bár Trepljov és Nyina is elérte, amit akart, mégsem lettek igazán sikeresek. Az igazi tragédia ebben az, hogy nem tették fel a kérdést: Miért? Csak beletörődtek abba, hogy az élet nem azt hozta számukra, amit vártak. Mintha előre eldöntötték volna, hogy az első kudarc a végső is lesz, mert harcolni nem olyan nemes, mint szenvedni.

    A címben megjelenő sirály szépen szimbolizálja mindannyiuk sorsának tragikumát. Amikor Trepljov lelövi a madarat és a tetemet Nyina lábai elé teszi a következő szöveggel: „Voltam olyan aljas, hogy lelőjem ezt a sirályt… Nemsokára ugyanígy megölöm magamat is.”, sejtjük, hogy nem csak dobálózik a szavakkal. A mű végén bebizonyosodik,hogy Trepljov inkább fél a céltalan élettől, mint a haláltól.

   A sirály nemcsak Trepljov sorsát szimbolizálja, hanem Nyináét is, akinek művészi szárnyalás helyett vergődés jutt osztályrészül, és ha fizikailag nem is, de lelkileg hasonló sorsra jut, mint Trepljov.

    A Katona Sirálya javarészt azt nyújtja, amit a csehovi mű: lassan beleringat egy kellemes melankóliába, amiből néha-néha felráz egy groteszk elszólás, de újat nem mond, talán a rendezésnek nem volt célja, hogy arra késztesse a nézőt, gondolja újra a darabot. Azonban így is sokat ad: rábír, hogy belássuk, értelmetlen tétlenül várni, míg valaki eljön az életünkért és elviszi azt.

Fotó forrása: Dömölky Dániel -Katona József Színház