Kulturális Cybertér

KultOnline

KultOnline

Mikecz Estilla interjú

" ... ezzel egy álom vált valóra."

2016. október 26. - Piros Csilla

esti_1523_x_2137.jpg       Először a Színház és más semmi c. sorozatban akadt meg rajta a szemem. Majd a Nemzeti Színházban a Psychében nyújtott alakítása nyűgözött le. Tehetségén és szépségén kívül van benne valami üde báj. Találkozásunkkor az is kiderült, hogy mindemellett vicces és közvetlen is. Nemsokára végleg elhagyja az egyetem falait, hogy teljes odaadással a színészetnek hódoljon. Mikecz Estillát kérdeztem a kezdetekről, az egyetemről és a jelenről.

    Kicsit utánad olvastam, és megtudtam, hogy te az a színész vagy, aki már kiskora óta erre a pályára készült, és tudatosan mindent meg is tettél érte. Salgótarjánban, szülővárosodban léptél először Színpadra, a Vertich Színpadstúdióban, ami mára már Zenthe Ferenc nevét viseli. Hogy kerültél ehhez a társulathoz? Mennyiben járult ez hozzá, hogy ma itt tartasz?

Mikecz Estilla: Úgy történt, hogy volt egy általános iskolás tanárom, Edit néni, aki mindig felkészített szavalóversenyekre. Ő és a férje, Pataki Laci bácsi, színházzal foglalkozó emberek voltak, és mivel Salgótarjánban nem volt társulat, ezért ők elhatározták, hogy indítanak egy stúdiót, ahol ezzel kapcsolatos foglalkozásokat tartottak. Ez lett a Vertich Színpadstúdió, később pedig ez nőtte ki magát a Zenthe Ferenc Színházzá. Másodikos gimnazista voltam, amikor ott láttam egy darabot, és eldöntöttem, hogy jelentkezem hozzájuk.

   Akkor nagy szerepük volt abban, hogy ezt a pályát választottad?

M.E.: Igen, de azért ez egy gyerekkori vágyam volt.  A felvételim viszont elég viccesre sikeredett, ugyanis nagy elánnal kimentem a nagyszínpadra, hogy akkor most előadom a versemet, majd a mikrofon előtt állva döbbentem rá, hogy sem a cím, sem a szerző nem jut eszembe. Zavaromban szépen kisétáltam, majd újra vissza, és akkor már minden rendben volt.

   Meglepődve tudtam meg, hogy érettségi után az ELTE japán szakára jártál, ez akkor azt jelenti, hogy el is végezted?

M.E.: Egy félévem van hátra, de mivel közben jelentkeztem Kaposvárra, így nem fejeztem be. Mindenképpen szerettem volna állami ösztöndíjra jogosulni, de egy diplomával a hátam mögött már nem lett volna lehetséges.

   De azért beszéled a nyelvet?  

M.E.: Van egy középfokú nyelvvizsgám, tehát van papírom róla, hogy beszélem a japán nyelvet, de az az igazság, hogy mióta Kaposvárra járok egyetemre, nem igazán foglalkozom vele. A japán egy nagyon nehéz nyelv, tényleg konstans mindennapi tanulást igényel. Volt olyan, hogy három történelmi nevet fél év alatt tudtam megtanulni, akkor jutottam el oda, hogy nem tévesztettem össze azt, hogy melyik a vezeték-, és melyik a keresztnév. De jó volt, izgalmas és szerettem.

   Emellett többször próbálkoztál a színműre bejutni, nem adtad fel az álmod, hogy színművészetet tanulj.

M.E.: Igen, az SZFE-re nem vettek fel. Először már az első rostán kiestem, majd eljutottam a másodikig, kétszer pedig a harmadikig, végül Kaposvárra jelentkeztem, és ott elsőre sikerült.

   Miért volt ez annyira fontos? – hiszen színházi lehetőséged enélkül is volt, és követhetted volna azok példáját is, akik egy stúdióban végzik el a mesterséget.

M.E.: Nekem fontos volt a diploma. Úgy éreztem, nem mindegy, hogy két évet valahol stúdiózom, vagy öt évig egyetemre járok. Azt gondolom, hogy mások a tanárok is, és mégiscsak komplexebb a képzés.

   Valószínűleg. Kaposváron pedig Vidnyánszky Attila lett az osztályfőnököd. Azt hiszem, ez egy szerencsés találkozás volt, mert így lehetőséget kaptatok, hogy a gyakorlatot az ország egyik legnagyobb színházában végezzétek, ahol számos tehetséges és tapasztalt színésszel dolgozhattok együtt. Milyen érzés rögtön egy ilyen nagy színpadon debütálni? Mennyire fogadtak be titeket?

M.E.: Érdekes volt, mert mielőtt még fölvettek volna az egyetemre, voltam egy nyílt napon, még Alföldi idejében, és ahogy nézegettem a társulatnak a fényképeit, pont az a gondolat fordult meg a fejemben, hogy én soha nem fogok itt játszani, hiába teszek meg érte mindent. Aztán egyszer csak ott voltunk, el se hittük, annyira hihetetlennek tűnt. Legelőször, amikor Vidnyánszkynak az első éve elkezdődött, a társulat nyitóülésen adtuk elő Vörösmartytól az Árpád ébredését, amit a költő anno a Nemzeti Színház (szerk.: akkori nevén Pesti Magyar Színház) megnyitójára írt, csodálatos volt, hogy a nézőtéren ott ült „a társulat”. Úgy mondtuk a szöveget, hogy iszonyatosan ordibáltunk, egyáltalán nem tudtuk betölteni a teret, hiszen azelőtt még sosem voltunk ekkora színpadon, de óriási hálát éreztünk, hogy ott lehetünk.

   Melyik volt az első „igazi” darab, amiben ott lehetőséget kaptál?

M.E.: Az Ahogy tetszik, amit Silviu Purcărete rendezett, és egy bárány voltam, nagyon büszke voltam rá, hogy vele együtt dolgozhattam. Idén a MITEM-re egy nagyon jó előadást hozott, a Gulliver utazásait, hihetetlen élményt nyújtott, igaz túl sok köze nem volt a regényhez, az csak címadó volt, inkább csak abból indult ki.

2_psyche.jpg  Fotó: Eöri Szabó Zsolt (Psyché - Nemzeti Színház)

   Közben azt se felejtsük el, hogy még egy év hátravan az egyetemből, hiszen most ősszel kezdtétek az ötödévet, emellett több darabban is benne vagytok, de azt hiszem, mégiscsak a Psyché az egyik legfontosabb előadásotok, mert itt tiétek a főszerep, és ezt szó szerint kell érteni, hiszen tényleg mindenkinek lehetősége van kibontakozni. Kinek az ötlete volt ez az előadás, és az, hogy Psyché alakja ne egy, hanem hét színésznőn keresztül kerüljön színpadra?

M.E.: Igen, ebben a teljes osztályunk részt vesz, hiszen ez egy vizsgaelőadás, és pont ennek okán, és mert így volt sportszerű, mind a hét lány lehetőséget kapott. Nyilván nem egyenlő arányban vannak elosztva a szerepek, én is például pont akkor forgattam, a próbafolyamatok egy jó részén nem lehettem ott, így utólag nehezebb volt feltalálni magam egyes jelenetekben.

   Mennyire kaptatok szabadkezet? Ki volt osztva, hogy ki melyik részt mondja, vagy volt választási lehetőség?

M.E.: Vittünk etűdöket mi magunk is, és az alapján is, meg nyilvánvalóan el is mondhattuk, hogy mit szeretnénk, de erre Vidnyánszky vagy rábólintott, vagy nem.

   Milyen vele egy próba?

M.E.: Attól függ, de egyébként türelmes, én nagyon tisztelem őt. Az, hogy mennyire ad instrukciókat is, változó. Azt például nagyon szerettem, hogy a Psychében hagyott kibontakozni. Sokszor volt olyan, hogy a többiek csináltak valamit, szerepben voltak, és mivel én több próbán nem tudtam részt venni, kitalálhattam, hogy éppen mit csináljak. Az elején még többet kérdezgettem, később úgy gondoltam, hogy megoldom inkább saját magam, mert nem akartam emiatt mindig megszakítani a próbát. Dicsérni ritkán szokott, inkább azt mondja, ha valami rossz, ha nem szól, akkor az azt jelenti, hogy jó. Így azokban a részekben, ahol szabad kezet kaptam, ha nem nevezte rossznak, maximum még annyit kért, hogy egészítsem ki ezzel vagy azzal, akkor tudtam, hogy az jó. Egyébként, ha tudom, hogy nem rajtam van a központi figyelem, mert mondjuk sokan vagyunk a színpadon, akkor szeretek igazán játszani, azt gondolom akkor tudok a legőszintébb lenni.

   A kritika nagyon jól fogadta a Psychét, és több meghívást is kaptatok. Számítottatok ekkora sikerre?

M.E.: Nem, mert az elején úgy volt, hogy megcsináljuk, aztán majd meglátjuk, hogy egyáltalán a színházba kerül-e. Az igazat megvallva egyáltalán nem oda készült, ez egy sima vizsgaelőadás volt, amit a tanár úr már régóta szeretett volna megcsinálni. A fiúk persze kevésbé örültek, mert ez főként a lányoknak volt nagyobb kibontakozási lehetőség, de az előző vizsgaelőadásban meg főként ők kerültek előtérbe.

   A darab eléggé erotikus, mennyire volt ez nehéz neked? Ráadásul ez végül nem csak egy vizsgaelőadás lett egy kisebb teremben, hanem a nagy publikum előtt is kellett bizonyítanotok, először a Gyulai Várszínházban, majd a Nemzeti színpadán.

M.E.: Amikor Gyulán csináltuk, az Echo szerepét rám osztotta a tanár úr, akkor azt mondta, hogy kellene valami kitárulkozás, valahogy valami felajánlkozást kellene megjeleníteni. Én azzal az ötlettel jöttem, hogy széttárom a leplet, ami rajtam van, a mellem pedig körberagasztom rózsaszirmokkal, ezt meglátva rögtön nagyot mosolygott, hogy ezzel akartam kibújni a meztelenkedés alól, de nem erőltetett semmit. Mindenki eldönthette, hogy mennyit akar bevállalni. Nemzetiben már szólt, hogy ezt nem kellene, mert nem igazán néz ki jól. Így a végső verzióban már csak egy hálószerű anyag van előttem. A színpadi meztelenkedés döntés kérdése, ha azon túllép az ember, hogy a teste ott és akkor „munkaeszköz”, akkor nem gondolom, hogy probléma lenne.

   Térjünk vissza az idei évadra. Ha jól tudom, akkor több premiered is lesz. Az első a Részegek, amit a legendás orosz rendező, Viktor Rizsakov fog rendezni. Várod már a próbákat? Mesélnél egy kicsit a karakteredről?

M.E.: Elsős korunk óta követjük Rizsakovot. Találkoztunk vele itthon többször is a minden évben megrendezett Nemzetközi színésztáborban, Kaposváron, meg amikor kint voltunk Moszkvában, és az osztályával is jóban vagyunk, ezért nagyon vártam, hogy dolgozzunk vele. Nagyszerű rendezőnek tartom, van tartása, nyugodt, van benne valami nemes, nagyon kellemes ember, jó vele együtt dolgozni. Elkezdtünk próbálni és ezzel egy álom vált valóra, hiszen nem csak Oroszországban, de az egész színházi világban nagyon elismert rendező.

   Mennyire érezhető az, hogy ő nem magyar rendező? Van valami, amiben nagyon más?

M.E.: Talán annyiban, hogy most például még azt sem tudom, hogy melyik szerepet fogom játszani. Igaz, hogy ki vagyok írva egy szerepre, de lehet, hogy egy másikat kell eljátszanom, és másoknál is fennáll ugyanez a lehetőség. Ez persze érdekes, mert két karakterrel kell foglalkoznom, megosztani a gondolataim, és szövegtanulás szempontjából is nehezíti a helyzetem, de izgatottan várom, hogy mi lesz a „vége”.

   Azért általában a külföldi rendezőknek sincs könnyű dolguk, ha egy számukra ismeretlen társulatra kell szerepeket kiosztaniuk.

M.E.: Igen, de itt azért nem ez az eset áll fenn, mert ő már látott minket több előadásban, megnézte a Fehér felhőt, a Psychét, a Cyranot, és a Csongor és Tündét, de az igaz, hogy az osztályunkkal még soha nem dolgozott. De azért is jó vele próbálni, mert úgy érzem, hogy nagyjából értem, amit mond, ebben biztos az is benne van, hogy ugyanaz az iskola – ez az orosz -, mint a Vidnyánszkyé.

Tavaly Doiashvilivel (szerk. grúziai színházi rendező, Nemzetiben a munkái: Cyrano De Bergerac, Szentivánéji álom) más volt a helyzet, ugyanis ő a Cyrano kapcsán olyanokat mondott, ami soha az életemben nem jutott volna eszembe, ha napokig gondolkodom rajta, akkor sem. Tudod, egy-egy okot a cselekedetek kapcsán, amit bárki csinál a darabban, annyira máshogy magyarázott, annyira másképp közelítette meg a dolgot, hogy arra külön rá kellett érezni. Arra, hogy kizökkentsen minket, hogy egy másfajta gondolkodást is megtanuljunk, nagyon jó volt. Rizsakovval meg úgy van, ahogy már az előbb is említettem, javarészt értem mit akar. És ez is nagyon jó.

1_cyrano.jpg  Fotó: Eöri Szabó Zsolt (Cyrano De Bergerac  - Nemzeti Színház)

   A másik pedig a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban lesz, A kör négyszögesítése. Visszatérsz a gyökerekhez, gondolom ez külön öröm neked. Hogy jött ez az előadás?

M.E.: Igen, a szüleim ott élnek, ezért ez valóban külön öröm nekem. Már többször volt róla szó, hogy jó lenne, ha visszamennék egy-két szerepre, de eddig ez nem igazán volt megoldható. Most viszont úgy éreztem, hogy ha nem is könnyen, de valahogy be tudom szorítani az időmbe, és jó lenne benne lenni. A darab rendezőjével, Tarnóczi Jakabbal, aki szintén salgótarjáni és a színmű rendező szakos hallgatója is, szerettem volna együtt dolgozni, megismerni őt. Jó volt a próbafolyamat, a társulatot már ismertem, mindenki nagyon kedves volt, és szerettem is ott lenni, hiszen amúgy is sokat köszönhetek nekik. Nagyjából már megcsináltuk, és csak a főpróbahét van hátra, november 29-én pedig már itt is a bemutató, rögtön a Részegek után.

   A színház mellett alakítottatok egy színészzenekart is, ráadásul saját dalokat énekeltek. Honnan jött az ötlet?

M.E.: Volt egy felkérés, hogy Kapolcsra az osztály csináljon egy koncertet. A Psychével amúgy is lent voltunk több napig, és ez a kis énekelgetés jó ötletnek tűnt. Kaposváron mindig voltak énekvizsgáink, és volt egy olyan is, amikor saját dalt kellett szerezni és hozzá szöveget is, nyilván kaptunk hozzá segítséget.  Volt, akinek jobban, és volt, akinek kevésbé ment, és valahol itt indult el ez egész. Így összeálltunk hatan: Berettyán Nándor, Berettyán Sándor, Katona Kinga, Kovács András, Krausz Gergő, és jómagam, nemrég pedig csatlakozott hozzánk a dobosunk is, Mucsi Kristóf.

   Lehet veletek valahol találkozni is?

M.E.: Igen, tervezünk fellépéseket, de most még csak ott tartunk, hogy  felvettünk három számot, és ezeket fogjuk szétküldeni, hogy lássák, milyen zenét is játszunk, de bizakodóak vagyunk mindenképpen.

   A koncerten láttam, hogy gitározol is.

M.E.: Igen, két éve kezdtem, apukám is gitározik, volt is egy zenekara, meg a nővéreim is játszanak. Így ezt akár családi vonásnak is nevezhetjük.

esti3.jpg  (Csak színház és más semmi c. sorozat)

   És mindezek mellett még a filmes szakma is megtalált. A Csak színház és más semmi c. sorozatban főszerepet kaptál. Azt hiszem, ez egy ilyen fiatal színésznek fantasztikus lehetőség. Nyáron pedig a második évadot is leforgattátok, amit a nézők már nagyon várnak. Hogy sikerült bekerülni?

M.E.: Még Mandel Helga hívott korábban egy castingra a Veszettek c. film pultoslányának a karakterére, de akkor az nem jött össze. Később szintén ő keresett meg, hogy jelentkezzek erre szerepre. Elmentem a meghallgatásra, aztán újból behívtak, sőt egy harmadik találkozó is volt, de még mindig nem mondtak semmit. Két hét múlva pont egy vizsga közepette láttam, hogy hívnak. Annyira vártam már valami jó hírt, mert amúgy sem voltam jó passzban, sok minden összejött akkoriban, hogy elnézést kértem a tanártól, és mondtam neki, ezt a hívást muszáj felvennem. Kimentem a folyósóra, és akkor Helga beleszólt a telefonba, hogy „Szia Lili”. Le se tudom írni, hogy mekkora öröm volt ez nekem.

   Könnyebb, vagy nehezebb munka ez, mint a színház?

Én azt hittem, hogy könnyebb lesz, mert akárhányszor fel lehet venni egy jelenetet, ha elrontjuk, hát, ez nem éppen így van. Már az első napom elég húzós volt, ugyanis megtudtam, hogy össze-vissza vesszük fel a jeleneteket, és rögtön azzal kezdtük, amiben sírnom kellett, és ezt körülbelül három és fél órán keresztül, egy pincében, ahol negyvenen voltunk, és számomra szinte teljesen ismeretlen emberekkel.  A második napon pedig az összes csókolózós jelenetemet vettük fel Csányi Sándorral. Szóval azt hiszem, eléggé bedobtak a mélyvízbe. Mégis nagyon jó élmény és tapasztalat volt számomra ez a forgatás.

   És milyen Csányi Sándorral dolgozni?

Nagyon jó, kedves és támogató volt, sokszor segített egy-egy nehezebb helyzetben, mindig volt egy-két jó tanácsa.

   Azt elárulhatod, hogy mikor kerül adásba?

M.E.: Pontosan én sem tudom, télen vagy talán tavasszal.

   Színészként mennyire van időd más előadásokat megnézni? Melyik színházakat látogatod?

M.E.: Nem színházakat választok, hanem előadásokat. Kinézek egy előadást, amiről azt hallom, hogy jó, és akkor arra próbálok meg eljutni, de ez ugye sokszor nehézségbe ütközik, hiszen én is azokban az időpontokban vagyok színpadon. Természetesen azokat, amiket a Nemzetiben játszanak, mind megnézem.

   Melyik előadást láttad utoljára, amit szívesen ajánlanál másoknak is?

M.E.: A Tajtékos napokat az Órdy Színpadon.

   A végén pedig beszéljünk egy kicsit a nem is olyan távoli jövőről. Látod már valamennyire az egyetem utáni lehetőséget/évet/évadot? Elképzelhető, hogy maradsz a Nemzeti Színházban? 

M.E.: Fogalmam sincs, ez igazából tavasszal derül ki. Természetesen szeretnék maradni, de ez még nagyon messze van

 

Portré fotó: Piros Csilla

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr4811842141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása