... és ami a kettő között van
Háy Jánosnak nemcsak a regényei, hanem a drámái is igen sikeresek az olvasók és a színházak körében egyaránt, ezért kicsit talán meglepő, hogy a Magyar Színház pont a novelláiból készített egy színpadi adaptációt. Viszont az előadás már megért pár évet, így ez azt igazolja, hogy ez is működik a színpadon.
A Háy-t olvasók tudják, hogy a szerzőnek van egy sajátos nyelvezete, ami olyan szikáran és nyersen képes a képünkbe tolni a valóságot, hogy abban a legmélyebb emberi gyengeségeinket, esendőségünket és élethazugságainkat láthatjuk kirajzolódni könyörtelen pontossággal.
Annak, aki csak egy kicsit is őszinte önmagával, és elolvas az írótól egy kötetet, örökre az olvasója marad, mert elsőre önmagára talál a sorokban. Viszont pont ettől a kissé egyedi nyelvezettől nehéz ezt a deszkákon hitelesen visszaadni. A Magyar Színház ezt mégis megkísérelte, és jó pár csodálatos színésznek köszönhetően ez egész jól sikerült is. Bede Fazekas Szabolcs nagyon jól hozza az alulról jövő, de már jobb módban, viszont annál rosszabb házasságban élő apát. Ő az a férfi, akinek a család és a gyerekek egy megbonthatatlan kötelék, még akkor is, ha emiatt nagyobb házba kell költözni, hogy sikeresen elkerüljék egymást. A feleség szerepében Soltész Bözsének nincs akkora játéktere, de tökéletesen kiegészíti a partnerét.
Fillár István, mint kiégett pszichológus, aki munkáját sokkal inkább üzletszerűen végzi, mint akár hitből, akár hivatástudatból, és lassan minden emberi kiveszni látszik belőle, hasonló a harmadik barát szerepéhez, Kálid Arturéhoz, akinek szintén a család a bázis, de nem annyira, hogy évek óta fentálló szeretői viszonyát megszüntesse. Benkő Nóra, a szerető, inkább vált ki sajnálatot, mint megvetést, mert lehet, hogy köze van egy család széthullásához, de közben ő is túl nagy árat fizet ezért.
Ahogy a barátnő, Balsai Móni megformálásában, aki inkább dugja homokba a fejét, csak hogy ne kelljen semmivel foglalkoznia. Ő az az ember, aki vallja, ha valamiről nem tud, akkor az nincs is.
Tóth Sándor és M. Simon Andrea párosa is mindenki által ismert házaspárt mutat be, ahol még a megcsalás is megbocsátható, ha a külvilág nem tud róla, napjaink kifelé élésének legélesebb példája.
Háy figurái nagyon ismerősek, pont ezért nem is igen ad nevet nekik, vagy ha igen, akkor is a legáltalánosabbakat. Ők a mindennapok emberei, azok, akik itt élnek mellettünk, körülöttünk, velünk, de akár mi magunk is lehetünk. Úgy tart elénk tükröt, hogy amikor észrevesszük, teljes a döbbenet, majd mindezt a szerző olyan humorral ellensúlyozza, ami segít abban, hogy a fájdalom ne legyen elviselhetetlen, de éppen eléggé kijózanító. Kegyetlenül és tűpontosan festi le az emberi jellemeket, és tárja elénk az egyes szituációkban való viselkedésünket. Ezek a novellák nem teljesen összefüggőek, mégis, Pinczés István rendezésében sikerült egy valamennyire összefüggő kerek történetté gyúrni, amely egy egész estés szórakoztatást nyújt a publikumnak, majd utána van rá pár nap, hogy mindenki feltegyen magának pár kérdést: Tényleg ennyire egyformák vagyunk? Tényleg ennyire kiszámítható minden lépésünk? Tényleg mindig ugyanaz következik? És végül tényleg mindig ugyanoda lyukadunk ki?
A válasz talán eléggé kiábrándító, mégis érdemes beülni rá.
Férfi (Feri) Bede Fazekas Szabolcs
Férj (Laci) Tóth Sándor
Ügyvéd (Gábor) Kálid Artúr
Pszichológus (Jóska) Fillár István
Barát (Gyuri) Rancsó Dezső
Nő (Kriszta) M.Simon Andrea
Feleség (Erzsi) Soltész Bözse
Másik feleség Tóth Éva
Szerető Benkő Nóra
Barátnő (Kati) Balsai Móni
Öreg néni (Marika néni) Csernus Mariann
Kutyás nő Dániel Vali
Lány Frank Ágnes
Dramaturg: GECSÉNYI GYÖRGYI
Díszlettervező: PINCZÉS ISTVÁN
Jelmeztervező: TORDAI HAJNAL
Ügyelő: BERECZKI SÁNDOR
Súgó: TÓTH LOVÁSZ MÓNIKA
Rendezőasszisztens: LÉVAI ÁGNES
Rendező: PINCZÉS ISTVÁN
Fotó forrás: Magyar Színház
