Kulturális Cybertér

KultOnline

KultOnline

Eke Angéla interjú

"mi együtt lettünk azok, akik vagyunk"

2016. április 06. - Piros Csilla

img_0035.jpg    Még csak végzős volt az SZFE-en, amikor Eke Angélát először láttam játszani, és már akkor volt benne valami különleges, valami olyan erő, kisugárzás, amiért elsőre megjegyeztem a nevét. Azóta már számtalan előadásban láttam, az érzelmek teljes skáláján mozgott, és mindig igaz és hiteles maradt. Legutóbbi előadásában pedig az őszintesége kerül terítékre, hiszen önmagát alakítja. Ezzel és a Márkus Sándorral közös formációjukkal kapcsolatban kérdeztem.

   Amikor utoljára beszéltünk, akkor éppen végzős voltál a színművészetin. Eltelt egy kis idő, és az akkor még csak tervként létező "kísérletezés" saját teret nyert magának, és talán túlzás nélkül mondhatjuk azt, hogy országosan ismertté váltatok. Ott vagy, ahol lenni szeretnél?

   Eke Angéla: Attól függ, honnan nézzük. Tudod, én nagyon messziről jövök, egy „cseresznyefán töltöttem a gyerekkoromat”, és ott terveztem magamnak jobb életet, mint amibe beleszülettem. Ha onnan nézem, többszörösen túlteljesítettem. De az az álmom mostmár egy nagyon kézzel fogható, nyers világ, ami látszólag bedarált és sokszor nehéz reálisan látnom, hol tartok. Meg kell dögleni minden kis részeredményért, ami ráadásul soha nem akkor jön, amikor számítasz rá. Néhányszor azt érzem, hogy ez már nem is éri meg. De én fanatikus vagyok, nem bírok tétlenül ülni, mert tudom, hogy a jövőm elsőkörben az én kezemben van, tehát belenyomok minden energiát, aztán a sorsra bízom meg a szerencsére, azt már látom, hogy igazságos gondviselés az nincsen, munka van, rafkó van, de csoda nincs. A lényeg az, hogy úgy érzem, azon az úton vagyok, amin haladnom kell, és ezt egy nagyon fontos eredménynek gondolom, és közben pedig sorra csodálatos színházi munkákat kapok, sokat dolgozok együtt generációmbéli rendezőkkel, és ez fantasztikus. Ráadásul nyárig még várat magára két fontos színészi feladat is, és a Nylon Group is hasít, szóval most eléggé boldog vagyok.

   Az sem titok, hogy te és alkotótársad, Márkus Sándor, felvállaltatok egy kultúrmissziót, hogy a színházat a tévébe viszitek. Szerintem nagyon jó ötlet, de hogy reagált erre a szakmátok?

   E.A.: Azt hittük, kicsapja majd a biztosítékot, és támadni fognak minket, hogy miért mentünk el egy kereskedelmi tévébe. Akkor azt válaszoltam volna, hogy azért, mert nem fogok szakmai sznobizmusból nem elmenni és kultúrált percekkel megörvendeztetni a nézőket, akik másképp soha nem láttak volna minket. De ez elmaradt. Számunkra fontos szakmai emberek és a kollégáink is respektálták a törekvésünket. Az osztályfőnökeink, Csizmadia Tibor és Meczner János azt mondták, büszkék ránk, és ez elmondhatatlanul jó érzés volt nekünk.

eke_angi2.jpg

   Mondtad, hogy reménykedtetek abban, hogy ez a megmutatkozás elindít egy bizonyos út felé, de mégsem teljesen úgy sikerült, pedig mind a zsűri, mind a nézők fogadtatása jó volt. Szerintetek miért nem volt ez egyenes út a siker felé? 

E.A.: Egyáltalán mi számít sikernek? Én a csodákban egyáltalán nem hiszek, és aki azt hiszi, hogy egyetlen ilyen tévés szereplés elég a sikerhez, az is téved. Ugyan nem mi nyertük meg a műsort, de a Színművészeti Vas utcájából kivittük a művészetet, bele a tévébe, ezt mi sikerként könyveltük el. Nem tagadom, azt hittük, ezután valamennyire könnyebb lesz, és valóban nem lett az. A színházi közegben, még ha nagyon mélyen is, de felfedezhető némi alapkoncepció, szabályrendszer, etikett, amihez lehet igazodni, és amiben mi már otthon érezzük magunkat. Ez a ’’bulvárosdi” egy kuszább, véresebb terep, ahol sokkal több ember küzd az érvényesülésért, egyszerre ugyanarra a helyre, ezért érzem néha kicsit fejetlennek, de annyira azért nem láttunk bele, csak a küszöbig jutottunk. De épp ezért egy fontos dologra mindenképpen megtanított minket, az életben maradásra, ezért pedig hálásak vagyunk.

   Legutolsó darabod (Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk - Trafó) éppen a pályakezdő színészek nehézségeiről vall dokumentarista stílusban, vagyis a színészek saját életüket, saját megpróbáltatásaikat tárják fel, semmi fikció, semmi mellébeszélés. És te például pont ezt hiányolod, hogy hiányzik az életre való felkészítés, az, hogy hogyan is lehet eladni a színész "termékét", szavaiddal élve. Akkor ez most a tévéműsor által valamennyire sikerült pótolni?

E.A.: Igen, arról sosem esett szó a Színművészetin, hogy magunkat bizony el kell adni, termékként tulajdonképpen. A saját bőrömön tanultam meg ezzel kapcsolatban mindent. De a most kijövő generáción azt veszem észre, hogy ők már jobban képben vannak ezzel kapcsolatban.

   A többieknek is elég komplex problémákkal kell megküzdeniük. Mindenki őszintén beszél ezekről. Azt tudjuk, hogy egy színésznek bármilyen szerepet el kell tudnia játszani. Mennyivel másabb az, amikor nem játszani kell, hanem a saját életed viszed színpadra? Mennyire csupaszít ez le lelkileg?

E.A.: Az összes előadásban színészként, szerepeken keresztül vallok magamról, de akkor ott van az az alibi, hogy ez "csak" egy szerep. Ennél az előadásnál kezdetben minden idegszálam berzenkedett az ellen, hogy én saját történeteket meséljek egy az egyben az életemből, egy színpadon, amire emberek jegyet vesznek. De egyszer csak eljött a bemutató, és azon kaptam magam, hogy én a saját hangomon beszélek, nem jobban lelkileg csupaszon, mint bármelyik másik előadásban, ahol szerepet formálok, mégis valóságosan társalgok. Valahol a prezentáció és a stand-up comedy közt érzem az igazságát a színpadi jelenlétnek ebben az előadásban.

   Hogy érzed, célt ért az előadásotok? Fogékony rá a közönség?

E.A.: Olyannyira, hogy egyre jobban hiszek az előadás fontosságában és abban, hogy a rendező, Kelemen Kristóf valami olyanba nyúlt, ami nem volt ezelőtt. Az előadások közben éreztem, hogy ennek most valóban van tétje, a nezők olykor nem várt reakciója, beleszólása, vagy épp a síri hallgatása miatt, él és jól pulzál az egész. Kicsit kiszolgáltatott helyzet ez színészként, hiszen mégis magánemberként visszük vásárra a bőrünket azzal, hogy mindenkiről beszélünk.

snapseed-horz.jpg

   De térjünk vissza egy kicsit a formációtokhoz. Az elején ez a te ötleted volt, hiszen az egyetemen kimondottan egy egyszemélyes darabot kértek tőletek, hogy jött a képbe Márkus Sándor?  

E.A.: Amikor annak az egyszemélyes darabnak (A Kisasszony) elkezdett élete lenni, és  különböző európai fesztiválokra kellett elvinni, akkor a dramaturgom, Kristóf Bori, akivel jegyezzük az előadást, Portugáliába költözött, így kellett valaki, akivel kiviszem. És itt jött képbe Sanyi, aki az osztálytársam és akkorra már a legközelebbi barátom volt a Színművészetin. Így velem jött, és amikor hazatértünk, már biztosak voltunk abban, hogy egy felé haladunk, ezt együtt akarjuk folytatni. Mára már egy teljes "üzemet" működtetünk ketten, kialakult kinek mi a feladatköre. Ahhoz, hogy egy ilyen munkakapcsolat igazán jól működhessen, idő és élményanyag kell, mögöttünk van nyolc kőkemény év, tökéletesen működünk együtt. Sanyi nélkül én egy tapodtat sem megyek, mi együtt lettünk azok, akik vagyunk.

   Az első előadásotok a Trafóban volt, majd átmentetek a Jurányiba, de ha jól tudom, akkor már nem vagytok ott. Megkérdezhetem, hogy miért?

E.A.: Az előző TITÁNium pályázat Jurányi-díjas előadása volt a Halotti Thor című produkciónk, ami azzal járt, hogy a Jurányiban bemutathattuk a leadott koncepciót, és ezt finanszírozták. Ez nagyon jó löket volt a Nylon életében, és egyfajta kitüntetés is, hogy a független szféra érdemesnek talál arra, hogy megmutatkozzunk, de a produkció utógondozása már a mi dolgunk volt. A továbbjátszási megállapodás szólt valameddig, az pedig lejárt, igazából ennyi, ezért nem játszuk már ott. Szívesen kipróbálnánk másik helyszínen, ha valahol befogadják.

    Az előadásban az is elhangzott, hogy több külföldi fesztiválra kaptatok meghívást, de ugye a kiutazást nektek kellene állni. Erre nincs valami pályázat, állami támogatás? - hiszen annyi mindenre van.

E.A.: Van állami támogatás, ezeknek a pályázati kiírását várjuk. Addig pedig folyamatosan próbáljuk felvenni a kapcsolatot szervezetekkel, cégekkel, emberekkel. De ez is egy szakma, mi pedig improvizálunk, hátha összejön valami. Azért egy világkörüli turné összehozása nem kis feladat, és ugye mindent mi csinálunk.  Kár, hogy nem áll mögöttünk jól működő színházi menedzsment, azt hiszem egyre nagyobb szükségünk volna rá. Viszont már vannak eredményeink. A turné több helyszínes, és úgy néz ki, hogy az első állomást már sikerült lefixálnunk, ugyanis lett egy támogató, akinek köszönhetően Amerikába eljuthatunk.

   A Nylon Group mellett azért több színházban is szereped van (Karinthy Színház, Szkéné, Trafó, Ódry Színpad, Vígszínház), és közben szinkronizálsz, ez valamennyire kötöttséget jelent, hogyan tudod mindezt összeegyeztetni?  

E.A.: A privát színészi karrierem és a Nylon Group az két különböző sík, más energiákat igényelnek, viszont egymásból táplálkoznak, és éltetik egymást. Egyeztetésnél nagyon észnél kell lennem, és nem árt jóban lenni az összes színház művtitkárával, és a szinkron gyártásvezetőkkel, akikkel dolgom van (nevet), az ő kezükben sok minden összpontosul, elég kemény munkát végeznek, hogy minden jól működjön!

   Nem bántad meg, hogy a szabadúszást választottad, a bizonytalanságot a biztonsággal szemben? A jövőben sem szeretnél színházhoz szerződni?

E.A.: Szabadúszóként ebben az évadban hat színházi bemutatóm van, a Nylon Group-pal nyárra új produkcióval készülünk, megcsináltunk egy tévés műsort, és folyamatban van a világkörüli turnénk is. Innen nézve bizonytalanabb, és félelmetesebb annak a gondolata, hogy egy kőszínházi társulat süllyesztőjében elvesszek, miközben klassz valahova tartozni, és én jó csapatjátékos vagyok. De mivel jelenleg nem szorulok rá arra, hogy mindegy milyen, csak státuszom legyen egy társulatnál, ezért azt hiszem, hogy mostanában csak akkor gondolkodnék el azon, hogy feladjam a szabadúszó életmódot, ha leszerződve olyan színészi feladatokra lennének lehetőségeim, amikre nem tudnék nemet mondani.

   És mi a következő lépés a Nylon Grouppal? Láthatunk-e titeket valahol a közeljövőben?

E.A.: Júniusban Amerika, és közben szervezzük a turné további állomásait. Itthon pedig, Kapolcson a Momentán Társulattal készülünk egy közös produkcióra. A Művészetek Völgyében lesz idén is saját helyszínük, udvarunk, ahogy ezt ott nevezik. Tavaly jártam ott látogatóként, és már akkor megtetszett a helyszín, és a hangulat, amit odavarázsoltak. Régi vágyunk volt Sanyival, hogy a természetben csináljunk valami produkciót, és ráadásul most új anyagok használatán is kísérletezünk, újítunk egy picit. Már folynak a munkák, a gyártás javában, elég nagy lázban égünk a Momentános csapattal.  Valamint budapesti köztéri akciókat is tervezünk, de ez még maradjon meglepetés, annyit mondhatok, hogy Budapest még több nylont kap. (huncut nevetés)

   Ez izgalmasan hangzik… és akkor azt is elárulhatnád, hogy színészként az évadban lesz-e még új bemutatód?

E.A.: Nyár elején a Bethlen Téri Színházban mutatjuk be Peter Handke Az aranjuezi szép napok című kétszemélyes darabját, amit Szilágyi Bálint , végzős bábrendező hallgató rendezi, aki A köpenicki kapitányt is. Ezt Zsótér Sándorral játszuk ketten, ami sok szempontból érdekes, hiszen Sándor a tanárom volt, most pedig partnerekké avanzsálódunk, és emiatt azért nagyon izgatott vagyok. És szinte ezzel egy időben Dicső Dani rendezésében lesz a Sok hűhó semmiért is az óbudai 3K-ban, ami egy szuper nyár esti utcai happening lesz, tavaly is csináltunk ott hasonlót, nagyon várom. Mindkét ifjú rendezővel ez a többedik közös munkánk, és mindkettő egész máshogy inspirál, örülök, hogy ismét engem választottak, ezeknek van igazán értelme, szóval erősen jó lesz az évad vége is.

 

Portréfotó: Noval Goya

Nylon Group Facebook oldal: ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr868568174

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása