Kulturális Cybertér

KultOnline

KultOnline

CAPTATÁS szünetnélkül

Ódry Színpad

2016. május 27. - Piros Csilla

captatas.jpg    Szenteczki Zita, a IV. éves bábrendező szakos hallgató, a CAPTATÁS szünetnélkül c. előadást rendezte meg az Ódry Színpadon, ami egy autista kisfiúról szól, annak képzeletbeli világáról. A darabban főként a szintén negyedéves bábszínész osztály vett részt, de bábokkal most sem dolgoztak, viszont kreatív ötletekkel igen.

   Domi, egy autista kisfiú, aki bár látszólag szinte alig kommunikál a környezetével, de képzeletbeli barátjával, Alber Dzsardzsellel annál inkább. Vele osztja meg félelmeit, kétségeit, felfedezéseit, és neki teszi fel kérdéseit. Ő az, akiben teljes mértékben megbízik, aki mindig vele van, és soha nem hagyja cserben, ahogy anya vagy apa, ha éppen munka miatt nem tudnak pontosan, a megszokott időben érte jönni. Dominak így kerek a világ. Láthatjuk az iskolában játék közben - már ha éppen részt vesz benne, láthatjuk a tanárával, vagy éppen a pszichológusával, aki próbál bekapcsolódni a fiú világába. 

      A rendező különböző eszközökkel szerette volna egy kicsit közelebb hozni ezt a világot hozzánk, és szemléltetni azt, hogy nem feltétlenül az ő világlátásukkal van gond, ha valakinek a kerek az a kocka, akkor az lehet, hogy úgy van jól. Nem biztos, hogy másnak is az a jó, ami nekünk, fontos, hogy tanuljunk meg elfogadni. Nem kell mindent megváltoztatni, elég csak annyi, hogy végre felfogjuk, mindenki más, van, aki kevésbé, és van, aki teljesen. 

   Domi nem létező világát nagyon érdekes eszközzel szemléltették, a macskabölcső nevű játék keretén belül egy madzaggal kötötték képzeletbeli barátjához, Alber Dzsardzselhez, ami igen különös perspektívában mutatta be ezt a sokunk számára sosem tapasztalt belső működést. 

   Zenei világa remekül passzolt a színpadi történésekhez. Azt is kiválóan szemléltették, hogy mennyi türelem kell egy szülőnek, hogy ezt az élethelyzetet elfogadja, és mennyire nem egyszerű a helyén kezelni, még akkor sem, ha az ember már évek óta benne van. Sok figyelem és türelem kell az autisták érzékeny világához, és valahol az is rendben van mindkét fél részéről, hogy vannak jobb és rosszabb napok is. Van, amikor kifog rajtunk az erő, és nem tudunk mindent mindig ugyanúgy lekezelni. 

   Kovács Domokos kiválóan oldotta meg a szerepét, a különc, sajátságos világban élő fiúét. Kétségtelen, hogy a figyelmet ezen az estén kivívta magának.

   A darab témája valóban kényes, és nehéz úgy hozzányúlni, hogy ne szánalmat, hanem a két világ között tátongó szakadékot közelítse egymáshoz, de azt hiszem Szenteczki Zita és csapata ezt remekül megoldotta. 

 

DOMI, autista fiú: Kovács Domokos
ALBER DZSARDZSEL, képzeletbeli barátja: György Zoltán
ANYA, harminc körüli nő:  Gergely Katalin
APA, harminc körüli férfi: Kovács Krisztián
SÁNDOR, kómában fekvő férfi: Terhes Sándor
SANYI, Sándor lelke : Terhes Sándor
PSZICHOLÓGUS: Nyakó Júlia
TANÁRNŐ: Csépai Eszter
OSZTÁLY és KÉPZELT BARÁTAIK :  Barna Zsombor, Csiby Gergely, Főglein Fruzsina, Horváth Alexandra, Horváth Márk, Nagy Petra, Pájer Alma

VIDEÓ:  Juhász András, Karcis Gábor, Táborosi András, Stark Ervin
ZENESZERZŐ: Tarr Bernadett
DÍSZLET- ÉS JELMEZTERVEZŐ : Juhász Nóra
KONZULTÁNS: Kárpáti Péter
DRAMATURG: Bíró Bence, Kautzky-Dallos Máté
RENDEZŐASSZISZTENS: Zágoni Nóra
 

RENDEZŐ: Szenteczki Zita
SZÖVEG:  Bíró Bence, Kautzky-Dallos Máté, Szenteczki Zita

A szöveg Tolnai Ottó Fodor Ákos, Seth F. Henriett, Mark Haddon, Matthew Dicks, Krasznahorkai László, Fekete Ádám és Svéd gyermekversek részleteinek felhasználásával készült. Alber Dzsardzsel neve Rumi Zsófia képzeletének köszönhető.

Kurzusvezető: Csizmadia Tibor
Osztályvezető tanárok: Csizmadia Tibor, Csató Kata

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kultonline.blog.hu/api/trackback/id/tr248752912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása